counter to blogger

2009. november 28., szombat

Galileai túra, III. rész: Keresztény emlékek arab helyszíneken

A sabbati nyugalomba dermedő Cvátból legurultunk az egész más kalendárium szerint nyüzsgő, napnyugtában fürdő keresztény kegyhelyekhez, Jézus korai ténykedésének helyszíneihez. A Nyolc Boldogság temploma azon a helyen épült, ahol a Hegyi beszédet tartotta. Gyönyörű fekvésű domboldal, virágoskerttel, szép kilátással a Galileai-tóra, szemközt a Golán-fennsíkra… és sok-sok keresztény zarándok/turista. A templom számomra meglepően új volt, 1937-ben épült, de az összes többi is ugyanilyen újnak bizonyult a később meglátogatott szent helyeken. A történelem viharai… Aki szép régi templomot akar látni, menjen Olaszországba.



A Kenyér- és halszaporítás temploma a közelben szintén új volt, de az itt álló 5. századi bizánci templom hű mása, benne a kővel, amin Jézus öt kenyérrel és két hallal megetetett ötezer embert. A padlóba beépítették az előző templom szinte teljesen épen maradt 5. századi bizánci mozaikjait, azon jártunk, fantasztikus madarakon. Fotózni már sötét volt, de íme egy orzott kép:




Még a közelben lett volna egy harmadik templom, és Kafarnaum városának romjai, de közben keresztény idő szerint is besötétedett és bezárták a kegyhelyeket.

Másnap Názáretbe autózva áthajtottunk Kafr Kana arab falun, ez a bibliai kánai menyegző helyszíne. Názáret ma arab város, nyüzsgő, zűrös, zajos, tele boltokkal, dugóban veszteglő autókkal, siető fejkendős nőkkel. Az itt élő arabok egyharmada keresztény, ezzel Názáret a legnagyobb keresztény arab város Izraelben. Az autót gyorsan letettük egy fizetőparkolóban, ahol tyúkok legeltek, és már rutinosan kendőben vágtunk neki Veronikával a szent helyeknek.
A városképet uraló Angyali Üdvözlet Bazilika − a Közel-Kelet legnagyobb keresztény szentélye − ismét egy modern templom, engem a vásárvárosok vasbeton csarnokaira emlékeztetett. Alatta viszont aluljárószerűen láthatóak az itt állt 12. századi keresztes templom romjai alatt az itt állt 5. századi bizánci templom romjai és mozaikjai. Valahogy egész Izrael ilyen.

Felülről

Alulról

Ami jópofa benne, hogy 1969-ben, az építésekor a világ számos nemzetétől kértek Madonnákat, amit a templomban és az udvarban ki is állítottak. Több egzotikus vonású Szűzanya is fellelhető, íme a thai:



A közelben áll Szent József temploma, ez a messzi 1914-ből való, hasonlóan rétegzett múlttal.

Ezután tettünk egy gyors kört a bazárban, de valahogy mindig csalódunk: nem a Mesés Kelet kincseit árulják, hanem kuktafazekakat, kínai hamisított tréningruhát és mosogatószivacsot, így gyorsan kimenekültünk a tömegből. Az egyetlen figyelemreméltó árucikk egy halom húsvéti nyúl volt. Oké, keresztény város, de itt is csak november közepe van.



Ha már édesség, a város egyik cukrászdájában lőttük ezeket a tortákat.




Majd éttermet kerestünk, először benéztünk az egyikbe, amit agyondicsér a Lonely Planet. Az LP-effekt: természetesen csurig volt a hely, igaz, nemcsak turistákkal, helybeliekkel is. Már a saját szakállunkra beültünk a La Fontana di Maria étterembe, ami egy óriási helyiség volt, nagyon szép boltívekkel, ismeretlen eredettel. Mezét rendeltünk, azaz rengetegféle előételt, és minden jóízű és friss volt.



Utána elballagtunk a Szent Gábriel templomhoz, ez végre egy tényleg ódon ortodox kápolna volt, a 17. századból, méltóságteljes ikonokkal, az aljában csörgedező érrel, ami Mária forrása volt vala a legenda szerint. Egyesek szerint nem is a bazilikánál, hanem itt történt az angyali üdvözlet. Utána Dani még elcibált egy kopt templomhoz, ami zárva volt, és útközben egy mecsetet is láttunk. Aztán kivakartuk a tyúkok alól az autót, és a rózsaszínű naplementében hazaautóztunk.



Összefoglalás: nagyon jó volt a kirándulás! Mi tetszett a legjobban? Leginkább az, hogy megcsináltuk, hogy erre is képesek vagyunk mi hárman, és persze a szabadság, az utazás, a tájak… El is határoztuk, hogy a jövőben is vállalkozunk hasonló túrákra.

1 megjegyzés:

  1. Bámulatra méltó energiával szervezed és hajtod végre az utakat! Ennek az elhatározásnak többen élvezhetjük a hasznát. Élvezetes a stílusod.

    VálaszTörlés

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.