Veronika öt hónapos

Keveset írok a blogban Veronikáról: gond, baj nemigen van vele, dicsérgetni meg nem akarom folyton a csodababát. De a hónapfordulón megérdemel egy bejegyzést! Tehát, öt hónapja született, azaz négy hónapja hoztuk haza a kórházból, és három hónapos lenne valójában. A leírtakat kéretik egy három hónaposra vonatkoztatni (de úgyis minden gyerek más ütemben fejlődik, ezért nem érdemes hasonlítgatni).
Először is nagyszerű baba!!! Nagyon hálásak vagyunk a sorsnak, hogy ő a gyerekünk. Egészséges, jól van, vidám, szeret minket. Emellé még olyan rendes és nem nehezíti meg az életünket, továbbra is partner az itteni kalandokban. Ha egy szóval kellene őt jellemeznem, az a „komoly” lenne. Persze nagyon sokszor vigyorog, főleg, ha minket meglát, de legjobban komoly arcocskával nézelődni szeret. Minden érdekli: az emberek a pénztár előtti sorban, a fák lombjai, a kanapén a japán betűk, az ágyunk feletti festmény. (Utóbbin egyszerre szerepel Vénusz tavasztündérnek öltözve, a Háromkirályok, az Élet Vize, a tizenkét állatövi jegy és a csodarabbi, nehéz lesz megválni a míves darabtól.:-) Leggyakrabban a kis hajas tarkóját látom, ahogy a karomban alaposan szemrevételezi a lakást. Remek beszélgetőpartner, mindig pontosan érzi a téma hangulatát: komolyan néz vagy csodálkozó arcot vág, viccmesélésnél a poénnál kacag.
Nagy változásról nem tudok beszámolni. Míg augusztus végére több olyan dolgot megtanult rutinszerűen, amit hó elején még nem, vagy csak esetlenül próbálgatott (mosolyogni, fejét megtartani, egy etetéssel átaludni az éjszakát), most nem tudok ilyeneket mondani. Viszont fantasztikusan jól tolerálta a költözést, pedig itt más a klíma, más ételek(et eszik a mama), más baktériumok, flóra és fauna, más ajkú nép stb. A gyerekorvos szerint egy hónap kell az akklimatizációhoz, s nagyon hálás vagyok neki, hogy nem lett beteg és semmi extra tünetet nem produkált.
Egyébként rengeteget eszik mostanában, szerintem valami nagy dobásra készül… Mérlegünk nincs, de a 6 kilót biztosan meghaladta már. (Egy „átlagos”, 3 kilós csecsemőnek fél év alatt kell megdupláznia a súlyát, ő meg ugye csak 3 hónaposnak számít… de nem hasonlítgatunk, elfogadjuk olyannak, amilyen.) A hosszát mérjük, most 64 centi, szóval egyáltalán nem kövér a gyermek, inkább hosszúúú, úgy látszik, az apjára ütött. Amúgy is Dani csendes-nyugodt, megfigyelő-elemző természete kezd kibontakozni benne. Sírni csak a két indokolt esetben szokott: ha éhes, vagy ha nagyon álmos. Sajnos az altatást kezdjük elrontani, eleinte egyedül aludt, de mostanában este nagy sírás van, így Dani a karjában hordozva nyugtatja meg. (Mi lesz velem, ha elutazik?) Valószínűleg egy másik szülői hibánkkal függ össze a dolog: restelljük, de Veronikának még nincs napirendje. Most pedig már elég érdekes neki a világ ahhoz, hogy ha ingerek érik, ne tudjon elaludni. Talán jövő hónapban, ha már nem kell ennyi helyre szaladgálni, megpróbálkozunk rendszert vinni a kis életébe. Ez annál is inkább kéne, mert a Gézengúz Alapítványnál sok házi feladatot kaptunk. Minden nap kéne őt tornáztatni a kádban egyszer, szárazföldön 4-szer, a hupléban 4-szer, masszírozni 2-szer. Ez 11 egység, ha a hengergetést („belsőfülezés”) nem számolom. Mármost akkor lehet tornáztatni, ha ébren van a gyerek (és én is, legalább annyira, hogy ne ejtsem el közben), nem üvölt az éhségtől, de nem is épp előtte evett, és egymás után 2-3 gyakorlatot bír, aztán elfárad. Ja, és mindehhez otthon is kell lenni. Napi 8-9 egység fölé még nem sikerült mennem, és ez a rekordom. Ehhez is jó lenne egy rendszeresebb élet. Egyébként a kis hölgy élvezi a tornát, jól is megy neki, ahogy Gézengúz doktornő mondta: „jól teljesít”, amitől mindig jókedvem támad, mert egy futópályát képzelek el, a rajtvonalnál felsorakozó csecsemőkkel (de nem versenyzünk stb.)




Az első képen, ahogy Dani mondja, „csárdásozik”: ha jókedve van (pl. meglátta valamelyik szülőt), dobol a lábával és a karját lengeti hozzá, a másodikon épp egy komoly történetet hallgat.