counter to blogger

2009. december 21., hétfő

Még lehet fokozni

A hétvégén elvittük Veronikát az általunk nagyra becsült Gézengúz Alapítványhoz, ahol kimondták, amit eddig is sejtettünk. A mozgásfejlődése lemaradt, (ugye még nem forog), mert letapadtak az izmai. Rögtön arra kértek, maradjunk itthon január végéig, hogy tudjuk vinni tornára, masszázsra, babaúszásra. Úgyhogy én a januárt itt töltöm a kicsi lánnyal, Dani visszamegy Tel Avivba. Persze hangsúlyozták, hogy nincs semmi komoly baj, és addigra rendbejön... Az eddigi csapásokat egész jól bírtuk, de most összeomlottunk, magunk alatt tanyázunk. Írjatok valami bíztatót!

3 megjegyzés:

  1. A posztokat olvasva és a képeket elnézve Veronika egy jó kedélyű, egészséges baba. Szóval, ezen is túl lesztek és februárra "emlékszel, amikor...?" történet lesz belőle. (Az aggódást persze nagyon is megértem.)

    VálaszTörlés
  2. Tudom, hogy nagyon nehéz lehetett ezt hallani Veronikáról, de a mozgásfejlődési lemaradás tényleg korrigálható, és teljesen időre született babáknál is gyakran előfordul ilyesmi. A jó benne, hogy van rá megoldás (a Gézengúzon kívül még legalább két-három remek módszer áll már rendelkezésre ilyen esetekben), és hogy van rá lehetőségetek, hogy segítsetek neki fejlődni. Biztosan nehéz lesz, különösen hogy Dani nem lesz itthon, és hogy közben az új kis életre is figyelned kell, de Veró megérdemli a szakszerű segítséget, amit itt megkaphat. Nagyon szurkolunk a mielőbbi eredményekért! (Ismerős babát Dévény Alapítványhoz kellett vinni, ő a második kezelés után elkezdett fordulni. Ez megadta a lökést a kezelések végigcsinálásához a családnak, és az érintett jelenleg tökéletes mozgású óvodás fiatalember.)

    VálaszTörlés
  3. Az én unokáimnál mindkettőnél volt probléma. A kislánynak annyira lazák voltak az izmai, hogy nem tudott felállni, menni, a Kisfiúnak, meg annyira kötött volt az összes izma, hogy szegény olyan volt első időben, mint egy keresztrefeszített. Mindegyikőjűket a Dévény Anna alapítvány mozgásterapeutái rakták rendben, ez egy speciális izom-masszírozás, és csodákat tett. A Moszkva téren vannak, be is lehet menni, fel is lehet őket hívni, lehet velük beszélni a dologról, és lakóhely szerint kijelölnek egy mozgásterapeutát, aki kimegy, vagy be lehet hozzájuk menni. És főleg, nem kell kétségbeesni, Veronika egy olyan hihetetlenül élni akaró kislány, hogy minden segítséget ügyesen fog használni, és pár év múlva csak az ijedtség emléke marad. Boldog új évet kívánunk, legyetek továbbra is jók és szépek, Makkai E.

    VálaszTörlés

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.