counter to blogger

2010. január 30., szombat

Veronika kilenc (hét) hónapos


Ahogy megjósoltam, a január forradalminak bizonyult kislányunk fejlődésében. Igaz, megdolgozott érte: hetente kétszer járt úszni a Gézengúz Alapítványhoz, egyszer tornára és masszázsra, itthon is sokat tornáztattam. Megérte!!! Az eddig nyugodtan fekvő csecsemőből hirtelen mozgékony, igazi csibész kisgyerek lett. Aminek kimondhatatlanul örülök, mert a korai kézbesítés és lassabb fejlődés miatt mi nyolc hónapot kaptunk a „letesszük, ottmarad” korszakból.

Veronika e havi hőstettei: már profin forog, és esetlenül próbál kúszni, többféle technikával, négykézlábra állva kutyázik. Immár egy tárgy sincs tőle biztonságban és ő sem! A színes, biztonságos gyerekjátékoknál sokkal jobban érdeklik a felnőttek tiltott tárgyai: ráveti magát a laptopra, kitépi a kezemből a mobiltelefont, tekergeti a porszívó zsinórját. A pelenkázás birkózásba torkollik, nagy vetődésekkel próbálja elkapni a popsitörlős zacskót.



Továbbra is kedves, barátságos, jó természetű baba. Az ismeretlen arcokra kacéran mosolyog, még a zord kamaszfiúkat is meglágyítja. Szokás szerint jól tűrte a mama hirtelen eltűnését, és Csíkos Nagyiék felügyeletét. És januárban még egy dolgunk lett nekünk: napirendünk!!! Persze nincs kőbe vésve, de egy megbízható ritmus kialakult. Este 7-fél 8 fele lefekszik, durmol 12-13 órát, napközben még háromszor ledől. Ha nyűgösködni kezd, vagy a kezével a haját simogatja, leteszem a kiságyba, és többnyire szépen magától elalszik. Nehezebb esetekben párszor eléneklem neki az altatódalt. (Valamiben nekünk is lehet szerencsénk:-)) Napi egy liter tápszert és más ennivalót elfogyaszt, emellett az átéltek dacára még mindig van kevéske anyatejem is. A hozzátáplálásban nagyot haladtunk, többféle zöldséget és gyümölcsöt is eszik már, és cumisüvegből mindent boldogan elfogad. (Kanálból is, csak ehhez eddig nekem nem volt türelmem.)



Eddig szinte naponta elmondtam a hálaimát, hogy gyermekünk még sosem volt beteg, sok aggodalomtól kímélve meg minket. Most kicsit szörcsög az orra, előkerült az orrszívó, aminek a használata háromemberes feladat. De ezen túl egyáltalán nem tűnik betegnek a hölgy, s reméljük, a pálmafás plusz harminc fokban ez a kis megfázás is eltűnik.

Zárójelentés

Köszönöm a sok kedves reagálást az előző bejegyzésre, a bíztató beszélgetéseket, leveleket. Gyógyítanak. Többen adtak hasznos tippeket az orvosi kutakodásokhoz. Akinek van az ismerősei között hasonlókon átesett paciens, kérem, ossza meg velem!
Nagyon bizakodunk, hogy lesz még gyerekünk. Most betartjuk az előírt várakozási időt, aztán elmegyünk száz orvoshoz kétszáz vizsgálatra és reménykedünk. Ennyire könnyen azért nem lehet minket elijeszteni:-)

Számomra is meglepően jól vagyok. Az orvosok szép munkát végeztek, testileg a topon vagyok (pár mínusz kilóval, de azért a nők ritkán panaszkodnak). A kedvem is egész jó − nem tudom, már győzedelmeskedett tántoríthatatlan életerőm, vagy még fel se fogtam a történteket és ezután jön a nagy leeresztés. Veronika doktornő is sokat segít.

Bizonyságul egy tegnapi kép rólunk:


Látjátok a frissen feltámadottak glóriáját a fejem felett?

2010. január 26., kedd

Zsuzsa már nem terhes, de életben van

Az izraeli nevezetességek helyett sajnos csak egy újabb kórházi horrorsztorival tudok szolgálni. Aki nem bírja az ilyeneket, hagyja is abba azonnal az olvasást, a lényegi információkat már a címmel elsajátította. Lesz ismét vér és izgalom, mentőautó és szomorúság, tovább mélyül a kapcsolatom a János Kórházzal és a lét kapuin zörömbölök megint. Szerencsére nem nyitották ki.

Pedig épp kezdtem jól lenni… A 12. hét végére visszanyertem ifjonti életerőmet, elmúlt a hányinger, virgoncan röpdöstem a gyógytorna-terhesség-hivatalok-csomagolás négyszögében, elújságoltam az 587 legközelebbi ismerősnek a nagy hírt, előszedtem a terhesruhákat, és már épp terveztem, hogy a blog címébe is felveszem az új családtagot. Boldog, büszke, önmagával harmóniában levő kismamaként léptem a genetikai ultrahangra. „A mennyországból, mint egy gangról, lelátni a pokolba.” És elég gyorsan le is lehet csúszni... Sajnos én is rögtön láttam, hogy nincs szívhang. Már egy-két hete nem élt bennem a baba. Ki kellett venni, ott is maradtam a kórházban rögtön, rutinműtét, másnap hazamehetek. Másképp alakult… A szülészorvosom saját bevallása szerint tíz év alatt ilyet még nem látott, és rémálmaiban se térjen vissza a műtétem. Amin ismeretlen okokból három liter vért vesztettem, az orvosok egy órán át küzdöttek az életemért, igazi izgalmas rész lett volna akármelyik kórházi sorozatban. Kár, hogy én nem láttam. Az intenzív osztályon tértem magamhoz, minden elképzelhető testrészemből csövek lógtak ki. Kaptam rengeteg vért, infúziót, gyógyszert, így az elvérzésről letettem, de még egy napig lebegtették az orvosok, hogy kiveszik a méhemet. Aztán egyre jobban lettem, és mégse vették ki, viszont megszabadítottak a csövektől, majd egy nap után elhagytam az intenzív osztályt. Főleg a többi beteg állapota volt nyomasztó itt, no meg az ágyhoz kötöttség. Viszont külön ápolónő ugrált körül. Általában is nagy köszönet a János Kórház személyzetének, mindenki nagyon rendes volt velem. Két napra még visszavittek a szülészetre, ahol egyágyas, fürdőszobás szobát kaptam, és mindenki látványosan örült, hogy két lábon járok. Mindeközben Dani Tel Avivban volt, Veronika a nagyszülőknél, azaz minden a szokásos. A hónap dolgozója címet pedig Csíkos Nagypapa kapja, aki a babaúszáson kívül a Nagy és Nehéz Projektet is átvette tőlem.

Nagyon szomorúak vagyunk a kisbaba elvesztése miatt, akartuk őt, és most sok álmunk és tervünk romba dőlt… A többit pedig még fel se bírom fogni. Elvileg még lehet gyerekünk, bár az orvosok érthetően nem lelkesedtek a gondolattól, mindenesetre hosszas várakozást és sok kivizsgálást javasolnak.

Vasárnap végre elrepülök Danihoz Tel Avivba, és remélem, magam mögött hagyom ezt a téli kálváriát.

2010. január 18., hétfő

Rég jelentkeztem…

Tudom, a blog címében vállalt arányok („A Marx család kalandjai Tel Avivban”) kissé megbillentek, az utóbbi pár bejegyzésben lényegesen több szó esett a Marx család ügyeiről, mint Izraelről. Mást most sem tudok ígérni. Pedig a családfő már visszatért Tel Avivba, miután megtartotta Varsóban négyórás előadását a paraméteres bonyolultsági algoritmusokról az ünneplő tömegnek. Ma meg épp a haifai műszaki egyetemre ruccant el előadni (ha kéritek, kinyomozom, miről:-), de ezen kívül sok nem történik vele.


Én Budapesten tartom a frontot. Veronika heti háromszor jár a Gézengúzhoz tornázni és úszni. Én nem merek vízbe menni, így az úszásban Csíkos Nagypapa asszisztál. Szépen halad, már a kúszást próbálgatja. Mármint Veronika, mert Nagypapának elég jól megy már. Emellett orvosi vizsgálatokra viszem a lányomat és terhes magamat, hivatali ügyeket intézek, és végre az eddig elhanyagolt barátokkal is találkozom. Mindezeken felül belevágtunk a Régóta Halogatott, Nagy és Embert Próbáló Projektbe. Közeledem a döntőnek számító 12. hét végéhez, de az előzmények miatt cseppet sem vagyok nyugodt. Többen kérdezték, szándékos volt-e a második baba. Igen, teljesen tervezett gyerek – ennyire felelőtlenek vagyunk.

2010. január 5., kedd

Felszálló ágba kerültünk

Az Újév végre elhozta a nyerő szériát nekünk. Veronika forgása után a repülőjegyet is sikerrel elintéztem: a nem módosítható jegyemet méltányosságból áttették más dátumra. Január 31-én repülök Veronikával, és május 2-án jövünk vissza Budapestre (6. hónap vége, okulva a tapasztalatokból). Éljen a Malév, a csecsemők segítője!
És más pozitív fejlemények is folyamatban, egyelőre titkosak...

2010. január 2., szombat

Megfordult!

Újév első napján Veronika a hátáról a hasára fordult, ma a hasáról a hátára, és azóta is gyakorolgatja. Éljen, éljen!