counter to blogger

2009. december 31., csütörtök

Veronika nyolc hónapos és BUÉK!

Köszönjük a kedves hozzászólásokat és emaileket, amelyek az előző bejegyzésre érkeztek. Mindenki a Dévény-módszert javasolta, de a Gézengúz Alapítvány is ezt alkalmazza. Bennük maximálisan megbízunk. Januárban hetente háromszor fogunk járni hozzájuk, remélem, ezalatt nagy előrelépés történik.


És igen, Veronika nyolc hónapos, azaz már korrigáltan is féléves. 7 kiló, 69 centi, 74-80-as ruhákat hord. A hónap két fő harci tette a már leírt oldalra fordulás, és hogy önállóan le tudja venni a zokniját. Ez picit kevés szerintem, de majd januárban!! Viszont ismét mondjuk el, mennyire szépen tűrte a változásokat, pedig abból volt egy pár decemberben. A repülőút az elaléló anyával, egy új ország, egy új évszak, új lakások, két nap a mama nélkül, és a drámai események miatt a tápszert is bevezettük. Jól bírta, és a terhesség miatt vélhetően más ízű anyatejre sem panaszkodott. (Ó, igen, egyszerre terhes vagyok és szoptatok és külföldön élek, egyébként meg ide nekem az oroszlánt.) A hozzátáplálásra nem tudtunk koncentrálni, de az almát már szívesen eszi. És továbbra is vidám, aranyos, az ismerős arcokat nagy mosolygással fogadja, kulturáltan eljátszik egyedül, az érdekes tárgyakra lecsap és a szájába tömi őket.

Én kevésbé vagyok virgonc, a decembert nagyjából ágyban töltöttem, meglepően lassan épülök fel a vérveszteségből. No de majd jövőre! Daninak jól sikerült a Bertinoro - Varsó - Dagstuhl turnéja, humánumból ezúttal nem részletezem, hol miről tartott előadást:-) A rugalmasságot pedig mi is gyakorolni fogjuk, ugyanis a visszaútra szóló repjegyemet dobhatom el, az ügyfélszolgálat szerint csak műtét esetén adják vissza a pénzt. Van ötletetek, hogy lehet mégis kiverni a Malévból a jegy árát?

Szép és boldog 2010-et kívánunk minden olvasónak!

4 megjegyzés:

  1. A régire nem tudom, hogy működne-e, az új utazásoknál fillérekért lehet lemondási biztosítást kötni. Sajnos mi már kétszer igénybe vettük, és símán ment. Egyszer elég volt a körzeti orvos lázas papírja, a másiknál is a körzeti orvos a mama elesését és esetleges kórházát írta. Ilyenkor a légitársaság elfogadja, és azzal a papírral lehet menni a biztosítójukhoz, akik fizetnek. Most fixre vettétek, vagy befutóra? :-) a hazautazást, tehát nem lehetett átírni másik napra? Tudod több is veszett Mohácsnál, most mind a kettőtöknek jobb, ha egy kicsit nyugodtan vagytok, persze papa nélkül senkinek sem az igazi, és a papának sem nélkületek. Azért kitartás, sokan szorítunk, tán csak összehozzuk, hogy minden jól menjen. Szia E.

    VálaszTörlés
  2. Kérdezd Vagabort, ha kell a száma, szólj és lököm, az kitapossa belőlük, van pár trükkje az ilyen esetekre.

    VálaszTörlés
  3. Sajnos akkor még nem voltunk ilyen tapasztalt vén rókák, de legközelebb feltétlenül kötünk ilyet.

    VálaszTörlés
  4. Hál' Isten, jobban vagy. Nekem a betegségre két biztos jelem van: 1) nem iszom feketét, mert nem ízlik, 2) képtelen vagyok két sort egymás alá írni. Lehet, hogy mások is így vannak? Mivel az írásban nagyon nagy javulást mutattál, megszavazom neked az egészséges anya kiemelt státuszát (amennyiben az szavazással eldönthető).

    VálaszTörlés

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.