2010. szeptember 8., szerda

Búcsú és újrakezdés

Tel-Avivi egy évünk véget ért, és némi lecsengéssel ez a blog is befejeződik. Klassz év volt, és izgalmas kaland a blogolás. Most valami egészen más kezdődik, máshol, ami új formát követel. Akit érdekelnek a Marx család berlini kalandjai, a marxinberlin.blogspot.com címen követhet minket. Több hétköznap, kevesebb drúz. Köszönöm a figyelmeteket!

Továbbra is írok néha izraeli témákról, ezeket a berlini blog Izrael címkéjé alatt találjátok.

2010. szeptember 4., szombat

Az utolsó lista


Graffiti Florentinben

Amire büszkék vagyunk: a Közel-Keleten vezettem!

Amit szégyellünk: Veronikát Izraelben egyszer sem látta orvos, sem védőnő (viszont elég sűrűn jártunk Magyarországra).

Ami kimaradt: például ez a kép:

Zsidó, de nem túl vallásos járókelőket vesznek rá egy kis imádkozásra tefilinnel

Amit nem becsültünk meg eléggé: nekünk 16 hónapig nyár volt (és nem kellett öltöztetni a gyereket).

Ami hiányzott: egy jó süti.

Amit szívesen importálnánk Magyarországra: a jó állapotó szabadtéri konditermek, és hogy a parkban tényleg felszedik a kutyakakát.

Mecset, előtte szabadtéri konditerem Jaffa közelében

Amit nem sikerült megértenünk: miért vannak minden apró drúz falu utcáin fekvőrendőrök?

Drúz nő az egyik faluban

2010. augusztus 21., szombat

A Mátrix

Milyen típusú kiránduló (zarándok) milyen nevezetességet néz meg Izraelben? Megfigyeléseink alapján.


A turista/A nevezetesség

Görög-római

Zsidó

Keresztény

Moszlim

Természeti

Zsidó

-

+

-

-

+

Keresztény

-

-

+

-

-

Moszlim

+

-

-

+

+

Ateista

+

+

+

+

+



Ortodox zsidó fiú a majmokat nézi a Kfar Daniel parkban

Ortodox keresztény pópák és híveik kaptatnak fel a Kísértés hegyére

2010. augusztus 19., csütörtök

Veronika jár

Dani ontja magából a gyerekneveléssel kapcsolatos aranyköpéseket. Az egyik: „Semmit nem ér, amit tudsz, ha nem tudod egy kézzel csinálni, egy ordító gyerekkel a másik kezedben.” A másik: „Szülőnek lenni annyit jelent, hogy minden nap valamit először csinálsz, és valamit utoljára csinálsz”.

Jelentem, Veronika hétfőn megtanult járni. Vasárnap még csak kézenfogva mendegélt, egyedül csak nagy unszolásra tett 1-2 lépést, hétfőn viszont már sok métert megtett kapaszkodás nélkül. Aztóta is lelkesen szaladgál a lakásban. Új horizontok nyílnak.

Sajnos jobb fotó még nincs, de a lényeg látszik

A nagylány egyébként 16 hónapos, és ritka szép időszakunk van. Továbbra is vidám, kiegyensúlyozott, sokat mozog, és még mindig naponta kétszer ledől szundítani. Egyre több új szót tanul (lámpa, kérésre rámutat a hasára, fülére). Szabad idejében képeskönyveket lapozgat, lelkesen telefonál mobilon és vezetékesen egyaránt.

Sajnos az állandó lakásfelújítás-költözés-Berlini élet tervezése-búcsúzás mókuskerékben keveset tudok vele lenni, viszont a nagyszülők boldogan babáznak. Nagyjából őrültekházában élünk. De már csak két hét, és indulunk Berlinbe, ott ismét kettesben fogjuk tölteni napjaink.



2010. augusztus 16., hétfő

Ami kimaradt


Meg nem írt bejegyzések listája:
  • Az izraeli hadsereg
  • Környezetvédelem és öntözés
  • A Hayarkon park attrakciói
  • Humusz és falafel
  • Miről ír egy helyi újság?
  • A lubavicsi rebbe
  • Az izraeli gazdaság
  • 2010. augusztus 15., vasárnap

    Összefoglaló II.: Leg-leg-leg

    Nehéz rangsorolni, inkább pár emlékezetes élményt ragadunk ki.

    Legérdekesebb élmény: Ros Hasana, sátoros ünnep és Purim egy ortodox zsidó családnál, és húsvét betlehemi keresztény araboknál. Aki most találkozik a bloggal, ezeket mindenképpen olvassa el!

    A húsvéti bárány felszeletelése

    Legautentikusabb piac: Betlehem. A választék ugyanolyan, mint máshol (guszta zöldségek, kínai fehérneműk, gagyi nagyestélyik), de olcsó, és garantáltan csak helyiek vásárolnak. De hasonlókat mondhatok Akkó vagy Jaffa piacáról is.

    Akkói kirakat

    A legnagyobb magyar Izraelben: Herzl Tivadar. (Hány magyar ember alapított országot? Na ugye.)

    A legrondább építészeti stílus: a brutalizmus. Mi is egy brutalista házban laktunk.

    Brutalista épület a Tel-Avivi Egyetemen

    A legnagyobb hülyeség: mélybabakocsival indulni el Jeruzsálem lépcsős óvárosában nézelődni, péntek délelőtt, az arab zarándokoktól elsodorva.

    Az ördög a részletekben rejlik (arab gyerekek közt Jeruzsálemben)

    Legnagyobb természeti élmény: a sivatag. Először ridegnek tűnik, aztán elvarázsol a színek, fények, buckák változatossága, kikapcsol, kiszellőzteti az elmét.

    Sivatagi táj, pásztorlánnyal

    A legmagasabb pont, ahova eljutottunk: a Hermon-hegy sípályái, sajnos csak nyáron.

    Nyaraló hóember
    Legmélyebb pont tengerszint alatt: a Holt-tenger strandjai.

    Legizgalmasabb etnikum, amellyel találkoztunk: erős holtverseny. Nem is választok, csak felsorolom. Az ortodox zsidó családot, de az orosz zsidókat, az arabokat, a drúzokat, beduinokat sem a keresztény (szinte mindig ortodox és nő) zarándokokat nem fogjuk elfelejteni.

    Ortodox zsidók Beitar Illitben

    Etióp keresztény zarándoknők
    Arab család liftre száll Jerikóban

    Kisebbség-különdíj: a fogyatékkal élő palesztínok.

    Legmeglepőbb gasztronómiai élmény: a francia étterem a Golán-fennsík egy eldugott termelőszövetkezetében.

    A fő-fő fétis az izraeli turisztikában: a jacuzzi.

    A rejtett gyöngyszem: a Szent György-kolostor, egy elrejtett hegyi kanyonban függeszkedve, amit háromnegyed óra meredek gyaloglás után lehetett megközelíteni. Megérte!

    Szent György kolostora

    Legmeghatóbb múzeum: a Magyarul beszélő zsidóság múzeuma Cváton, két fanatikus idős ember gondozásában.

    A legérthetetlenebb: miért néznek minket mindig svédnek Izraelben? (esetleg dánnak, finnek)

    Svédek Ein Gedi vízesésénél, az ifjú Astrid a kendőben

    2010. augusztus 13., péntek

    Összefoglaló: egy évünk értékelése I.

    Így indultunk

    Rögtön előrebocsátom, az egy év csalóka, én végül hét hónapot, Dani nyolcat töltött Izraelben. Azt is leszögezem, hogy nagyon-nagyon elégedettek vagyunk, hatalmas kaland volt ez az év, egy pillanatra sem bántuk meg.
    Vegyük sorra!

    Munka
    Dani munkája − hát ezért jöttünk ki, ugye. Szépen haladt, sok együttműködést sikerült kialakítania, jellemzően éppen itt vendégeskedő kutatókkal, több izraeli egyetemen bemutatkozott és lehetséges kapcsolatokat kötött. Aki miatt érkezett, a saját főnökével történetesen összesen egy közös cikket írtak. Volt több fontos konferencián, elért egy nagyobb eredményt, tehát mindenképpen pozitív volt a vendégeskedés. Nagy meglepetésemre a második félévben én is dolgoztam valamicskét, ami sikerélménnyel tölt el.

    Kaland és utazás
    Csillagos ötös!!! Ez meg az én fő célom volt. Ez a hét hónap elég volt rá, hogy Izrael szinte minden fő tájegységére elutazzunk, a fő nevezetességeket megnézzük, Tel-Avivban, Jeruzsálemben valamelyest elmélyedjünk, emellett izgalmas helybeliekkel ismerkedjünk meg. Őrült sokat láttunk, csak emlékeztetőnek: sivatagot, romokat minden mennyiségben, a Holt-tengert, római, bizánci, keresztény, arab, zsidó, drúz emlékeket… Még izgalmasabb volt, hogy milyen életformákkal találkoztunk: az ortodox zsidó, keresztény arab vagy éppen az orosz bevándorló családokat nem fogjuk elfelejteni.

    Beduin bácsi, kólával


    Társasélet
    Az egyetlen gyenge osztályzat. Mikor megérkeztünk Izraelbe, volt tíz telefonszámunk, mind ismerősök ismerősei. Őket felhívtuk, mindenkivel találkoztunk, s kialakítottunk valamilyen kapcsolatot, ami az egyszeri kávézástól a barátságig terjedt. Meg kell mondanom, mindenki nagyon rendes volt velünk, rengeteg segítséget kaptunk olyan emberektől, akik először láttak minket az életben. Enélkül nagyon nehezen boldogultunk volna. A saját erőnkből viszont nem sikerült új ismerősöket szerezni, meglepő módon a helyi társadalomhoz való természetes kapcsolódásunk, Dani kollégáin keresztül, nem nagyon működött.

    Berendezkedés egy új országban
    Sok ismerősünk érdeklődött a kiutazás előtt meg most is, hogy is lesz a csomagolás. Az egy évet külföldön ne úgy képzeljétek, hogy bepakoljuk a zongorát, a szánkót meg az egész könyvtárunkat a bőröndbe – nagyjából annyi cuccal jöttünk, mint egy kéthetes nyaralásra, és majd csak lesz valahogy. Lett. Mindenképp bútorozott lakást akartunk bérelni, olyat, amiben lehetőleg az ágyneműt, a törölközőt meg az edényeket is otthagyja a nagylelkű tulaj. Ez pontosan így történt, és nagyban leegyszerűsítette a dolgokat. Igaz, az ideális lakást nem volt könnyű megtalálni. Az első hónap ráment a berendezkedésünkre, de összességében kevés dolgot kellett elintéznünk. Tel-Aviv szerencsére teljesen kulturált világváros, pénzért minden van. Pár dolgot kölcsönkaptunk, párat vettünk, párról meg lemondtunk. Ilyenkor megtapasztalja az ember, tulajdonképpen milyen kevés tárgy szükséges az élethez.

    Veronika, palesztin gyerekek gyűrűjében

    Gyerekkel külföldön, gyerekkel utazni
    Mikor az egész utat kitaláltuk, Veronika még nem is rúgott a hasamban. Azaz, fogalmunk sem volt róla, mit jelent egy gyerek. Akkor persze még azt se tudtuk, hogy egy koraszülöttel vágunk neki a Közel-Keletnek. (Ezt egyébként csak költői túlzásként szoktam hangsúlyozni, Veronika ellátása nem sokban különbözött egy időre született gyerekétől.)
    A fő tapasztalatunk: egy fél év alatti gyerekkel bárhova lehet menni: étterembe, túrázni, múzeumba, lövészárokba. Szopik, alszik, elvan a babakocsiban vagy a hordozókendőben. Szerencsére ezt bőven kihasználtuk. Fél év felett picit nehezebb: vinni kell a pürésített cukkinit, a gyerek már mászni, nézelődni akar, ha túl érdekes a külvilág, nem alszik el. Végül ezt is megoldottuk, már jobban alkalmazkodva az ő igényeihez.
    A gyerekkel utazás két fő kulcsa: 1. precíz tervezés. Nem lehet improvizálni, hogy „majd megalszunk valahol”, előre pontosan meg kell tervezni az útvonalat, közlekedést, hol fogunk enni, mennyire akadálymentes a látnivaló, mikor fog aludni a gyerek (pl. útközben az autóban, vagy sétánál mei taiban). 2. nagy rugalmasság. Legyünk készek, hogy mindebből semmi sem teljesül, ha épp elaludt a gyerek az autóban, akkor bizony a Taj Mahalnál sem állunk meg. Mi a legelső utazásunkra úgy indultunk, hogy ha semmit sem látunk, de épségben hazaérünk, akkor elégedettek leszünk. Valahogy így. Akit megvisel, ha csúszik a gyerek napirendje, annak nem ajánlom az utazást.

    Mindig örülünk, ha nálunk is lazább szülőkkel találkozunk. Ő Ein Gedi vízesésénél túrázott.

    Külföldi tudatállapot
    Külföldön lenni valamiképpen felelőtlen, súlytalan állapot, mintha kamaszok lennénk. Az otthoni dolgok távol vannak, az itteniek viszont nem érintenek. Ha választani kell, akkor mégis inkább a magyar híreken húztuk fel magunkat. Pedig az izraeli politikán is lehetett volna, de az valahogy csak a felszínen érintett. Pár hónap múlva úgyis hazamegyünk, slussz. A saját életünket is némileg felelőtlenül éltük, eleinte még tervezgettük, hogy megjavítjuk a lakásban a problémás pontokat, aztán legyintettünk. Minek arra a pár hónapra.

    Megint külföldre?
    Izraelt nagyon élveztük, de talán egyelőre elég volt ennyi. A további kinnmaradást főleg szakmai-egészségügyi-családi-nyelvi okok miatt nem erőltettük most. A további külföldi léttől cseppet sem ment el a kedvünk, ezt bizonyítja, hogy ősztől Berlinben turnézik a Marx család. Most egyszerre vágyom kalandokra, és nyugis polgári életre, amikor végre olyan kérdések is előtérbe kerülnek, hogy mit főzzek ebédre...
    Később is el tudom képzelni, hogy máshol eltöltsünk 1-2 évet, megismerjünk egy országot. Esetleg kicsit később, mikor a gyerek(ek) már iskoláskorú(ak) és ő(k) is profitál(nak) belőle.

    Személyiségfejlődésünk
    Az izraeli tartózkodás hihetetlen rugalmasságot adott, azt a tudatot, hogy bárhova, bármikor el tudunk indulni egy babakocsival és két bőrönddel. Majd csak lesz valahogy. A toleranciánk is megemelkedett: annyi féle bőrszínű, vallású, etnikumú csoporttal találkoztunk, hogy már a szemünk se rebben. Bár a saját világnézetünket hangsúlyozottan nem publikáltam, utunk során a permanens másság állapotában leledztünk, minden csoporttal szemben. Még akik ugyanolyan voltak, mint mi, azok is izraliek voltak, mi meg nem. Eleinte szégyenkeztünk és szabadkoztunk, később ez átfordult. Ilyenek vagyunk és kész, akinek nem tetszik, ne álljon szóba velünk.

    Kedvenc izraeli táblám

    A blogolás
    Az izraeli tapasztalat azért is érdekes, mert először vezettem rendszeres blogot. Én élveztem az írást, a saját magamra rótt elképzelés mentén a rendszeres beszámolókat, fotókat. Kicsit túl is nőtt a terven a blog, összeszámoltam: ha könyvben jelenne meg, képekkel együtt egy 300 oldalas kötetet adna ki.
    A leírás: rögzítés. Írni önteltség. Leírni csak egyféle verzióban lehet egy eseményt, nem lehet A. elől elhallgatni ezt, B.-nek kicsit megszépíteni amazt. Pont nekem, aki annyit tudok rágódni rajta, nem sértettem-e meg valakit, ez is terápia volt. Leírtam, slussz, lehet, hogy valakinek nem tetszik, ez van. A másik dilemma: mennyire legyek őszinte? Mivel a blog évében olyan események történtek, amelyeket ha elhallgatok, minden más is hiteltelen lett volna. A kibeszélés és a hamar érkező reakciók meglepően gyorsították a tragikus baleset feldolgozását.
    A bánatom pedig: kiteszem a lelkem, olyan tájakról tudósítok, ahova magyar blogger még nemigen jutott el, mindezt saját fotókkal, és van napi 20 olvasóm.

    Kérdezzetek, mi érdekel még?