2010. szeptember 8., szerda

Búcsú és újrakezdés

Tel-Avivi egy évünk véget ért, és némi lecsengéssel ez a blog is befejeződik. Klassz év volt, és izgalmas kaland a blogolás. Most valami egészen más kezdődik, máshol, ami új formát követel. Akit érdekelnek a Marx család berlini kalandjai, a marxinberlin.blogspot.com címen követhet minket. Több hétköznap, kevesebb drúz. Köszönöm a figyelmeteket!

Továbbra is írok néha izraeli témákról, ezeket a berlini blog Izrael címkéjé alatt találjátok.

2010. szeptember 4., szombat

Az utolsó lista


Graffiti Florentinben

Amire büszkék vagyunk: a Közel-Keleten vezettem!

Amit szégyellünk: Veronikát Izraelben egyszer sem látta orvos, sem védőnő (viszont elég sűrűn jártunk Magyarországra).

Ami kimaradt: például ez a kép:

Zsidó, de nem túl vallásos járókelőket vesznek rá egy kis imádkozásra tefilinnel

Amit nem becsültünk meg eléggé: nekünk 16 hónapig nyár volt (és nem kellett öltöztetni a gyereket).

Ami hiányzott: egy jó süti.

Amit szívesen importálnánk Magyarországra: a jó állapotó szabadtéri konditermek, és hogy a parkban tényleg felszedik a kutyakakát.

Mecset, előtte szabadtéri konditerem Jaffa közelében

Amit nem sikerült megértenünk: miért vannak minden apró drúz falu utcáin fekvőrendőrök?

Drúz nő az egyik faluban

2010. augusztus 21., szombat

A Mátrix

Milyen típusú kiránduló (zarándok) milyen nevezetességet néz meg Izraelben? Megfigyeléseink alapján.


A turista/A nevezetesség

Görög-római

Zsidó

Keresztény

Moszlim

Természeti

Zsidó

-

+

-

-

+

Keresztény

-

-

+

-

-

Moszlim

+

-

-

+

+

Ateista

+

+

+

+

+



Ortodox zsidó fiú a majmokat nézi a Kfar Daniel parkban

Ortodox keresztény pópák és híveik kaptatnak fel a Kísértés hegyére

2010. augusztus 19., csütörtök

Veronika jár

Dani ontja magából a gyerekneveléssel kapcsolatos aranyköpéseket. Az egyik: „Semmit nem ér, amit tudsz, ha nem tudod egy kézzel csinálni, egy ordító gyerekkel a másik kezedben.” A másik: „Szülőnek lenni annyit jelent, hogy minden nap valamit először csinálsz, és valamit utoljára csinálsz”.

Jelentem, Veronika hétfőn megtanult járni. Vasárnap még csak kézenfogva mendegélt, egyedül csak nagy unszolásra tett 1-2 lépést, hétfőn viszont már sok métert megtett kapaszkodás nélkül. Aztóta is lelkesen szaladgál a lakásban. Új horizontok nyílnak.

Sajnos jobb fotó még nincs, de a lényeg látszik

A nagylány egyébként 16 hónapos, és ritka szép időszakunk van. Továbbra is vidám, kiegyensúlyozott, sokat mozog, és még mindig naponta kétszer ledől szundítani. Egyre több új szót tanul (lámpa, kérésre rámutat a hasára, fülére). Szabad idejében képeskönyveket lapozgat, lelkesen telefonál mobilon és vezetékesen egyaránt.

Sajnos az állandó lakásfelújítás-költözés-Berlini élet tervezése-búcsúzás mókuskerékben keveset tudok vele lenni, viszont a nagyszülők boldogan babáznak. Nagyjából őrültekházában élünk. De már csak két hét, és indulunk Berlinbe, ott ismét kettesben fogjuk tölteni napjaink.



2010. augusztus 16., hétfő

Ami kimaradt


Meg nem írt bejegyzések listája:
  • Az izraeli hadsereg
  • Környezetvédelem és öntözés
  • A Hayarkon park attrakciói
  • Humusz és falafel
  • Miről ír egy helyi újság?
  • A lubavicsi rebbe
  • Az izraeli gazdaság
  • 2010. augusztus 15., vasárnap

    Összefoglaló II.: Leg-leg-leg

    Nehéz rangsorolni, inkább pár emlékezetes élményt ragadunk ki.

    Legérdekesebb élmény: Ros Hasana, sátoros ünnep és Purim egy ortodox zsidó családnál, és húsvét betlehemi keresztény araboknál. Aki most találkozik a bloggal, ezeket mindenképpen olvassa el!

    A húsvéti bárány felszeletelése

    Legautentikusabb piac: Betlehem. A választék ugyanolyan, mint máshol (guszta zöldségek, kínai fehérneműk, gagyi nagyestélyik), de olcsó, és garantáltan csak helyiek vásárolnak. De hasonlókat mondhatok Akkó vagy Jaffa piacáról is.

    Akkói kirakat

    A legnagyobb magyar Izraelben: Herzl Tivadar. (Hány magyar ember alapított országot? Na ugye.)

    A legrondább építészeti stílus: a brutalizmus. Mi is egy brutalista házban laktunk.

    Brutalista épület a Tel-Avivi Egyetemen

    A legnagyobb hülyeség: mélybabakocsival indulni el Jeruzsálem lépcsős óvárosában nézelődni, péntek délelőtt, az arab zarándokoktól elsodorva.

    Az ördög a részletekben rejlik (arab gyerekek közt Jeruzsálemben)

    Legnagyobb természeti élmény: a sivatag. Először ridegnek tűnik, aztán elvarázsol a színek, fények, buckák változatossága, kikapcsol, kiszellőzteti az elmét.

    Sivatagi táj, pásztorlánnyal

    A legmagasabb pont, ahova eljutottunk: a Hermon-hegy sípályái, sajnos csak nyáron.

    Nyaraló hóember
    Legmélyebb pont tengerszint alatt: a Holt-tenger strandjai.

    Legizgalmasabb etnikum, amellyel találkoztunk: erős holtverseny. Nem is választok, csak felsorolom. Az ortodox zsidó családot, de az orosz zsidókat, az arabokat, a drúzokat, beduinokat sem a keresztény (szinte mindig ortodox és nő) zarándokokat nem fogjuk elfelejteni.

    Ortodox zsidók Beitar Illitben

    Etióp keresztény zarándoknők
    Arab család liftre száll Jerikóban

    Kisebbség-különdíj: a fogyatékkal élő palesztínok.

    Legmeglepőbb gasztronómiai élmény: a francia étterem a Golán-fennsík egy eldugott termelőszövetkezetében.

    A fő-fő fétis az izraeli turisztikában: a jacuzzi.

    A rejtett gyöngyszem: a Szent György-kolostor, egy elrejtett hegyi kanyonban függeszkedve, amit háromnegyed óra meredek gyaloglás után lehetett megközelíteni. Megérte!

    Szent György kolostora

    Legmeghatóbb múzeum: a Magyarul beszélő zsidóság múzeuma Cváton, két fanatikus idős ember gondozásában.

    A legérthetetlenebb: miért néznek minket mindig svédnek Izraelben? (esetleg dánnak, finnek)

    Svédek Ein Gedi vízesésénél, az ifjú Astrid a kendőben

    2010. augusztus 13., péntek

    Összefoglaló: egy évünk értékelése I.

    Így indultunk

    Rögtön előrebocsátom, az egy év csalóka, én végül hét hónapot, Dani nyolcat töltött Izraelben. Azt is leszögezem, hogy nagyon-nagyon elégedettek vagyunk, hatalmas kaland volt ez az év, egy pillanatra sem bántuk meg.
    Vegyük sorra!

    Munka
    Dani munkája − hát ezért jöttünk ki, ugye. Szépen haladt, sok együttműködést sikerült kialakítania, jellemzően éppen itt vendégeskedő kutatókkal, több izraeli egyetemen bemutatkozott és lehetséges kapcsolatokat kötött. Aki miatt érkezett, a saját főnökével történetesen összesen egy közös cikket írtak. Volt több fontos konferencián, elért egy nagyobb eredményt, tehát mindenképpen pozitív volt a vendégeskedés. Nagy meglepetésemre a második félévben én is dolgoztam valamicskét, ami sikerélménnyel tölt el.

    Kaland és utazás
    Csillagos ötös!!! Ez meg az én fő célom volt. Ez a hét hónap elég volt rá, hogy Izrael szinte minden fő tájegységére elutazzunk, a fő nevezetességeket megnézzük, Tel-Avivban, Jeruzsálemben valamelyest elmélyedjünk, emellett izgalmas helybeliekkel ismerkedjünk meg. Őrült sokat láttunk, csak emlékeztetőnek: sivatagot, romokat minden mennyiségben, a Holt-tengert, római, bizánci, keresztény, arab, zsidó, drúz emlékeket… Még izgalmasabb volt, hogy milyen életformákkal találkoztunk: az ortodox zsidó, keresztény arab vagy éppen az orosz bevándorló családokat nem fogjuk elfelejteni.

    Beduin bácsi, kólával


    Társasélet
    Az egyetlen gyenge osztályzat. Mikor megérkeztünk Izraelbe, volt tíz telefonszámunk, mind ismerősök ismerősei. Őket felhívtuk, mindenkivel találkoztunk, s kialakítottunk valamilyen kapcsolatot, ami az egyszeri kávézástól a barátságig terjedt. Meg kell mondanom, mindenki nagyon rendes volt velünk, rengeteg segítséget kaptunk olyan emberektől, akik először láttak minket az életben. Enélkül nagyon nehezen boldogultunk volna. A saját erőnkből viszont nem sikerült új ismerősöket szerezni, meglepő módon a helyi társadalomhoz való természetes kapcsolódásunk, Dani kollégáin keresztül, nem nagyon működött.

    Berendezkedés egy új országban
    Sok ismerősünk érdeklődött a kiutazás előtt meg most is, hogy is lesz a csomagolás. Az egy évet külföldön ne úgy képzeljétek, hogy bepakoljuk a zongorát, a szánkót meg az egész könyvtárunkat a bőröndbe – nagyjából annyi cuccal jöttünk, mint egy kéthetes nyaralásra, és majd csak lesz valahogy. Lett. Mindenképp bútorozott lakást akartunk bérelni, olyat, amiben lehetőleg az ágyneműt, a törölközőt meg az edényeket is otthagyja a nagylelkű tulaj. Ez pontosan így történt, és nagyban leegyszerűsítette a dolgokat. Igaz, az ideális lakást nem volt könnyű megtalálni. Az első hónap ráment a berendezkedésünkre, de összességében kevés dolgot kellett elintéznünk. Tel-Aviv szerencsére teljesen kulturált világváros, pénzért minden van. Pár dolgot kölcsönkaptunk, párat vettünk, párról meg lemondtunk. Ilyenkor megtapasztalja az ember, tulajdonképpen milyen kevés tárgy szükséges az élethez.

    Veronika, palesztin gyerekek gyűrűjében

    Gyerekkel külföldön, gyerekkel utazni
    Mikor az egész utat kitaláltuk, Veronika még nem is rúgott a hasamban. Azaz, fogalmunk sem volt róla, mit jelent egy gyerek. Akkor persze még azt se tudtuk, hogy egy koraszülöttel vágunk neki a Közel-Keletnek. (Ezt egyébként csak költői túlzásként szoktam hangsúlyozni, Veronika ellátása nem sokban különbözött egy időre született gyerekétől.)
    A fő tapasztalatunk: egy fél év alatti gyerekkel bárhova lehet menni: étterembe, túrázni, múzeumba, lövészárokba. Szopik, alszik, elvan a babakocsiban vagy a hordozókendőben. Szerencsére ezt bőven kihasználtuk. Fél év felett picit nehezebb: vinni kell a pürésített cukkinit, a gyerek már mászni, nézelődni akar, ha túl érdekes a külvilág, nem alszik el. Végül ezt is megoldottuk, már jobban alkalmazkodva az ő igényeihez.
    A gyerekkel utazás két fő kulcsa: 1. precíz tervezés. Nem lehet improvizálni, hogy „majd megalszunk valahol”, előre pontosan meg kell tervezni az útvonalat, közlekedést, hol fogunk enni, mennyire akadálymentes a látnivaló, mikor fog aludni a gyerek (pl. útközben az autóban, vagy sétánál mei taiban). 2. nagy rugalmasság. Legyünk készek, hogy mindebből semmi sem teljesül, ha épp elaludt a gyerek az autóban, akkor bizony a Taj Mahalnál sem állunk meg. Mi a legelső utazásunkra úgy indultunk, hogy ha semmit sem látunk, de épségben hazaérünk, akkor elégedettek leszünk. Valahogy így. Akit megvisel, ha csúszik a gyerek napirendje, annak nem ajánlom az utazást.

    Mindig örülünk, ha nálunk is lazább szülőkkel találkozunk. Ő Ein Gedi vízesésénél túrázott.

    Külföldi tudatállapot
    Külföldön lenni valamiképpen felelőtlen, súlytalan állapot, mintha kamaszok lennénk. Az otthoni dolgok távol vannak, az itteniek viszont nem érintenek. Ha választani kell, akkor mégis inkább a magyar híreken húztuk fel magunkat. Pedig az izraeli politikán is lehetett volna, de az valahogy csak a felszínen érintett. Pár hónap múlva úgyis hazamegyünk, slussz. A saját életünket is némileg felelőtlenül éltük, eleinte még tervezgettük, hogy megjavítjuk a lakásban a problémás pontokat, aztán legyintettünk. Minek arra a pár hónapra.

    Megint külföldre?
    Izraelt nagyon élveztük, de talán egyelőre elég volt ennyi. A további kinnmaradást főleg szakmai-egészségügyi-családi-nyelvi okok miatt nem erőltettük most. A további külföldi léttől cseppet sem ment el a kedvünk, ezt bizonyítja, hogy ősztől Berlinben turnézik a Marx család. Most egyszerre vágyom kalandokra, és nyugis polgári életre, amikor végre olyan kérdések is előtérbe kerülnek, hogy mit főzzek ebédre...
    Később is el tudom képzelni, hogy máshol eltöltsünk 1-2 évet, megismerjünk egy országot. Esetleg kicsit később, mikor a gyerek(ek) már iskoláskorú(ak) és ő(k) is profitál(nak) belőle.

    Személyiségfejlődésünk
    Az izraeli tartózkodás hihetetlen rugalmasságot adott, azt a tudatot, hogy bárhova, bármikor el tudunk indulni egy babakocsival és két bőrönddel. Majd csak lesz valahogy. A toleranciánk is megemelkedett: annyi féle bőrszínű, vallású, etnikumú csoporttal találkoztunk, hogy már a szemünk se rebben. Bár a saját világnézetünket hangsúlyozottan nem publikáltam, utunk során a permanens másság állapotában leledztünk, minden csoporttal szemben. Még akik ugyanolyan voltak, mint mi, azok is izraliek voltak, mi meg nem. Eleinte szégyenkeztünk és szabadkoztunk, később ez átfordult. Ilyenek vagyunk és kész, akinek nem tetszik, ne álljon szóba velünk.

    Kedvenc izraeli táblám

    A blogolás
    Az izraeli tapasztalat azért is érdekes, mert először vezettem rendszeres blogot. Én élveztem az írást, a saját magamra rótt elképzelés mentén a rendszeres beszámolókat, fotókat. Kicsit túl is nőtt a terven a blog, összeszámoltam: ha könyvben jelenne meg, képekkel együtt egy 300 oldalas kötetet adna ki.
    A leírás: rögzítés. Írni önteltség. Leírni csak egyféle verzióban lehet egy eseményt, nem lehet A. elől elhallgatni ezt, B.-nek kicsit megszépíteni amazt. Pont nekem, aki annyit tudok rágódni rajta, nem sértettem-e meg valakit, ez is terápia volt. Leírtam, slussz, lehet, hogy valakinek nem tetszik, ez van. A másik dilemma: mennyire legyek őszinte? Mivel a blog évében olyan események történtek, amelyeket ha elhallgatok, minden más is hiteltelen lett volna. A kibeszélés és a hamar érkező reakciók meglepően gyorsították a tragikus baleset feldolgozását.
    A bánatom pedig: kiteszem a lelkem, olyan tájakról tudósítok, ahova magyar blogger még nemigen jutott el, mindezt saját fotókkal, és van napi 20 olvasóm.

    Kérdezzetek, mi érdekel még?

    2010. augusztus 11., szerda

    Hurrá!

    Blogom a Goldenblog verseny helyi.érték kategóriájában bekerült a legjobb 50 versenyző köré. Örüljetek velem!

    2010. július 30., péntek

    Egy emlék

    Még nem említettem, hogy a hazaúton Izraelből, mikor a Ben Gurion reptéren száz csomagunkkal, babakocsival, autósüléssel, a babakocsin lógó szatyrokkal és Veronikával sorban álltunk, a biztonsági ellenőrzést egy gyakornok végezte. Az instruktor minden kérdés után félrevonta és osztályozta, mi meg egyre vigyorgóbb képpel vártuk az újabb keresztkérdéseket. A buborék ott pukkant el, mikor a tanonc azt puhatolta, milyen viszonyban vagyunk egymással. Bevallottuk. Az átvilágító szalagnál folytatódott a kiképzés, a csomagunk alá reszelőt rejtettek, hogy a tanonc kiszúrja-e. Erre ideális alanyok voltunk, mert a két laptoppal, pelenkázótáskával, cumisszatyorral stb. mind el lehetett játszani.

    (És továbbra is uncsik vagyunk, tart a felújítás, Veronika rendbejött, most én dőltem ki: kihúzták egy fogamat. Mivel évek óta napi háromszor mosok fogat, meg vagyok sértve.)

    Nem akkor, nem ott, de egyenruhában: katonalányok a jaffai piacon

    2010. július 20., kedd

    Felújítás miatt szünetel

    Tombol a nyár, a lakásfelújítás még el se kezdődött, de már szétrobban a fejünk... Minden egyes itemen (pl. milyen sütőnk legyen?) végtelen időt lehet morfondírozni, és ilyenekből van végtelen sok. Nem is folytatom, uncsi, mint mikor társaságban valaki elkezdi a vezetéstanulós vagy a sorkatonai sztorikat, és se vége, se hossza.

    Veronika életében először lázas: az MMR-oltás jogos és indokolt folyományaként. Főbb életfunkcióiban nem gátolja, de a főzeléket nem hajlandó megenni.

    2010. július 12., hétfő

    Csecsemőből kisgyerek


    Forradalmi változások zajlanak. Itt most nem a belpolitikára gondolok, hanem Veronika fejlődésére. Néhány nap alatt hatalmas lépéseket tett, szó szerint és átvitt értelemben is. Csecsemőből kisgyerek lesz, egyszerre örülök és elszorul a szívem, hogy valami véget ért. Pedig hosszú csecsemőkora volt, az elején meg a végén is ráhúzott pár plusz hónapot.

    Van etetőszékünk, végre. Azóta Veve részt vesz a családi étkezéseken, amíg mi eszünk, ő apró falatkákat eszeget önállóan, vagy szétkeni és eldobálja őket, ízlés szerint. A sajtot szereti, ez már egyértelmű. Aztán, ha végeztünk, kanállal megetetjük rendesen valami pürével. Pohárból is akar inni, a fele ugyan kiömlik, de haladunk. Ezeket persze lehet úgy interpretálni, hogy milyen rossz szülők vagyunk, hogy eddig nem vettünk neki etetőszéket, viszont látta a drúzokat, és azt sokkal kevesebb kisgyerek mondhatja el magáról.

    Nagyon akar járni, ez érdekli most legjobban. Nyújtja felfele a kezét, ezzel jelzi, hogy sétáltassuk. A lakásban és a kertben sem tudja megunni a kézenfogva sétálást. Másik hobbija a könyvek lapozása, az összes többi játéknál jobban érdekli.

    Azelőtt mindig anyás volt, akárhogy törte magát Dani. Szombat délelőtt ez minden ok nélkül megfordult (oké, én délig aludtam, de ennyi elég a kegyvesztéshez?), azóta Dani a sztár, őt követi, őt hiányolja, őt választja, ha mindketten ott vagyunk. Anyai szívem sajog.

    És a beszéd!!! Csütörtökön még meg voltam győződve róla, hogy nem beszél, csak értelem nélkül gagyog, vasárnapra már tudtam: Veronika beszél. Nagyon trükkös dolog ám ez, mert a beszédhez nem elég a gyerek, a befogadó is kell hozzá, aki kihámozza a pár értelmes szót a babogásból. Ugye a gyerek 1. még nem értelmük szerint használja a szavakat. 2. el is torzítja őket. Én a „hinta, palintánál” törtem meg, és hittem el, hogy nem véletlen. Emellett az „a-pa”, „a-nyát” is mondja egy ideje (az apát régebben), de mindenre és folyamatosan. Néha egész értelmesen motyog, ma reggel megkérdeztem, éhes-e még, és egy „igen”-szerű hangsorral válaszolt, majd betermelt még egy pudingot. Ámulunk, bámulunk.

    2010. július 7., szerda

    Reentry habzsolás és a Nagy Hír

    Már egy hete Budapesten… Jól érzem magam, nem is nagyon gondolok Izraelre, most elég sok minden köt le. Azért pár tünetet megfigyeltem magamon.
    Az egyik a féktelen vásárlás. Izraelben minden nagyon drága volt, így az egy év alatt nem vettem ruhát magamnak. Lányok, el tudjátok ezt képzelni? Itthon gyorsan orvosoltam a hiányt, már több nyári ruhát is beszereztem. Elmentem a Lidl-be autóval, Veronika életében először a bevásárlókocsiban üldögélt, én meg egy hónapra elég élelmiszert bedobáltam mögé. Jólesett. Kábé annyit fizettem érte, mint a Supersalban a szokásos heti bevásárlásért.
    Élvezettel vetem bele magam a honi gyümölcsökbe (főleg a meggybe és málnába, ezek nem voltak Izraelben), de bármilyen kaja nagyon ízlik. Már a kedvenc darálthúsos leveles tésztámat is megsütöttem.



    És habzsolom a barátok, ismerősök társaságát. Most érzem, milyen egyedül voltam kinn, mennyire jó az itteni sűrű kapcsolati háló.
    Szokásos reentry betegségem is előjött, a „mindent egyszerre”. Most egyszerre akarok lakást felújítani, átmeneti otthonunkat lakályossá tenni, az elmulasztott orvosi viziteket pótolni, venni egy rakás cuccot a gyereknek és nekünk, dolgozni kedvenc lapomba, találkozni a barátokkal, felzárkózni a főváros kulturális és gasztronómiai fejleményeiből … Ilyen körülmények között az új mobil megvásárlását, amin becsületes ember két hetet gondolkozik, összehasonlít, fórumokat böngész, üzleteket jár, ismerősökkel megtárgyal, kb. tíz perc alatt döntöttem el. Rosszul:-(

    Dani közben tett egy villámlátogatást Cambridge-ben (az angliaiban), és sürgető határidői vannak.

    A nagy hír pedig: kiderült, mi lesz a Marx család következő állomása. Ősztől Berlinbe megyünk!!! Ismerős terep, hisz Dani és én ott ismerkedtünk meg, és lehúztunk már együtt másfél évet Berlinben − érdekes lesz most családként visszatérni. Kevesebb egzotikum, több hétköznap, de azért ez is külföld, és egy izgalmas város. Új ország, új blog, ahogy kértétek. Hamarosan.

    2010. július 6., kedd

    Veronika újabb tudományai


    Ha időre született volna, mostanában lenne az egyéves születésnapja. Szokták kérdezgetni: ugye idővel a koraszülöttek behozzák a lemaradást? Szerintem be soha nem hozzák, de a kéthónapos differencia idővel eltörpül az életkori szóráshoz képest. (Ugye van, aki tízhónaposan kezd járni, és van, aki másfél évesen…)

    Szívesen megállítanám most az időt, nagyon szép időszak ez. Igazi aranyos baba, jön-megy, mászik, reagál, játszik, de még nem szalad el, és nem kell ügyelni, mit mondunk előtte. Már én is egész jól belerázódtam a hozzátáplálós-mászós életbe, van napirendünk, amit csak egy újabb fog borít fel (ötnél tartunk).

    Meg egy-egy országváltás... Rengeteg változás zajlik most Veronika életében: meg kell szoknia egy új lakást, visszaszoknia a nagyszülőkhöz. Egész jól bírja, de érthető következményként nagyon anyás most. Ha ott vagyok, igyekszik a közelemben maradni.
    Továbbra is jól eszik, testi méreteivel lehet leginkább felvágni. Pontos súlyt nem tudok, de 11 kilóra saccolom, amit naponta sokszor megemelek (és mindig eszembe jut, hogy most lennék kilenc hónapos terhes).


    Az én célkitűzéseim a nyárra: 1. önálló evés elkezdése 2. pohárból ivás 3. fogmosás megtanítása. Veronika céljai: 1. önálló járás 2. A fridzsider tartalmát végre alaposan megvizsgálni.

    A fogmosást egyébként tegnap kezdtük, egyelőre a fogkefével való játszadozás lett belőle, a száját nem volt hajlandó kinyitni.

    Elkezdett nőni a haja, szőke és göndör, a Kupa Mihály-frizurát felváltotta az őrült tudós-frizura. A napi két alvás továbbra is szent, amitől nagyjából sehova nem lehet elmenni, mert már indulhatunk is vissza. Ha fogom az egyik kezét, akkor ügyesen lépeget, ha valamit tud tolni maga előtt, akkor is. A lépcsőn lelkesen felmászik, több emeletnyit egyszerre. Lefelé még nem tud jönni.

    Továbbra is szeret könyveket lapozni, és a műszaki cikkek is érdeklik. Ha bárki nevet a környezetében, ő is nevetni kezd. Néha gagyog, főleg az „a-pa” hangsort, de mindenre ezt mondja, értelem nélkül. Időnként spontán cuppanós puszikat ad különböző testrészeimre. Ha elveszem tőle a mobilomat, zokogva a padlóra veti magát, már a „nem szabad” szavakra is sírni kezd.

    2010. július 4., vasárnap

    Budapesten

    Megjöttünk. Az utolsó reggel még szétszereltük és elajándékoztuk a szekrényt, Or cimborája pedig természetesen nem tudott eljönni a lakáskulcsért. A repülőút simán zajlott, azt csak utólag vettük észre, hogy a feladott poggyászra, benne a ruháinkra ráömlött egy másik utas vörösbora. Szerencsére Pöttyös Nagyi egy csodaszerrel rendbe tudta őket hozni. És zajlik az élet, ezerrel: hazaköltözés, beköltözés egy új lakásba, egy újabb Nagy és Embert Próbáló Projektnek ugrottunk neki, Dani közben Cambridge-be utazik. Nekem a mobilom is tönkrement az országváltás tiszteletére… És a jövő héten kiderül, ősztől milyen címen fogok blogolni. Eszelős tempó, de asszem, így szeretjük.

    Augusztus végéig mindenesetre itt leszünk, szeretettel várjuk a barátok jelentkezését.

    2010. június 28., hétfő

    Utolsó nap


    Holnap repülünk! Csomagolok és sóhajtozok... Tegnap megtörtént az elszámolás főbérlőnkkel, Or szokás szerint elhozta az ügyvéd haverját, aki a mobiltelefonja segítségével összeadta az áramszámlákat :-) Én napok óta radíroztam a konyha falán a koszt, amit az odatámasztott biciklink okozott, de szerencsére Ornak nem tűnt fel semmi. Visszadta a biankó csekkjeinket, és kölcsönösen biztosítottuk egymást, milyen nagyszerű volt a másikkal üzletelni. Holnap természetesen ismét a cimbi fogja átvenni tőlünk a kulcsot, de már adott instrukciókat arra az esetre, ha nem érne ide.

    Megvolt mindenből az utolsó, restanciánkat egyedül a házibuliról maradt fél üveg vörösbor és néhány remek sajt képezi.

    Már csak a biciklink sorsa bizonytalan. Jó gazdát szeretnék neki. Valaki, egy bringát Tel-Avivban?

    Olvassatok ezután is, még lesznek összefoglalók, és több témát nem írtam meg, amit szerettem volna.

    2010. június 26., szombat

    Búcsú a Fehér Várostól

    Bauhaus épület a Rothschild sugárúton

    Aktívan búcsúzkodunk. Búcsúzni ugyanis elég szívfájdító, de tevékenységek közben mégis jobb, mint csak sóhajtozni, hogy „már csak 3 nap”. B. úrékkal elmentünk ebédelni egy herzliyai halétterembe, Ádámka szüleit és Eitant borozásra hívtuk meg. Én tegnap elmentem a Bauhaus Tel-Avivot bemutató, ingyenes vezetésre is. Említettem már, hogy Tel-Aviv belvárosa, mint a világ legnagyobb összefüggő Bauhaus emléke, világörökség?

    Emlékeztető: a harmincas években nagy tömegben érkeztek menekültek Európából, a Bauhaus építészek is, gyorsan kellett felhúzni egy várost, s ugye Tel-Aviv akkor még sivatagos, üres terület volt. A Rothschild sugárúton zajlott a túra, itt szerintem több szép épület is van, de nem ezeket néztük meg. Láttunk pár házat a Bauhaus előttről, a huszas évekből, amit eklektikusnak neveznek, ezt például orientális stílusúnak vélte a tervezője.


    Megtudtuk, hogy Tel-Avivban akármekkora épületet lehet felhúzni, de cserébe egy régi házat renoválnia kell az építtetőnek. És kiderült az is, milyen stílusú a ház, amiben mi lakunk: brutalista!!!

    Renovált Bauhaus
    Hajóra hajazó ház a közelben
    Brutalista ház. Nemcsak mi lakunk ilyenben, hanem Tel-Aviv háromnegyede

    Délután pedig bemutattuk Veronikát a tengernek. Ez is egy szép lezárás: az első napunkon vittük le a partra, akkor a babakocsiban aludt, azóta inkább kihagytuk a strandolásból, most már elég nagynak ítéltük hozzá. Lányunk először óvatosan a mama közelében maradt, aztán vidáman csapkodni kezdte a hullámokat, és játszott a homokkal. Semmi sírás. Nagyon büszke vagyok rá!


    Az állam körül, járókával

    Közelednek a végnapok… A „leszerelés” két fő kérdése: hogyan adjam el a biciklimet, és hogyan juttatjuk vissza a kölcsönjárókát. Emlékeztek még Beitar Illitre, a városra, ahol egész évben a „Hegedűs a háztetőn” főpróbája zajlik? Innen kaptunk kölcsön egy járókát Veronikának, amit ideje visszavinni. Úgy döntöttünk, ezt összekötjük egy jeruzsálemi kirándulással, a modern részekkel úgyis adósok vagyunk.

    Sajnos, csapatunk veszített összeszedettségéből. Miután napok óta készültünk erre az egynapos túrára, és autót béreltünk, összepakoltunk, útvonalat terveztünk stb., 60 kilométer után vettük észre, hogy a járókát beraktuk ugyan, de a hozzá tartozó matrac és huzat Tel-Avivban maradt. Némi hezitálás után folytattuk a programot, és majdcsak lesz valahogy.

    A Knesszetnél kezdtük, ez az izraeli parlament. Kívülről a Lonely Planet szerint egy emeletes parkolóházra hajaz, na de odabenn! A kettő között már csak egy biztonsági ellenőrzésen kellett átjutni, izraeli léptékben azt kell mondjam: nem is volt durva. A gondosan összekészített cuccunkat (kamera, útikönyv, cumisüveg, játék) elvették és már mehettünk is az angol nyelvű (ingyenes) vezetésre. Nekünk nagyon könnyű volt viszonyulni a belső térhez, mert egy jobbfajta SZOT-üdülőhöz hasonlított, a 60-as, 70-es évek stílusában. A fő attrakció három hatalmas Chagall-gobelin, és hozzájuk a mester tervezte mozaikok a padlón. Bementünk az ülésterembe is, sajnos aznap épp nem volt országgyűlés. Fotózni nem lehetett, de íme néhány orzott kép:

    Az épület
    Recepció
    Chagall egyik gobelinje

    Innen nem messze van a Szent Kereszt Kolostora. A hagyomány szerint itt nőtt a fa, amiből Krisztus keresztjét ácsolták. Egyszerűségében izgalmas épület, a 6. században épült, majd lerombolták, újjáépítették, átépítették stb. A templomban vakolatlan téglafalon függtek a 17. századi ikonok, fantasztikusan nézett ki! Ráadásul a kolostornak grúz vonatkozása van, nemzeti költőjük, Rusztaveli itt élt a 12. században.

    A kolostor
    A templom

    Innen a Herzl Múzeumba hajtottunk, amit csak vezetéssel lehet látogatni. Mint kiderült, a múzeumban egyedül Herzl dolgozószobája és sírja eredeti, a többit egy naív történetbe burkolt multimédia-showval pótolták, amit izraeli alsósokra kalibráltak. Valahogy úgy, mintha magyar kisiskolásoknak akarnák közel hozni Kossuth Lajost, azon túl, hogy szakálla volt és azt üzente, elfogyott a regimentje. Egyébként Herzlnek is szakálla volt, és őrá is joggal lehetnénk büszkék. Igaz, ő nem tartotta magát magyarnak, hanem német zsidónak – viszont tizennyolc éves koráig Pesten élt, folyékonyan beszélt, olvasott magyarul. A magyar nemzet büszkeségei között hányan szerepelnek, akik ennél kevesebbet tudnak felmutatni. S különben is, hány magyar alapított országot? Na ugye. Egyébként nemrég volt Herzl születésének 150. évfordulója. (Itt egy magyar link róla.)

    Végigtekint az országon - Herzl szobra Mini Izraelben

    A bemutató minden bárgyúsága ellenére ráébresztett, milyen jelentősége volt Herzlnek, és mennyire tegnapi ez a történet. Dédapáink korában egy ember gondolt egyet: legyen állama a zsidóknak! És lett. Mi lett a századforduló sok-sok más izmusával? Itt azt is megértettem, miért szeretik az izraeliek olyan vehemensen a hazájukat. Még ha valaki nem is ő maga vándorolt be ide, de az apja vagy a nagyapja − egész más érzelmi viszony, mint aki mindig is éldegélt egy országban, s ez soha nem volt kérdés vagy döntés a számára.

    Körbesétáltunk a Herzl hegyen a parkban, Golda Meir és Jichak Rabin is itt nyugszik, meg sokan mások.

    Herzl sírja

    Ideje volt Beitarba menni. Dani elkávézott a házigazdánkkal, én pedig megpróbáltam matracot venni a járókába. Megállapítottam, mennyire akklimatizálódtunk: már a szemem se rebbent a nagy hőségben szőrmekalapot viselő férfiak, parókás nők és a szekérderéknyi gyerek láttán, a kislányok fehér harisnyában, a fiúk térdnadrágban szaladgáltak.


    A helyi játékbolt dugig volt, valószínűleg ez a legjobb biznisz Beitarban, a nyolc-tíz gyerkőcnek mindig kell venni valamit. Az azért már nekem is feltűnt, hogy a boltos talitot, azaz csíkos imakendőt viselt, nem mertem fotózni, de kábé így nézett ki. Ilyen emberrel még nem üzleteltem.


    Ráadásul folyamatosan beszélt, héberül, visszaküldött lemérni a járókát, másik lepedőt ajánlott hozzá, mindezt sok-sok, nekem érthetetlen szóval. Végül elláttam a küldetést. Elbúcsúztunk beitari ismerőseinktől, és visszaautóztunk Tel-Avivba, egészen Ádámkáék lakásáig, akik voltak szívesek kölcsönadni nekünk egy másik járókát, hogy a hátralevő napokban abban aludjon Veronika. Reméljük, ezt már egyszerűbb lesz visszaadni.

    2010. június 23., szerda

    Tel-Avivi Egyetem és Diaszpóra Múzeum

    Tel-Aviv városa több ingyenes idegenvezetést is kínál, az egyik Dani egyetemének építészetét mutatja be. Régi adósságunk, most a finisben végre elmentünk. Legalább szép keretes szerkezet zárja le az egy évet: emlékeztek még, mikor az érkezésünk másnapján is együtt bementünk az egyetemre? (Dani meg azóta minden nap.)

    Szökőkút

    Eddig nem tűnt fel, hogy különösebb építészeti látnivaló lenne a kampuszon, de a vezető hölgy nagyon szépen elmagyarázta a funkcionalizmus, minimalizmus, brutalizmus, posztmodern és hasonló stílusokat. A vastag beton fal, lőrésszerű ablakokkal, amit mi szimplán rondának látunk, a légkondi feltalálása előtt funkcionalistának számított. Az ablakok továbbá nézhetnek északra, valamint kellő árnyékolással ellátva délre, és a zenei fakultásnál keletre – a zenészek nem éppen pacsirták. Megnéztük az egyetem zsinagógáját is, ami szombaton és ünnepnapokon zárva tart – ahogy a campus is. Ez az a fajta építészet, ami sokat bíz a képzeletre, a zsinagóga engem például hajóra emlékeztetett.

    Ablak a tengerre
    Szobor
    Ezt a vezetés után is rondának láttam
    A könyvtár, ami mintha lebegne
    Ő meg szállni készül
    Posztmodern épület
    A zsinagóga

    A túrát egy idősebb hippihölgy tartotta, ideteszem a képét, mert anyám mindig azzal cukkol, én így fogok kinézni öregkoromban (csak bringával:-). Mit mondjak? Ha mázlim van.

    Az egyetemen van a Diaszpóra Múzeum, gondoltuk, a túra után ide is beugrunk. Ebből többórás látogatás lett. Hatalmas anyag mutatja be az évezredek alatt a száműzetésben a zsidóság életét, minden elképzelhető szempontból és tagolásban. Országok, nyelvek, különböző rítusok szerint. Megnéztünk egy-egy videót a kelet-európai stetl és a marokkói zsidók életéről, nagyon tetszettek a világban fellelhető zsinagógák makettjei, mint az indiai, amszterdami, kínai, amerikai stb. Volt egy izgalmas tárló a zsidó nyelvekről: a jiddis mellett a mediterrán térségben a ladino nyelvet is használták, emellett számos nyelven írtak héber betűkkel. Megcsodáltunk jobbról balra lekörmölt tadzsik, görög és hasonló szövegeket. Aki nagyon szorgalmas, itt megnézhet egy online kiállítást a magyarországi zsidóság történetéről. Érdekes módon szinte semmilyen eredeti tárgy nincs a múzeumban, csak másolatok, szimulációk, mégis lebilincselő. Ennek köszönhetően teremőr se kellett, így Veve nyugodtan tologathatta a saját babakocsiját.

    Az amszterdami zsinagóga makettje

    Egy képzelt családfa. Böngésszétek á!