counter to blogger

2009. augusztus 31., hétfő

Megvan a lakás!

Yes, yes! Lesz hol a fejünket álomra hajtanunk! Megvan végre a cím, egy belvárosi lakást kapunk az egyetemtől az első hónapra, pár percre a tengerparttól. Nappali + háló, felszerelt konyhával, mosógéppel.

Amúgy a finisben vagyunk, ez az utolsó hetünk itthon. A búcsúzásokkal már nagyszerűen állunk, gyermekünk gyakran járt étterembe és vendégségbe az utolsó időben. Rengeteg szeretetet kapunk, ami feltölt és jól fog jönni majd odakinn. A szobában két bőrönd fogadja magába a holmikat. És gyomorgörcsöm van...

2009. augusztus 27., csütörtök

Veronika négy hónapos


Azaz, ha időben érkezik, két hónapos lenne:-) A másik jubileum, hogy három hónapja hoztuk haza a kórházból.

Nagyon kellemes korban van. Már mosolyog, reagál ránk, gügyög, de még mindig aranyos kicsi baba, nem beszél vissza, nem nyeli le a golyóstollat, ha egy pillanatra félrenézünk. Még nem unja a felnőtt-társaságot, szívesen mozdul ki velünk, elég, ha az ölünkben lehet, vagy a babakocsiban sétáltatjuk. Kedvenc dalaira nagy mosolygással válaszol, néha kis nyökögéseket is hallat. (Dani esküszik rá, hogy egyszer azt mondta: Ollala!)
Túllépett az 5 kilón, hosszában olyan 60 centi lehet. 62-68-as ruhácskákat hord. A képen az egyik kedvenc darabomban látható, és éppen örül a Nagy Utazásnak.
Még mindig tudja az újszülöttkori reflexeket: sima talajon „lépeget”, öklét alvásnál összeszorítja. De a koraszülöttekre jellemző kis bundácska már eltűnt a hátáról. Napi 16 órát alszik, ebből éjjel tizenkettőt (egy evéssel). Igény szerint etetjük, így az evések nem ennyire rendszeresek, de eddig csak anyatejet kapott. Nyugodt, barátságos baba, sírni csak indokolt esetben szokott (és olyankor mindig kiderül, hogy mi voltunk a hülyék, például nem hittük el, hogy még mindig éhes, pedig tényleg). Jól bírja a kimozdulást, szeret autózni, imád kézben lenni és onnan figyelgetni a világot. Kedvencei az ágya szélén lógó elefántok.

2009. augusztus 26., szerda

Gézengúzéknál jártunk

Mióta Veronika hazajött a kórházból, átlagosan hetente kétszer orvoshoz visszük. Vissza a koraszülött-osztályra, szemészet, ortopédia, kardiológia, fejlődésneurológia, oltások, körzeti orvos, védőnő… Nincs vele különösebb gond, de általában azt mondják, hogy „jöjjön vissza négy hét múlva kontrollra”. Mostanra kezd lecsengeni ez a hullám, de a Gézengúz Alapítványnál ma még volt egy vizitünk. Nagyon tudom ajánlani őket! Fejlődési rendellenességgel született gyerekekkel foglalkoznak, van egy fantasztikus, uszodás csodapalotájuk Budakalászon, az Omszki-tó partján. Itt Dr. Schultheisz Judit nagyon alaposan megvizsgálta és megtornáztatta Veronikát, elolvasta a leleteit, pontosan emlékezett az előző vizsgálatra és még a gyógytornásszal is konzultált, akitől babamasszázst tanultunk. Összességében nagyon elégedett volt, jól fejlődik a baba, szépen hízik, ügyesen mozog, figyel, reagál. Egyetlen kis gond van csak: a jobb oldala feszesebb, ettől jobboldalt tartja a fejét, már lelapult az arca is. Érdekes, ezt nem vettem észre. Viszont a fotók 90 százalékán valóban jobbra hajtja a fejét.

Előírt számára tornát, amihez bármiféle elismervény nélkül megkaptuk kölcsönbe a Huple nevű félgömb alakú eszközt (elnézést, én csak bilinek fogom hívni), elég nagy és nehéz. A doktornő szerint szállítható a repülő fedélzetén. Kezdem látni, hogy a gyermek bájosságát gátlástalanul ki fogom használni, amikor a reptéren a csomagjaink mérésére kerül sor. Majd direkt egy középkorú nőhöz állunk be a sorba a check-innél, vita esetén a „szegény kis koraszülött” szívszorító történetét is elmesélem.



Gézengúzékhoz még jövő héten megyünk tornát tanulni. Azt is megtudtam most, hogy Veronika már tartja a fejét, nekem ez azért nem tűnt fel, mert a feszes háta miatt állandóan hátrafeszíti a fejét is.

Ui. A fotó nem az enyém, de a babával mi is találkoztunk a gyakorlásnál.

2009. augusztus 24., hétfő

Hogy álltok az előkészületekkel?

Mindenki ezt kérdezi...

12 egész napunk van még, ami őrület. Arra emlékeztet a helyzet, mikor négy éve Berlinbe költöztem ki. Előtte éreztem, hogy valamit készülődni kellene, de az erőmből csak arra futotta, hogy búcsúbulikat szervezzek. Egyik kedves barátom meg is jegyezte, hogy az elmúlt hónapokban a társasélete az én búcsúztatásomból áll.

Amivel jól állunk:
- a babaruhákat már többször átválogattam és rendszereztem méret és szezon szerint. Kezdek többet foglalkozni velük, mint anno mondjuk egy karácsonyi címlapsztorival. A gyerek ugyanis gyorsabban nő a vártnál, és már most alig fér bele azokba a cuccokba, amikről úgy gondoltam korábban, hogy majd karácsonyig fogja viselni.

- rengeteg listánk van az elintéznivalókról, az elutazás előtti és a megérkezés utáni teendőkről.

- szorgosan készülök, már több izraeli témájú könyvet elolvastam.



- lelkesen búcsúzkodunk, majdnem minden nap jön hozzánk valaki vagy mi megyünk vendégségbe, nagy vacsorák és dínomdánomok. Mindenki sajnos így sem fog sorra kerülni, "nincsen annyi éjszakám, ahány áruló van még a hazában", öööö, ahány barát esetünkben.

- ezt a blogot is elkezdtem, így infokommunikációs szempontból jól állunk :-)

Amivel rosszul állunk:
- még mindig nem tudjuk a szállás címét, ahol az első hónapban lakni fogunk, a felszereltségéről, méretéről, stb. nem is beszélve.

- még mindig nem tudjuk, Dani kinti állása jogosít-e nyugdíjra és külföldi állampolgároknak kötelező-e egészségbiztosítást kötniük.

- még nem sikerült kiadni a lakásomat, pedig szorgosan hirdetem.

- emiatt még kipakolni sem volt kedvem, ne kelljen hiába dolgozni.

- nem tudunk héberül :-((

- nem vagyunk becsomagolva, de ez talán védhető a mínusz 12. napon.

Mantraként mondogatom: amit nem sikerül elintéznem, az nem lesz elintézve:-)

2009. augusztus 16., vasárnap

Gyakoroltunk


Hogy legyen némi tapasztalatunk, milyen egy csecsemővel utazni, elszaladtunk a Balatonra pár napra. Ezt tisztán tapasztalatnak szántuk, de végül élveztük is!

Öt nap alatt öt strandot fedeztünk fel, két helyen szálltunk meg, és kétszer ettünk a híres Kistücsök étteremben (meg párszor kevésbé emlékezetes helyeken:-) Már rutinosak vagyunk a babakocsis-autós elindulásban, bepakolásban. Dani szerint annyi cuccot vittünk erre a pár napra, hogy azért a repülőn túlsúlydíjat kell fizetni.
Veronika nagyszerűen viselkedett, volt ugyan pár esti hiszti, de az idehaza is előfordul. Egyedül annyi változás volt a viselkedésében, hogy a nyaraláson óránként akart enni (és ezt a szokását azóta is tartja).