counter to blogger

2010. április 30., péntek

Oázis és remetelak, majd a Válasz

Aki végigolvassa türelemmel ezt a bejegyzést, megtudja, milyen nációnak néznek minket itt Izraelben.

De kezdjük Ein Gedivel! Ez egy oázis a sivatagban, kis kanyon a Holt-tenger fölötti sziklákban, ahol patakok gondoskodnak némi zöld növényzetről. Természetvédelmi terület, ahol túrázni lehet, sajátos élővilággal, a sziklákról alázúduló patakokkal, vízesésekkel. Itt értettem meg végre Izrael nemzeti park-koncepcióját: eddig nehezményeztem, hogy ezek mind 8-5-ig vannak nyitva, de Ein Gediben még szigorúbb szabályok uralkodtak, például tilos bevinni kaját. A természet itt tényleg szentély, a belépés pénzbe kerül, de ezért egy megőrzött, szép állapotú terepen kirándulhatsz, nem fogsz illegális szemétteleppel, táborozás nyomaival, neadjisten ott élő hajléktalanokkal találkozni. Éjjel pedig tudnak regenerálódni, inni az állatok.


Kőszáli kecske a parkolóban

A kétórás éhezés lehetőségétől persze azonnali farkaséhség tört ránk, és a bejárat előtt megtízóraiztunk. Számos túra között lehetett választani, ezek nehézségét 1-4-ig jelölték. Mi egy 1-es úton indultunk felfele a Dávid-vízeséshez. A kendőben szundikáló Veronikával ez megoldható volt, de az egyes fokozat egy nagyon meredek felfele kaptatót jelentett, igaz, lépcsőkőn, korlátokkal. Mivel hamar végeztünk, megpróbálkoztunk egy kettes túrával is: itt a nagyon meredek felfele út immár lépcsők és kapaszkodók nélkül kanyargott a szakadék oldalában, omlós talajon. Visítva visszafordultunk, és némán tisztelegtünk a 3-as, 4-es túrát választók előtt.

Ahol visszafordultunk



Sajnos lemaradtunk további forrásokról, barlangokról és egy rézkori templomról, de így is nagyon szép volt a túra, a sziklák közt a zubogó vízesések alatt, a tetején a tízméteres szirtről lezúduló Dávid-vízeséssel.



A Dávid-vízesés alatt

Fenn remek kilátás fogadott, szokás szerint a Holt-tengerre, a sivatagra és a környező dombokra.


Útközben találkoztunk szirti borzzal (ő az elefánt legközelebbi rokona),

fuvolázó dalosseregéllyel (ha repül, látszik, hogy aranysárga a szárnya),


de a térkép szerint leopárd is felbukkan időnként, hozzá nem volt szerencsénk. A vízesések kis öbleiben lehet strandolni, nagyon jól esett a forróságban a hűvös víz.

Az öbölben a blogger

Strandolók

Utunk során érdekes emberekkel is megismerkedtünk. A pálmát a kétgyerekes kirándulócsalád viszi, apuka egy elöl-hátul kombóban hordozta féléves és hároméves magzatait hegymászás közben. Önazonosságunk becses forrását képezi, ha nálunk is lazább szülőkre tudunk hivatkozni, de oly ritkán futunk ilyenekbe.

Figyelitek a feje felett lógó sziklamennyezetet?


Fürdés közben sajnos megismerkedtünk egy arab iskoláscsoporttal, a fiúk fentről vizespalackokkal dobálták a lányokat (szerencsére csak műanyagból, de Ein Gediben halálbüntetéssel sújtják a szemetelést.) Pedig itt is gépfegyveres „szakfelügyelő” kísérte a csoportot. A vízben pedig három kissrác csapkodott, fröcskölt, őrjöngött, apjuk a meghatottságtól párás szemmel nézte őket. Aztán szóba elegyedtünk, kiderült, hogy a szülei magyarok, de ő egyáltalán nem tud magyarul. Ezt a történetet sokszor hallottuk Izraelben: az asszimiláció nagy sebességgel zajlik, és a bevándorlók szemlátomást nem tartják értéknek az anyanyelv átadását, inkább gyors beilleszkedésre törekszenek. Legalábbis a magyaroknál gyakran előfordul.
Még a közelben beugrottunk a „Nemzeti Antikvitások Parkjába”, a hangzatos név egyetlen műemléket fed, egy római kori romos zsinagógát, jó állapotú mozaikokkal. Ezután felvetettük, majd elvetettük Kumrán meglátogatását: a tekercseket a jeruzsálemi Zsidó Múzeumba vitték, ami nyár végégig zárva tart, s a tűző napon újabb kövek között bolyongani nem volt annyira csábító. Méltó lezárást akartunk az útnak, a Szent György kolostor ezt meg is adta.

Kicsit életlen fotó, de a hangulatot átadja

A Jerikó melletti autópályáról induló kanyargós hegyi szerpentinen lehetett megközelíteni a kolostort. Az út hajdan elment egész Jerikóig, de hogy ne kelljen ide is checkpointot építeni, az izraeli hadsereg néhány betontömbbel választotta ketté épp a kolostor közelében. Az utolsó másfél kilométert gyalog tettük meg a kanyon oldalába vájt, meredek lejtős ösvényen. Arab fiúk szamarat kínáltak az útra, de nem éltünk vele, azért ők velünk sétáltak, hátha majd visszafele, felfelé... Az egyik seprűt is vitt magával, és a szamár potyadékát takarította el az útról. Legalább egyes fokozatú séta volt az Ein Gedi mércével, de a sivatagi kanyon látványa feledtette.

Portré, seprűvel


Végül megláttuk a hatodik századi kolostort: függőleges sziklafal közepébe vájva függött a semmi felett. Dani kapott egy tréningnacit, mert a sortból erkölcstelenül villantak ki a térdei, és benn megnéztük a nagyon szép kis templomot, ikonokkal, találkoztunk egy hallgatag görög atyával és nagy csoport orosz zarándokkal, ismét csak nőkkel. Rózsaillatú szörpöt és kekszet kaptunk, aztán visszaballagtunk, immár hegynek fel (Veronika rámkötve). Az arab tevegelő fiúval beszélgetve hamar megtettük a távot. Nagy élmény volt a kolostor, a mostoha természet közepén, gyümölcs, amely nem hullott az ölünkbe, le kellett szakítani, sőt felmászni érte a fára, de megérte.


A kanyon fala


A Válasz: svédnek néznek minket. Én se értem. Volt, hogy arra hivatkoztak, olyan svédesen beszélünk (magyarul), volt, hogy a hordozókendő miatt, de messze ez vezet. Egyébként itt nincs sok svéd. Kezdek kíváncsi lenni, milyen sztereotípia élhet az izraeliekben a svédekről. Sajnos senki sem találta el, de köszönöm, hogy játszottatok!

Következik: VERONIKA EGYÉVES (ma!!!)


1 megjegyzés:

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.