counter to blogger

2010. július 30., péntek

Egy emlék

Még nem említettem, hogy a hazaúton Izraelből, mikor a Ben Gurion reptéren száz csomagunkkal, babakocsival, autósüléssel, a babakocsin lógó szatyrokkal és Veronikával sorban álltunk, a biztonsági ellenőrzést egy gyakornok végezte. Az instruktor minden kérdés után félrevonta és osztályozta, mi meg egyre vigyorgóbb képpel vártuk az újabb keresztkérdéseket. A buborék ott pukkant el, mikor a tanonc azt puhatolta, milyen viszonyban vagyunk egymással. Bevallottuk. Az átvilágító szalagnál folytatódott a kiképzés, a csomagunk alá reszelőt rejtettek, hogy a tanonc kiszúrja-e. Erre ideális alanyok voltunk, mert a két laptoppal, pelenkázótáskával, cumisszatyorral stb. mind el lehetett játszani.

(És továbbra is uncsik vagyunk, tart a felújítás, Veronika rendbejött, most én dőltem ki: kihúzták egy fogamat. Mivel évek óta napi háromszor mosok fogat, meg vagyok sértve.)

Nem akkor, nem ott, de egyenruhában: katonalányok a jaffai piacon

2010. július 20., kedd

Felújítás miatt szünetel

Tombol a nyár, a lakásfelújítás még el se kezdődött, de már szétrobban a fejünk... Minden egyes itemen (pl. milyen sütőnk legyen?) végtelen időt lehet morfondírozni, és ilyenekből van végtelen sok. Nem is folytatom, uncsi, mint mikor társaságban valaki elkezdi a vezetéstanulós vagy a sorkatonai sztorikat, és se vége, se hossza.

Veronika életében először lázas: az MMR-oltás jogos és indokolt folyományaként. Főbb életfunkcióiban nem gátolja, de a főzeléket nem hajlandó megenni.

2010. július 12., hétfő

Csecsemőből kisgyerek


Forradalmi változások zajlanak. Itt most nem a belpolitikára gondolok, hanem Veronika fejlődésére. Néhány nap alatt hatalmas lépéseket tett, szó szerint és átvitt értelemben is. Csecsemőből kisgyerek lesz, egyszerre örülök és elszorul a szívem, hogy valami véget ért. Pedig hosszú csecsemőkora volt, az elején meg a végén is ráhúzott pár plusz hónapot.

Van etetőszékünk, végre. Azóta Veve részt vesz a családi étkezéseken, amíg mi eszünk, ő apró falatkákat eszeget önállóan, vagy szétkeni és eldobálja őket, ízlés szerint. A sajtot szereti, ez már egyértelmű. Aztán, ha végeztünk, kanállal megetetjük rendesen valami pürével. Pohárból is akar inni, a fele ugyan kiömlik, de haladunk. Ezeket persze lehet úgy interpretálni, hogy milyen rossz szülők vagyunk, hogy eddig nem vettünk neki etetőszéket, viszont látta a drúzokat, és azt sokkal kevesebb kisgyerek mondhatja el magáról.

Nagyon akar járni, ez érdekli most legjobban. Nyújtja felfele a kezét, ezzel jelzi, hogy sétáltassuk. A lakásban és a kertben sem tudja megunni a kézenfogva sétálást. Másik hobbija a könyvek lapozása, az összes többi játéknál jobban érdekli.

Azelőtt mindig anyás volt, akárhogy törte magát Dani. Szombat délelőtt ez minden ok nélkül megfordult (oké, én délig aludtam, de ennyi elég a kegyvesztéshez?), azóta Dani a sztár, őt követi, őt hiányolja, őt választja, ha mindketten ott vagyunk. Anyai szívem sajog.

És a beszéd!!! Csütörtökön még meg voltam győződve róla, hogy nem beszél, csak értelem nélkül gagyog, vasárnapra már tudtam: Veronika beszél. Nagyon trükkös dolog ám ez, mert a beszédhez nem elég a gyerek, a befogadó is kell hozzá, aki kihámozza a pár értelmes szót a babogásból. Ugye a gyerek 1. még nem értelmük szerint használja a szavakat. 2. el is torzítja őket. Én a „hinta, palintánál” törtem meg, és hittem el, hogy nem véletlen. Emellett az „a-pa”, „a-nyát” is mondja egy ideje (az apát régebben), de mindenre és folyamatosan. Néha egész értelmesen motyog, ma reggel megkérdeztem, éhes-e még, és egy „igen”-szerű hangsorral válaszolt, majd betermelt még egy pudingot. Ámulunk, bámulunk.

2010. július 7., szerda

Reentry habzsolás és a Nagy Hír

Már egy hete Budapesten… Jól érzem magam, nem is nagyon gondolok Izraelre, most elég sok minden köt le. Azért pár tünetet megfigyeltem magamon.
Az egyik a féktelen vásárlás. Izraelben minden nagyon drága volt, így az egy év alatt nem vettem ruhát magamnak. Lányok, el tudjátok ezt képzelni? Itthon gyorsan orvosoltam a hiányt, már több nyári ruhát is beszereztem. Elmentem a Lidl-be autóval, Veronika életében először a bevásárlókocsiban üldögélt, én meg egy hónapra elég élelmiszert bedobáltam mögé. Jólesett. Kábé annyit fizettem érte, mint a Supersalban a szokásos heti bevásárlásért.
Élvezettel vetem bele magam a honi gyümölcsökbe (főleg a meggybe és málnába, ezek nem voltak Izraelben), de bármilyen kaja nagyon ízlik. Már a kedvenc darálthúsos leveles tésztámat is megsütöttem.



És habzsolom a barátok, ismerősök társaságát. Most érzem, milyen egyedül voltam kinn, mennyire jó az itteni sűrű kapcsolati háló.
Szokásos reentry betegségem is előjött, a „mindent egyszerre”. Most egyszerre akarok lakást felújítani, átmeneti otthonunkat lakályossá tenni, az elmulasztott orvosi viziteket pótolni, venni egy rakás cuccot a gyereknek és nekünk, dolgozni kedvenc lapomba, találkozni a barátokkal, felzárkózni a főváros kulturális és gasztronómiai fejleményeiből … Ilyen körülmények között az új mobil megvásárlását, amin becsületes ember két hetet gondolkozik, összehasonlít, fórumokat böngész, üzleteket jár, ismerősökkel megtárgyal, kb. tíz perc alatt döntöttem el. Rosszul:-(

Dani közben tett egy villámlátogatást Cambridge-ben (az angliaiban), és sürgető határidői vannak.

A nagy hír pedig: kiderült, mi lesz a Marx család következő állomása. Ősztől Berlinbe megyünk!!! Ismerős terep, hisz Dani és én ott ismerkedtünk meg, és lehúztunk már együtt másfél évet Berlinben − érdekes lesz most családként visszatérni. Kevesebb egzotikum, több hétköznap, de azért ez is külföld, és egy izgalmas város. Új ország, új blog, ahogy kértétek. Hamarosan.

2010. július 6., kedd

Veronika újabb tudományai


Ha időre született volna, mostanában lenne az egyéves születésnapja. Szokták kérdezgetni: ugye idővel a koraszülöttek behozzák a lemaradást? Szerintem be soha nem hozzák, de a kéthónapos differencia idővel eltörpül az életkori szóráshoz képest. (Ugye van, aki tízhónaposan kezd járni, és van, aki másfél évesen…)

Szívesen megállítanám most az időt, nagyon szép időszak ez. Igazi aranyos baba, jön-megy, mászik, reagál, játszik, de még nem szalad el, és nem kell ügyelni, mit mondunk előtte. Már én is egész jól belerázódtam a hozzátáplálós-mászós életbe, van napirendünk, amit csak egy újabb fog borít fel (ötnél tartunk).

Meg egy-egy országváltás... Rengeteg változás zajlik most Veronika életében: meg kell szoknia egy új lakást, visszaszoknia a nagyszülőkhöz. Egész jól bírja, de érthető következményként nagyon anyás most. Ha ott vagyok, igyekszik a közelemben maradni.
Továbbra is jól eszik, testi méreteivel lehet leginkább felvágni. Pontos súlyt nem tudok, de 11 kilóra saccolom, amit naponta sokszor megemelek (és mindig eszembe jut, hogy most lennék kilenc hónapos terhes).


Az én célkitűzéseim a nyárra: 1. önálló evés elkezdése 2. pohárból ivás 3. fogmosás megtanítása. Veronika céljai: 1. önálló járás 2. A fridzsider tartalmát végre alaposan megvizsgálni.

A fogmosást egyébként tegnap kezdtük, egyelőre a fogkefével való játszadozás lett belőle, a száját nem volt hajlandó kinyitni.

Elkezdett nőni a haja, szőke és göndör, a Kupa Mihály-frizurát felváltotta az őrült tudós-frizura. A napi két alvás továbbra is szent, amitől nagyjából sehova nem lehet elmenni, mert már indulhatunk is vissza. Ha fogom az egyik kezét, akkor ügyesen lépeget, ha valamit tud tolni maga előtt, akkor is. A lépcsőn lelkesen felmászik, több emeletnyit egyszerre. Lefelé még nem tud jönni.

Továbbra is szeret könyveket lapozni, és a műszaki cikkek is érdeklik. Ha bárki nevet a környezetében, ő is nevetni kezd. Néha gagyog, főleg az „a-pa” hangsort, de mindenre ezt mondja, értelem nélkül. Időnként spontán cuppanós puszikat ad különböző testrészeimre. Ha elveszem tőle a mobilomat, zokogva a padlóra veti magát, már a „nem szabad” szavakra is sírni kezd.

2010. július 4., vasárnap

Budapesten

Megjöttünk. Az utolsó reggel még szétszereltük és elajándékoztuk a szekrényt, Or cimborája pedig természetesen nem tudott eljönni a lakáskulcsért. A repülőút simán zajlott, azt csak utólag vettük észre, hogy a feladott poggyászra, benne a ruháinkra ráömlött egy másik utas vörösbora. Szerencsére Pöttyös Nagyi egy csodaszerrel rendbe tudta őket hozni. És zajlik az élet, ezerrel: hazaköltözés, beköltözés egy új lakásba, egy újabb Nagy és Embert Próbáló Projektnek ugrottunk neki, Dani közben Cambridge-be utazik. Nekem a mobilom is tönkrement az országváltás tiszteletére… És a jövő héten kiderül, ősztől milyen címen fogok blogolni. Eszelős tempó, de asszem, így szeretjük.

Augusztus végéig mindenesetre itt leszünk, szeretettel várjuk a barátok jelentkezését.