counter to blogger

2009. október 30., péntek

Egy nap a kereszteslovagokkal

Újabb világörökségi nevezetességet néztünk meg. Akko fantasztikus városka, ahol a rómaiak, arabok, keresztesek, törökök, britek, zsidók emlékei egyaránt megtalálhatók. Sőt, mi több: valódi. Még nem az a turista-panoptikum, utcáin igazi helybeliek járnak, az üzletek élelmiszert árulnak és nem szuvenírt. Az egész városban nem láttam képeslapot! Így csináltam én egyet akkói emlékeinkből. (Rákattintva nagyobb méretben is tanulmányozható.)




Az érkezésnél szerencsétlenkedtünk egy kicsit. A vasútállomásról ugyanis én határozott léptekkel elindultam az óvárossal ellenkező irányba. Fél órát gyalogoltunk a tűző napon, mire rájöttünk a hibára és taxival korrigáltuk. Az óvárosban a látogatói központ szép, árnyas kertjében huppantunk le. Sajnos ezt rajtunk kívül kétszáz orosz turista is megtette, akik teát ittak termoszból, és szardíniakonzervet tízóraiztak, majd elrontották a kávéautomatát. Csíkos Nagyit eközben lekakilta egy madár. De végül összeszedtük magunkat, és kiderítettük, melyek az akadálymentesített látnivalók.

A föld alatti keresztes várossal kezdtük, rám ez tette a legnagyobb benyomást. (A képeslapon az 5. a Refektórium névre keresztelt terem román oszlopait mutatja, a 8. az udvart, ebben készültek az 1. és 10. fotók is.) A kereszteslovagok mindössze kétszáz évig uralták Akkót, majd a törökök egyszerűen feltöltötték az épületek romjait és ráépítettek. Így a huszadik században a föld alatt, a törmelék elhordása után egy egész keresztes várost találtak, hatalmas, ismeretlen funkciójú termekkel (egyedül a latrina nem hagy kétséget, mire szolgált), dundi oszlopokkal, román stílusú ívekkel. A feltárás korántsem ért véget, az Akkóban létrehozott régészeti központ folyamatosan ássa ki a város alól a történelmi emlékeket. Néha véletlenül fedeznek fel fantasztikus dolgokat, például a kilencvenes években egy eldugult csatorna miatt vették észre a templomosok alagútját, ami 350 méter hosszan vezet a kikötőig, ezt is megnéztük.




Végigbóklásztunk az arab piac kis sikátorain (a 9. kép egy fűszerárus választékát mutatja). Akko ugyanis elég arab jellegű város, de sajnos nyuszi voltam és nem mertem a fejkendős nőket fotózni. (Pedig mindig azzal bíztatom magam, hogy biztos Capa sem kért engedélyt a haldokló katonától…) Kisétáltunk a kikötőbe. (A 2. kép a hajókat, a 4. Akkó látképét ábrázolja.) Kicsit mászkáltunk a városfalakon kívül és belül, amelyeket szintén a keresztes romokra húztak fel a törökök. Benéztünk a Khan-el-Umdan karavánszerájba (3. kép). Ne tévesszenek meg a szintén romános jellegű boltívek, ez a gyönyörű négyzet alakú épület a 18. században a török uralom alatt készült, az óratorony a huszadik század elejéről való.

Az El-Dzsazár mecsethez lépcsők vezettek fel, így azt felváltva néztük meg Csíkos Nagyival. (A 6. kép belülről, a 7. kívülről mutatja, kék kupolája a város látképén is látszik). A 18. században építette El-Dzsazár (a „Mészáros) pasa, mint annyi mást a városban, s talán ez volt a legjobb állapotú műemlék, hisz ezt folyamatosan használták. Gyönyörű díszes az imaterem, szép belső kertben van a mecset, a pasa parancsára az építészek a konstantinápolyi Hagia Szófiából merítettek ihletet.

Szintén ő építtette a Hammam al-Pasa törökfürdőt, ami pár évtizede nincs használatban, de szépen felújították, sőt a korabeli fürdőéletet és vendégeket ábrázoló bronzszobrokat és képeket helyeztek el benne. Maga az épület nagyon szép márványtetős, kupolás, csempés, de sajnos befizettünk „Az utolsó fürdőmester” című multimédia-vetítésre, ami nagyjából amerikai óvodásokra volt kalibrálva. Nekünk legalábbis nem sok újat mondott a török fürdőkultúráról. Veronika, aki egész nap példásan viselkedett, jó érzékkel ekkor kéredzkedett fel a karomba és kacérkodni kezdett az amerikai diákokkal. Mondanom sem kell, minden nevezetesség római vagy bizánci vagy mór vagy keresztes alapokon nyugszik!

Ennyit a hírességekről. Még muszáj leírnom egy profánabb élményemet. Beszaladtam az egyik, nagynak tűnő vendéglőbe pisilni, ahol a kedves arab pincérfiú átadta a toalett kulcsát, majd némi gondolkodás után inkább velem jött. Haladtunk egy utcányit, boltíves pinceajtókhoz értünk. Az egyikről leszedett egy hatalmas lakatot, majd egy másik kulccsal kinyitotta a nehéz vasajtót. Bent egy féhomályos raktár fészkelt, a fiú rámutatott a sarokban egy ajtóra, az az illemhely. Én pánikba estem, de megnyugtatott, hogy tiszta. Tényleg az volt. Na, ígérem, pisi-kakiról csak indokolt esetben írok ezután!

Rengeteg nevezetességet nem láttunk, a keresztény templomok és zsidó emlékek teljesen kimaradtak, és Akkóban is van egy Bahá'í kert, ide sem jutottunk el, nem is beszélve a múzeumokról… De jövök még ide!




Akinek ez nem volt elég, még néhány érdekesség Akkóról:
• Hívják Acre-nek is, ez a keresztény elnevezése, zsidó neve Akko, az arab Akka.
• Már négyezer éve vannak feljegyzések a város létéről.
• Akkóban járt Nagy Sándor, Julius Caesar, Szent Pál, Oroszlánszívű Richárd, Assisi Szent Ferenc, Marco Polo és Napóleon.
• Utóbbit Dzsazar pasa visszaverte!
• A Bahá'í vallásnak is szent helye.
• A városban zsidó-arab színház működik.

Következik: Veronika féléves.

Csíkos Nagyi meghozta az őszt


A héten szalma vagyok, Dani Dagstuhlba utazott egy matematikai szemináriumra. Hogy hol van Dagstuhl? Németországban. Bővebben pedig úgy jutott el oda, hogy repült négy és fél órát Frankfurtig, onnan vonatozott négy órát, onnan buszozott másfél órát, ott az állomáson várta egy ember, aki bekötött szemmel odavezette az erdőn át… Romantikus kiskastély az Isten háta mögött, ahol semmi nem vonja el az okostojások figyelmét az előadásokról. A téma egyébként a korlátkielégítés, és Dani a hiperfavastagságról szóló új eredményét mutatta be. (Ezt azoknak, akik a munkájáról szoktak érdeklődni…:-)

Ezalatt Tel Avivba látogatott Csíkos Nagyi, azaz Veronika anyai nagymamája. (gy. k. az anyám). Ő az első vendégünk, és egyelőre nincs nagy tolongás... Azért jött, hogy lássa az unokáját és nekem segítsen, de Veronika annyira problémátlan baba, hogy egyszerűen nincs mit segíteni. Nekem viszont őrületes igényem van a kimozdulásra, és ebben nagy hasznomra volt.

Az akkói kiránduláson kívül (hamarosan!!!) strandoltunk egy nagyot. Felfedeztünk egy új partszakaszt, a „vallásos strandot”. Persze nem kell imádkozni, viszont férfiak és nők váltott napokon használhatják. Azért az ortodox asszonyok biztosra mennek és hosszú szoknyában, blúzban, kendőben mennek a vízbe. Szép, rendben tartott strand, hullámoktól védett öbölben, úszómesterrel, aki ugyan nem a fuldoklókat nézi, hanem a kabinossal backgammonozik, de összességében színvonalas hely.

Megnéztük a Rothschild sugárutat, tele Bauhaus épületekkel, és a Sheinkint, ami a progresszív divattervezők és trendi kávézók utcája, egy bioboltra is ráleltünk. Tegnap a Hayarkon Parkban jártunk, ahol láttunk búbosbankát!


Majd a kikötőben sétáltunk, ahol nincsenek hajók, ellenben a régi épületekből éttermeket, kávézókat és divatüzleteket alakítottak ki. Itt pontosan öt esküvői díszben fotózkodó ifjú párral találkoztunk.


Még el akartam csalni Csíkos Nagyit a Tel Aviv-i Művészeti Múzeumba, de szabotálta a kultúrprogramot. Büntiből vettem egy biciklit, ugyanolyat, mint az elődje. Egyre profibban alkudok, Veronika jelenléte is használt, így az új bicót sikerült olcsóbban megkapnom, mint a régit, pedig jobb zárat vettem hozzá. A bringa ezentúl feljön velünk a lakásba, bár ez sokat levon a komfortból, de nem tudunk havonta megengedni magunknak egy újat. Még egy sütit is ettünk az Idelson kávézóban, nagyon finom, töményen csokis torta volt. Csak a felét bírtam megenni, pedig ez ritkán fordul elő velem!

Az első kép Akkóban készült, ami az utolsó nyári napnak bizonyult. Azóta kitört a rossz idő, második napja zuhog az eső, beszorultunk a lakásba. Így legalább megírom Akkót…

2009. október 29., csütörtök

Csecsemős mulatságok

A Kismama magazin tesztje szerint mi a laza szülők kategóriájába tartozunk, ha valakinek még voltak kételyei:-) A laza szülő bevonja saját életébe a babát, nem jár zenebölcsibe, babaúszásra, inkább a gyereke jár étterembe és múzeumba. De most kivételesen csecsemős programot csináltam. Veronikával ellátogattunk a kikötő két fő kisbaba-attrakciójába. Az egyik a helyi vezető gyerekjátéklánc, Shilav a neve (ettől mindig kedvem támad dúdolgatni, hogy She loves you, ye-ye-ye). Nagy babánk elérte azt a kort, amikor már lehet neki játékot adni! Sőt, kicsit le is maradtunk, a fantasztikus kínálatú üzletben ugyanis a három hónap alattiakra is gondoltak. Bevallom, én még nem is voltam bababoltban, már nem itt, de Budapesten sem, annyi mindent kaptunk kölcsön és ajándékba a nagyon rendes barátoktól, a maradékot megrendeltem az interneten, és a tettvágytól buzgó Pöttyös Nagyiékat küldtem el az üzletbe a többiért. Veronika most kapott egy szép színes „fejlesztő” matracot, két babakönyvet és egy ívet, amiről színes bigyók lógnak. (Hamarosan közzéteszem, mit tud ez a gyerek félévesen!)



A másik érdekes hely a Dyada volt, ez egy lánc, ami mindenféle programot nyújt babáknak és kismamáknak. Ízelítő a kínálatból: terhesjóga, pilates szülés után, babakocsis torna, shiatsu csecsemőknek, és persze babaúszás (erre nagyon kapacitáltak, de ellenálltam). Emellett van egy óriási játszóvár óvodáskorúaknak, mindenféle csúszdákkal, medence, büfé, egy kisebb bababolt, egy hatalmas terasz a tengerparton, óriási homokozóval. Végül mi a „yoga with babies” órát választottuk. (Lett volna „yoga for babies” is, de mint a fentiekből kiderül, inkább magamnak akartam programot, Veronikát tornáztatom otthon eleget.) Itt a mamák jógáznak, persze csak lightosabb gyakorlatokat, eközben a babák többnyire előttük heverésznek, néha pedig a csecsemőt is emelgetik. Veronikára bíztam, részt akar-e venni, vagy csak nézelődik, vagy alszik, annyit kértem tőle, hogy ne sírjon. Betartotta, végig érdeklődve nézelődött, szemezett a szomszéd anyukával, nekem pedig izomlázam lett a lazának tűnő órától. Emlékezzünk meg a bátorságomról, hiszen mindez héber vezényszavakkal zajlott, amiből továbbra sem értek egy szót sem.



Sajnos nem vittem kamerát, de valami ilyesmi zajlott nálunk is.

Következő rész: Akko, a kereszteslovagok városa!

2009. október 25., vasárnap

Az élet bicikli nélkül

Mint a legutóbbi bejegyzésben értesültetek, ellopták a kerékpárunkat. Nem ez az első eset, (nem is az utolsó), tőlünk már Berlinben, Budapesten és Stockholmban is loptak el bringát, összesen hatot, a Tel Aviv-i a hetedik (na jó, a stockholmi kettőt csak kölcsönöztük, és nem kellett kifizetni), igazi világpolgárok vagyunk tehát ezen a fronton. Már tudjuk kezelni. A kezelés abból áll, hogy veszünk egy új bringát mihamarabb, a legolcsóbb típusból, közben az „ez csak pénz” illetve az „autókat is lopnak” mantrákat ismételgetjük. Leginkább az bosszant, hogy pár napig gyalogosok leszünk. Rögtön másnap eltalpaltam ugyan a boltba venni egy másikat, de a nekünk (és a tolvajoknak) tetsző, bevált típus csak kedden érkezik. Annál fájóbb, hogy a mi biciklink két műszakban dolgozott: nappal Danival ment az egyetemre, hétvégén engem vitt a tengerpartra, esténként meg néha csak úgy csatangoltam vele.

De a szükség új megoldásokra ösztönöz. Pénteken (ami itt a szombat) Dani és Veronika is elkísértek a strandra. Ez rendhagyó felállás, az első napon kipróbáltuk az együtt strandolást, de a mély homokban nem tudtuk tolni a babakocsit. Azóta inkább felváltva fürdünk. Most viszont felfedeztem, hogy a vitorláskikötő mellett van egy betonsáv, amin a hajókat tolják a tengerig, azon legurultunk a babakocsival. Az emberiség egy újabb problémája oldódott meg!!! Nagyon jól mulattunk hármasban. A nagyok úsztak, aztán én a tengerparton a hanyatló nap fényében üldögéltem Veronikával, mint egy habokból kikelő Vénusszal keresztezett Madonna a gyermekkel. Ritka, tökéletes pillanat volt. Majd a naplementében hazasétáltunk. Álljon itt a kedvenc idézetem az egyik útikönyvből: „Nyári estéken a sétányt elözönlik a gyalogosok és az autósok, akik az egész napos nyomasztó hőség után hűs fuvallatokra vágynak.” (A könyvben ez kb. a harmadik ilyen mondat a Tel Aviv-i tengerpartról, ami „kínálja a friss tengeri szellőkkel járó felüdülést”. Nagyon jókat szórakozom rajta!)


A görbe nap zárásaként még lefoglaltunk Daninak egy monstre Tel Aviv-Zürich-Milánó (onnan vonattal Riminibe)-Varsó-Frankfurt (onnan vonattal Dagstuhlba)-Budapest (onnan kirándulás Pécs mellé)-Varsó-Tel Aviv repjegysorozatot decemberre.

Haifai gyorsvizit: két új közlekedési eszköz, egy új vallás és egy rossz hír a nap végén


Kicsit nyugisabb itt az életem, mint ahogy azt szeretem, így izgatottan néztem egynapos haifai kirándulásunk elé. Két dolgot mindenképpen meg akartam nézni: a hegyre menő földalattit és a Bahá’í kerteket. Emellé bónuszként még vasúton is utaztunk, azaz Veronika életében, mi pedig Izraelben először ültünk vonaton és földalattin! A vasút hiperkulturált volt, angolul beszélő pénztárosok, tiszta, kényelmes kocsik, elég üres hellyel, szép kilátással. A földalattit pedig annyira élveztem, hogy minden állomást lefotóztam (Dani szerint kezd gyes-szindrómám lenni:-)!


Néhány érdekesség a Carmelit földalattiról:
• Mint említettem, hegyre fel megy!!!
• A világ második legrövidebb földalattija, mindössze hat állomása van (a rekorder Isztambulban található)
• Izrael egyetlen metróvonala
• Egyszerre egy vonat indul fel és le, középen kiszélesedik a sínpár, ott mennek el egymás mellett.
• Az állomásokat jópofa graffiti- és képregényszerű rajzok díszítik
• Már Theodor Herzl, Izrael megálmodója megjövendölte a létrehozását.
Úgy érzem, ezt tényleg kiveséztük, legalábbis tovább tart mindezt elolvasni, mint a menetidő! (8 perc).

A hegy tetején egy szép parkon átsétáltunk a Bahá’í kertekhez, ami világörökségi attrakció. Sajnos, vezetés nélkül csak a legfelső részéből lehet lepillantani, illetve alul egy egész kis része látogatható. Vigasztaljon a tudat, hogy a meredek lépcsőkön babakocsival úgysem tudtunk volna közlekedni. Amíg mi Danival felváltva nézegettük a kert elérhető részét, Veronika új rajongókat szerzett, egy egész indiai turistacsoportot. A fotózást-videózást hagytam, de mikor a kezét kezdték simogatni az asszonyok, átmentem Sterilanyuba és szétcsaptam köztük. Azt engedtem, hogy engem is felvegyenek, mint "tipikus izraeli családot", gondolom (épp egyik kedvenc abroszomat viseltem, narancssárga blúzzal, pirosbabos kendővel:-)).




Jó lett volna hívekkel is beszélni, de erre nem volt módunk. Dióhéjban azért megosztom kutakodásaimat a bahai-okról:
• A bahai hit saját prófétái közé sorolja Ábrahámot, Mózest, Jézust, Mohamedet, Krisnát, Buddhát és Zoroasztert is.
• Utolsó két prófétája a 19. században született Perzsiában: a Báb és
Bahá'u'lláh, akiket üldöztek szülőhazájukban.
• Utóbbi a közeli Akkóban (akkor a török birodalom része) raboskodott, ezért ott temették el, egy hasonló kertben, Haifán pedig a Báb hamvai nyugszanak.
• A telkeket a bahaiok adományaiból vásárolták meg és a kerteket is abból tartják fenn.
• A világon 5 millió bahai él, közülük 2 millióan Indiában.
• Az alapító kívánságának megfelelően Izraelben tilos téríteniük.
• A kert egy kilométer hosszan húzódik lefelé a Kármel hegyről, (az útbaeső utakat felüljárón kerüli ki), s 1700 lépcsőn lehet lesétálni.


• Minden bahai életében egyszer elzarándokol ide, és felmászik a lépcsőkön.

A kert, így felülről tényleg gyönyörű volt, az a körömollóval csipkézett fajta, pazar kilátással a tengerre, remélem, egyszer még bejutok! A városnézést pedig azért szabtuk ilyen rövidre, mert siettünk ebédre Hanna nénihez, aki nagy halom konyhai eszközt ajándékozott nekünk, és vett egy téli paplant Veronikának! A nap végét az rontotta el, hogy távollétünkben a biciklink elhagyott minket. Alig egy hónapot bírt ki nálunk:-((

2009. október 20., kedd

Az én sportos életem (Veronikáé a szó)


Mama csak havonta egyszer akar rólam írni, mert nem szereti azokat a szülőket, akik csak a gyerekükről tudnak beszélni. De én megérdemlem! Mostanában ugyanis rengeteg új dolog történt velem. Itt volt például a költözés. Szeretem az új lakást, mert itt nincs olyan hőség, mint az előzőben, kisebb a zaj, és van saját szobám, igaz, ott csak aludni szoktam. De ezek miatt sokkal jobban alszom, mint korábban, a régi lakásban a nappaliban volt a járókám, és túl érdekes volt, ha Mama körülöttem tett-vett. Ja, és beszélni is tudok már! Ha Mama beszélget velem, mindig válaszolgatok. Járni viszont elfelejtettem, pedig pár hete még tudtam. Viszont hason fekve fel tudok könyökölni, úgy sokkal jobban lehet nézelődni. Ha meg a hátamon fekszem, egész magasra felemelem a lábam, már szinte felmegyek gyertyába. Kaptam is egy új játékot, amin mindenfélék lógnak, és ha ügyesen emelem a lábam, meg tudom lökni rajta a macit, hogy himbálózzon. Ezt nagyon szeretem játszani! Amúgy is szeretem nézegetni a lábamat meg a kezemet. Hídba is próbálok felmenni, szóval nagyon sportos életet élek. A szüleim is igyekeznek lépést tartani velem, Mamával ki szoktunk menni a közeli konditerembe, én a babakocsiból bíztatom őt. Papa meg már kétszer ment biciklivel az egyetemre. Mama engem is szokott tornáztatni a kádban meg az ágyban, masszíroz is, ez egyáltalán nem fáj, nagyon élvezem, csak akkor szoktam sírni közben, ha fáradt vagyok. Ha unatkozom vagy elálmosodtam, a számba tömöm az öklömet, próbáljátok ki, nagyon finom! Aztán utána vidáman ébredek megint. Szóval elég klassz életem van. Puszi mindenkinek, Dédinek külön: Veronika.


2009. október 17., szombat

A hosszú téli estékről

Míg magyarországi szeretteink vastag gyapjútakaró alá bújva vacognak, mi itt továbbra is nyári ruhában járunk, délben izzadunk, a harmincegynéhány fokra a magas páratartalom még jobban ráerősít. Ezzel meglepő kontrasztot ad, hogy délután 5-kor besötétedik, és hosszú, langyos, párás éjszaka kezdődik. Most, hogy nagyjából berendezkedtünk, és estéinket immár nem a helyi barkácsboltban töltjük, szóba jöhetnek a szabadidős elfoglaltságok.

A héten például háromszor voltunk vacsorázni, más-más helyi ismerőseinkkel, tehát a szociális életünk is kezd sínre kerülni. Mulatunk! Egyszer egy svarma-büfében ettünk (Micimackóékat akartuk meghívni vacsorázni hálából a lakáskeresésben nyújtott segítségért, de nagy szerényen csak svarmát kértek). A Ramat Aviv-i kávézó már szofisztikáltabb volt, itt úgy megörültem az uborkalevesnek, hogy azt rendeltem, nem kellett volna… A halvás csokimousse viszont tényleg bejött. A Boja halvendéglő a kikötőben pedig egész fenséges volt: a teraszon ültünk, mellettünk a tenger hullámai csapdostak a langyos éjben, fantasztikus tengeri herkentyűket ettünk (az árak is fantasztikusak:-))

Tegnap meg a Magyar Követségen voltunk egy felolvasáson, igaz, ez délelőtt történt. Egyik itteni ismerősünk mamájának, Szöllős Verának jelent meg az első kötete saját holokauszt-élményeiről, méghozzá rögtön héber fordításban. (Magyarul írta, de otthon még nincs önálló könyve, egy művét itt olvashatjátok, vigyázat, szomorú.) Itt rögtön megismerkedtünk egy csomó emberrel a helyi magyar közösségből. Nagyon kedvesek az új ismerőseink, kalauzolnak, segítik a jövevényeket.

Ha otthon töltjük az estét, akkor igyekszünk szégyenlistánkat apasztani. A szép nagyképernyős tévét kipróbáltuk, tévéelőfizetést nem kértünk, de a számítógéppel össze lehet kötni. Megnéztük Micimackó filmjét dvd-n, és a West Bank Story című Oscar-díjas zenés-táncos humuszos-falafeles rövidfilmet a palesztin-izraeli konfliktusról. Rövid előzetes a filmből, az egészet itt nézhetitek meg.



Én újraolvastam az Avraham Bogatír hét napját, a neten az egész trilógia fellelhető a Digitális Irodalmi Akadémián.

Help: ajánljatok olyan filmnéző vagy –megosztó weboldalakat, ahol (akár pénzért is) igényes filmeket lehet megnézni! Dán művészfilmekre utazunk.

2009. október 16., péntek

Az első hónap – rövid számvetés



Akinek nincs ideje az összes bejegyzést végigolvasnia, elég ezt az egyet, ebből is mindent megtud rólunk, a linkekre kattintva ki-ki az őt érdeklő fejezetekben mélyedhet el ismét vagy először.

Tehát, már egy hónapja itt vagyunk!! (Oké, hat hete, kicsit csúsztam a bejegyzéssel…) Eddig minden jól ment, remekül érezzük magunkat, berendezkedtünk és rengeteg élményünk volt. Szerencsésen összecsomagoltunk és megérkeztünk rejtéllyel is rendelkező átmeneti lakunkba. Megszereztük az első benyomásokat, emellé bankszámlát, telefont, biztosítást és vízumot is. Megismerkedtük néhány kedves emberrel, akiktől rögtön óriási szívességeket kértünk. Nem kis izgalmak árán lett végleges lakásunk. Tettünk egy babakocsis villámlátogatást Jeruzsálemben. Az egy hónapból összesen majd' egy hetet az ultraortodox Beitar Illit településen töltöttünk Ciszjordániában, ahol megismerkedtünk az emberekkel, a konyhával , a Rosh Hasanakor és Szukkotkor előkerülő szokásokkal. A Jom Kippur nyugalmát Tel Avivban csodáltuk meg. De a tengerpartot vagy a Ben Yehuda utca lakóit is felfedeztük. Veronika közben öt hónapos lett, és megtanult egyedül elaludni, mi pedig megünnepeltük a házassági évfordulónkat. S végre elkezdődtek a hétköznapok.

Bónuszként még egy villáminterjú kis családunk tagjaival.

- Milyen volt ez az egy hónap, hogy érzed magad?

Dani: „Két dologtól féltem az ideutazás előtt: hogy Zsuzsa nem fog-e unatkozni, és hogy nekem hogyan sikerül kihasználnom szakmailag ezt lehetőséget. A kezdeti adminisztratív nehézségeket alábecsültem (de ezek a dolgok előbb-utóbb lecsengenek), viszont Zsuzsa szemlátomást nem unatkozik. Az ünnepek miatt elég gyászosan állok a munkával, és ez nagyon zavar. Egyébként nagyon jól vagyunk.”

Zsuzsa: „Szuperül érzem magam. Nagyon intenzív élmény minden, az első hónapban valóban nem volt időm unatkozni! Itt az olyan „hétköznapi” dolgok is izgalmasak, mint egy buszutazás vagy a hivatali ügyintézés. A meleg időjárás nagy előny, ha tehetem, megmártózom a tengerben.”

Veronika: „Szeretek itt lenni, főleg, mert egész nap a Mamával vagy a Papával vagyok. Mama sokat tornáztat, ennek köszönhetem karcsú vonalaimat. Sok érdekes történik velem, néha túl sok is, és akkor nem tudok elaludni az izgalmaktól, de nagyon jól érzem magam.”

- Mi volt a legmeglepőbb a számodra? „Jom Kippur” (Dani) „Hogy itt milyen sportosak az emberek” (Zsuzsa) „Hogy az egész öklöm nem fér be a számba.” (Veronika)

- Mi okozott álmatlan éjszakákat? „A forgalom a Ben Yehuda utcán” (Dani) „A lakáskeresés, de egyébként jól aludtam” (Zsuzsa)„Én biztos nem” (Veronika)

- Mi a következő kihívás a számodra? „Végre DOLGOZNI!” (Dani) „Megtanulni a héber ábécét és otthont faragni az albérletünkből” (Zsuzsa) „Hasonfekve felkönyökölni és fejleszteni az ujjszopási technikámat” (Veronika)

A kép Jeruzsálem óvárosában készült.

A következő összefoglaló a 3. hónap végén jön.

2009. október 11., vasárnap

Szűkebb pátriánk, II. rész: A Ben Yehuda utca (posztumusz képriport)


Már nyugtalanul aludtam, hisz megígértem az Olvasóknak, hogy beszámolok a Ben Yehuda utcáról! Igaz, közben elköltöztünk, de kellemes emlék, megér egy misét, khm :-))

A Ben Yehuda utca észak-déli irányban hasítja végig Tel Avivot, a Lonely Planet útikönyv szerint túlvan a legjobb napjain, ellentétben a vele párhuzamos és sokkal trendibb Dizengoffal. De mi azért szeretjük a Ben Yehudát, amúgy is új környékünkön, ahogy a párhuzamosok szokták, összefut a Dizengoffal.

A Ben Yehudán nagy a nyüzsgés. Az emberek nagy része vagy biciklivel jár...



...vagy babakocsit tol ...


... vagy kutyát sétáltat.




(mégsincs tele a járda kutyagumival, a kép mutatja, miért)


Aki egyiket sem, az legalább mobilozik.

De lehet kombinálni is a tevékenységeket.



Kedvencünk az az ortodox kinézetű fiatal apuka volt, aki görkorin rótta az utcát, cicesze csak úgy lobogott utána, úgy tolta babakocsis gyermekét. Sajnos róla nincs fényképem… Az összképet színezik még a közeli tengerpartról ideáramló strandoló turisták, de őket könnyű kiszűrni, mert se bringa, se babakocsi, se kutya:-))

A BY különösen erős fagyizókban, fodrászüzletekben, régiségboltokban és ex-szovjet légitársaságok irodáiban. Azért enni is lehet jókat, a képen a törzshelyünk, ahol rekordáron, 17 sékelért adtak egytálételt, jellemzően húsgombócot, tele is van mindig (Máshol 40-nél indul egy saláta, 60 egy főfogás).


A másik kedvencem az a fagyizó, ahol felfüggesztett hintákon ülve lehet nézegetni az utcai nyüzsgést. A BY meghitt légköre még az évezredes faji ellentéteket is képes összebékíteni:


Hamarosan megénekelem új környékünket is, amitől csak félóra séta a régi, szóval ha nagy a nosztalgia, átkocogunk.

Az első hétköznap az 5770. évben

Jelentem, annyi ünnep után végre kitört egy hétköznap, és ez most egy darabig így lesz. Dani végre mehet dolgozni. Lakásunkat, ahogy ő fogalmaz, többnapos munkával „már majdnem felhoztuk a nullára”, bár ez ma gellert kapott. Alaposan kitakarítottam, nagy zacskónyi kutyaszőrrel lettünk szegényebbek, a főbérlő végre elvitte a holmiját, a mosógépet viszont meghozták, mindjárt felhívom B. urat, hogy hívja fel a szerelőt (egy pont a hébertanulás javára). Vettünk egy szekrényt, a legolcsóbbat, Szonja most fogja be a fülét: műanyag!!!, de erre a pár hónapra nem intarziás barokk bútorban gondolkodunk. Haszidéknál láttam ezt az ötletet. Végre kipakolhattam a bőröndjeinket. Beszereztünk több lámpát is, cserébe a régi konyhai tönkrement. Ma reggel érkezett meg a beígért festő, hogy a penészfoltot rendbehozza a fürdőben. Mivel az két hónap alatt (!) nem száradt meg, vissza is fordult, és új terminust adott nekünk november 11-re (mindezt a főbérlő telefonos tolmácsolásában, még egy pont a hébert. j.) Szerintem addigra sem fog, mert elég nyirkos a fürdőszoba. Bááááááá!!!!! A többi helyiség kezd pofás lenni, de sajnos mindben van 5-6 olyan hiba, amit egy ügyes ezermester sok munkával tudna kijavítani, de nem biztos, hogy nekünk erre a 8 hónapra érdemes ennyit feccölni ebbe a lakásba.

Bosszúból ideblogolom a penészfoltot.


Most megyek, és makramézok valami faliszőttest, amivel eltakarom novemberig.

2009. október 10., szombat

Interaktív bejegyzés: Tanuljak-e héberül?



Aktivizálnám az olvasót a fenti kérdés megválaszolásában. Kéretik szavazni (jobbra fenn), és a hozzászólásokban is szívesen olvasok véleményeket. Tehát, tanuljak-e héberül? Az aktualitást adja, hogy egy hét múlva indul egy ulpán (tanfolyam), heti 2x3 órában, esténként, öt hónapon át. Persze nem a szavazás végeredménye szerint fogok dönteni, de azért érdekel…

Már össze is gyűjtöttem az érveket.

Mellette szól:
• Jó lenne a mindennapi életben értekezni a helyiekkel.
• Több kapcsolatom lenne az országgal és lakóival.
• Érdekes lehet egy új nyelvet tanulni.
• Szellemi elfoglaltságot ad, csökkenti a gyes-szindrómát.
• A csoporttársakkal talán kialakul valamilyen közösség.
• Ilyen időbeosztásban megvalósítható a tanfolyam, szoptatás közben meg tanulhatnám a szavakat.

Ellene szól:
• Tudom, milyen nehéz egy nyelvet megtanulni, pár hónap alatt nem sokra jutnék.
• Ennek akkor van értelme, ha egy évnél tovább maradunk, ami közel sem biztos.
• Az órák alatt Daninak kell vigyáznia Veronikára, korán haza kéne érnie.
• Én igazából sose akartam héberül tanulni, ez csak az ittlétünk miatt történne, későbbi célom nincs vele, tudom, hogy bunkóság, de nem akarom eredetiben olvasni a Bibliát.
• A kevés szabadidőmet mástól vonná el (munka, utazgatás Izraelben, sport, barátok, a többi nyelvtudásom szintentartása stb.)
• Decemberben hazautazunk egy hónapra, akkor félbeszakad a tanulás, nem biztos, hogy utána be tudok csatlakozni egy hasonló szintű csoportba.
• Lehet, hogy Veronika hamarosan már nem napi 16, hanem csak 12 órát fog aludni, ami drasztikusan lecsökkenti a szabadidőmet.
• Most olyan jó, hogy „no school, no job, no problem”, mit stresszeljem magam leckével…

Tessék szavazni!!!

A blogolvasás mellékhatásai

Vigyázat, a blogom szülést indít!!!
Egyik hölgyolvasónk, akinél ez amúgy is időszerű lett volna, a blog olvasgatása közben észlelte az első fájásokat, majd három óra múlva minden komplikáció nélkül egészséges gyermeket hozott a világra. Gratulálok a kis családnak!

2009. október 9., péntek

Sátoros ünnep Beitarban (képriport)



Ezúttal megpróbálok kevesebbet szövegelni, beszéljenek inkább a képek. Mivel félünnepen voltunk Beitarban, végre fotózhattam! (Aki most kapcsolódott be: Beitar Illit egy ortodoxok lakta kisváros Ciszjordánia izraeliek által ellenőrzött részén.) Kellemes, nyugodt három napot töltöttünk haszid barátainknál, a sátorban ettünk, egyébként lustálkodtunk és sétáltunk. Mivel a zsidóknál nagy micve (jócselekedet) vendégeket fogadni, ismét voltak páran. Számunkra legmeglepőbb az a fiatalember, aki már kilenc éve a családnál tölti a nagyobb ünnepeket, de senki nem tudja, kinek a kicsodája, és nyelvi akadályok miatt ezt nem is igen lehet tisztázni. Egyébként szépen részt vett az eseményekben, kisebb házimunkákban segített, az üresjáratokban pedig a nappaliban walkmenezett.

Lássuk a sátrat, ahol Szukkot alatt minél több időt töltenek! Várakozásommal ellentétben a sátrak nagyon egyszerűen néztek ki: a faluk farostlemezből készült, amit gyékénnyel borítottak.



Csak keveset fedtek be lombos ágakkal.



Beitar Illit látképe, a barna dobozok mind sátrak.



Házigazdáink sátra belülről.




Ezúttal tejes ételeket is ettünk, legjobban a házilag gyúrt és sütött édeskés kenyér ízlett. Egy adagot Dani formázott meg, nagyon jólesett reggelire!



Néhány kép a városka utcáiról:




Egy játszótéren is időztünk...







... néha a felnőttek sem restek játszani...





Életkép: az egyik ortodox anyuka kihívta a pizzafutárt a játszótérre egy kis uzsonnával ("jöjjön a hinta mögötti padra, tudja, a férjem feketében, én meg sok gyerekkel...")




Ez a kisfiú a cumi dacára nem is olyan kicsi: hároméves korukban levágják a fiúk haját, és akkor kezdenek olvasni tanulni, hogy tanulmányozzák a Tórát. Háttérben bónuszként a szomszéd arab falu mecsetje.



Külön pont jár érte, hogy odaúton egyetlen járattal mentünk, a Bnei Brakból induló 199-es busszal. (Legutóbb három járat kellett az úthoz). Bnei Brak, Mea Searimhoz hasonlóan jó bemelegítés: egy ortodoxok lakta kisváros, Tel Avivval légmentesen összenőve. Igaz, ennek az volt az ára, hogy odafele két órát gyalogoltunk a buszig, főleg a Hayarkon Parkon át, többszöri babakocsi-szereléssel. Hazafelé már taxiztunk. Miután Beitarban felcipeltük a buszra a két hátizsákot, a babakocsit, a gyereket, a kölcsönkapott járókát, matracot és játékokat (köszönjük!), a sofőr megkérdezte, mienk-e a megállóban felejtett lulav (ilyenkor használt ünnepi csokor). Ez jólesett:-))