counter to blogger

2009. augusztus 27., csütörtök

Veronika négy hónapos


Azaz, ha időben érkezik, két hónapos lenne:-) A másik jubileum, hogy három hónapja hoztuk haza a kórházból.

Nagyon kellemes korban van. Már mosolyog, reagál ránk, gügyög, de még mindig aranyos kicsi baba, nem beszél vissza, nem nyeli le a golyóstollat, ha egy pillanatra félrenézünk. Még nem unja a felnőtt-társaságot, szívesen mozdul ki velünk, elég, ha az ölünkben lehet, vagy a babakocsiban sétáltatjuk. Kedvenc dalaira nagy mosolygással válaszol, néha kis nyökögéseket is hallat. (Dani esküszik rá, hogy egyszer azt mondta: Ollala!)
Túllépett az 5 kilón, hosszában olyan 60 centi lehet. 62-68-as ruhácskákat hord. A képen az egyik kedvenc darabomban látható, és éppen örül a Nagy Utazásnak.
Még mindig tudja az újszülöttkori reflexeket: sima talajon „lépeget”, öklét alvásnál összeszorítja. De a koraszülöttekre jellemző kis bundácska már eltűnt a hátáról. Napi 16 órát alszik, ebből éjjel tizenkettőt (egy evéssel). Igény szerint etetjük, így az evések nem ennyire rendszeresek, de eddig csak anyatejet kapott. Nyugodt, barátságos baba, sírni csak indokolt esetben szokott (és olyankor mindig kiderül, hogy mi voltunk a hülyék, például nem hittük el, hogy még mindig éhes, pedig tényleg). Jól bírja a kimozdulást, szeret autózni, imád kézben lenni és onnan figyelgetni a világot. Kedvencei az ágya szélén lógó elefántok.

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Jól veszitek az akadályokat, s látom meg is van az eredménye: magabiztos szülők, derűs gyermek. Csak így tovább!
    Klára

    VálaszTörlés
  2. Ha minden ilyen simán megy, lassan meghozod a kedvem nekem is. Nagyon aranyos a baba, tartsa meg jó szokásait! :)

    Szonja

    VálaszTörlés

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.