counter to blogger

2009. szeptember 7., hétfő

Megérkeztünk – Másfél szoba plusz a Rejtély

Már itt vagyunk! Maga az utazás sokkal egyszerűbb volt, mint vártuk. Muszáj elismeréssel adóznom Veronikának, aki a repülés alatt és azóta is fantasztikus partner volt, nyugodt maradt, sokat aludt, rendesen evett, érdeklődve fogadta a sok ismeretlen arcot, és jól bírta, hogy annyi helyre cibáltuk. Végül a mózeskosarat is felvihettük a fedélzetre (éljen a rugalmas, családbarát magyar légitársaság), az utaskísérők többször odajöttek rajongani a babáért. Igaz, kb. századannyit sírt, mint az előttünk utazó hároméves kisfiú. Egyébként semmi különös biztonsági ellenőrzés nem volt sem Ferihegyen, sem a Ben Gurion reptéren.
Csomagjainkat és minket egy taxi repített a szállásra – engem egyedül az lepett meg, hogy két bőröndünk a tetőcsomagtartón kapott helyet, ahova a bácsi egy spárgával odakötözte. De nem estek le…





A lakásunk kulcsait a ház előtti nyitott levélszekrényben hagyta az ingatlanokat kiadó cég munkatársa, egy levél kíséretében, hogy másnap fél 9 és fél 10 közt eljön, és elmagyarázza a tudnivalókat. Másnap jó korán felkeltünk, hogy illően fogadhassuk, én egy kis listát is írtam a kérdéseinkről. Az emberke nem került elő, 10-kor sms-t írtunk neki, azóta nem jelentkezett.

De azért mi lakunk! Van egy nappalink, konyhasarokkal (amerikai konyhánk van!), egy hálószoba, és a kettőt egy hosszú előszoba köti össze. És van még egy bezárt ajtó, ahol a lakás méreteiből kiszámíthatóan még egy szoba rejtőzik. Kívülről egy kis erkélyt látni, a zárt ajtó mögül pedig gépek zúgása, mormogása hallatszik ki. Néha egész futurisztikus dallamok szűrődnek ki, mintha egy csőben gurgulázna a levegő. Valószínűleg ott helyezték el a légkondit. Nagyon izgat minket ez a kis zárt helyiség, Dani javasolta is, hogy ha jönne az ingatlanos, igyekezzünk minél több műszaki problémát találni, hogy be kelljen menni a kis titkos szentélybe.


Itt egy hevenyészett (nem méretarányos) alaprajz:



Vigyázat! A lakás valamiért a képeken sokkal jobban néz ki, mint az életben! (Ingatlanfotósnak kéne mennem?) A valóságban minden kicsit kopott és piszkos és kényelmetlen. Piros pont jár viszont a járókáért, amit kaptunk, van internet, légkondi (36 órába telt, amíg sikerült bekapcsolnunk, de azóta a rejtélyes szobából árad ki a hűvös), mosógép. Gázrezsó van, sütő nincs, csak egy, a ráégett zsírtól fekete grillsütő meg egy mikró, és persze az otthon szívesen használt daráló-habverő-turmixoló-muffinoló berendezések is hiányoznak. Legalább nem fogok sok időt elvesztegetni a konyhában, annál többet járom a várost és még karcsú is leszek! Van liftünk, és a környék nagyon jó: a Ben Yehuda utca tele van üzletekkel, kávézókkal, a tenger pedig pár perc sétával elérhető.

1 megjegyzés:

  1. A lakás tényleg jól néz ki a fotók alapján!
    Gratulálok Veronika kiváló magatartásához :)

    VálaszTörlés

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.