counter to blogger

2010. március 28., vasárnap

Még egy szó Peszachról

Macesz (orzott kép)

Holnap este kezdődik Peszach, az Egyiptomból való kivonulás ünnepe. Rengeteg szokás és hagyomány kapcsolódik ezekhez a napokhoz, amit sajnos nem tőlünk fogtok megtudni, mert mi kimaradunk belőle (nem elvből, csak nem hívtak). Magyar nyelvű leírást itt találtok az ünnepről.

Egy szó a kovászról. Mikor Mózes kivezette a népét Egyiptomból, olyan gyorsan kellett távozniuk, hogy nem maradt idő kenyérdagasztásra. Ezért az ünnepkor maceszt, kovásztalan kenyeret esznek ma is (lásd a képen). Az én fantáziámat főleg az izgatja, hogy a vallásos családok hetekkel előbb elkezdik mániákusan üldözni a morzsákat a lakásban, hogy Peszachra minden kovásztalan legyen. Jó kis tavaszi nagytakarítás. Írtam már a „sima” kóserságról, de ilyenkor minden ételnek „peszachi kósernak” kell lennie, azaz kovásztalannak, ezt külön feltüntetik az élelmiszereken.

S mint említettem, egy hétre leáll az ország. De mi nem állunk le, a következő három napban utazni fogunk. Igyekszünk keresztény/muszlim helyekre látogatni, hátha ott kevésbé érezzük úgy magunkat, mint az árva vénlány karácsonykor. Utána jelentkezem.

Ui. Tessék szavazni!! (Jobbra fenn)

3 megjegyzés:

  1. Elhamarkodtam a szavazást. Előbb szavaztam, mint olvastam volna ezt a bejegyzést. Ha tudom, hogy utaztok, akkor természetesen az utazási beszámolóra szavazok, de leginkább mindhárom témára egyszerre! :)

    VálaszTörlés
  2. Én pedig már korábban szavaztam, azóta írtál is Veronikáról, tehát most adok egy újabb szavazatot, mégpedig az utazásokra :) remélem, jól fogjátok magatokat érezni az általános Peszach közepette is.

    VálaszTörlés
  3. Olvaslak ezután, nagyot tetszik ahogy irsz. Romániából vagyunk: Kovásznáról. Aranyos a lányod, és szinte ugynazt működte 8 hónaposan mint az én kisfiam. Kellemes időtöltést nektek.

    VálaszTörlés

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.