2009. szeptember 30., szerda

Haszid hétvége, IV. rész: Ros Hasana a zsinagógában, haszid házasság, és egy rövid magyarázat

Az már kiderült, hogy Beitar Illitben az újévi ünnepek alatt sokat és jókat ettünk. Emellett nagyokat pihentünk, és érdekes beszélgetéseket folytattunk házigazdáinkkal, akik nagy-nagy türelemmel válaszolgattak hülye kérdéseinkre. Tudjátok, mint mikor a külföldi eljön Magyarországra, és azt hiszi, mi nyereg nélkül lovagolunk és a túrós palacsintához is Erős Pistát eszünk… Azt már elárultam a kedves családról, hogy tizenegy gyerekük van, de a tiszteletem tovább fokozódott, mikor kiderült, hogy emellett még nevelőszülőként is foglalkoztak néhánnyal.
A lustizás egyébként csak félig volt legális. A zsidó vallásban ugyanis az a szép, hogy a legkisebb részleteket is szabályozza, és míg a sima szombatokon szabad napközben szundikálni, Ros Hasanakor azonban ez nem ajánlott. Házigazdáink sok időt töltöttek a zsinagógában, ahova párszor mi is elkísértük őket. Itt szokásomtól eltérően Dani beszámolójára hagyatkozom, mert a nők egy fallal elkülönített teremben üldögéltek, és a lényeges dolgok a fiúknál történtek. Maga a zsinagóga kívülről teljesen jellegtelen betonépület volt, tetejéből bővítésre várva vasrudak meredeztek.

A zsinagóga férfi része leginkább egy osztályteremre emlékeztetett, két-három személyes padokkal. A hasonlóságot tovább fokozza a sok nyüzsgő kisfiú, akik hol illedelmesen az imakönyvet olvassák, hol rohangálnak, hol felmásznak a tóraszekrény oszlopára. Mivel a szertartások nagy részében egyedül, saját tempóban kell olvasni és imádkozni, a felnőttek is sokat beszélgetnek, mászkálnak. A vasárnapi tóraolvasás alatt különösen nagy hangzavar volt. Kérdésemre, hogy hogyan lehetséges, hogy az egyik legszentebb szertartást ilyen lazán veszik az emberek, az egyik rabbi azt válaszolta, hogy itt mindenki minden nap jár zsinagógába, Isten előtt otthon érzik magukat, úgy is viselkednek.

Ros Hasanakor az egyik fő szertartás a sófár megszólaltatása. A sófárt sokan nagyobbnak képzelik, de mivel legtöbbször kosszarvból készül, ezért pont akkora, mint egy kosszarv. Precízen meg van határozva, hogy a sófárt hányszor, mikor, és milyen hangon kell megszólaltatni az 5-6 óra hosszú szertartás során. Gyakran kopogással figyelmeztetnek a fújás előtt, ilyenkor a fiúk odaszaladnak a rabbihoz, hogy jobban lássanak.

Egy másik szertartás a taslich, amit egy közeli folyónál vagy tónál végeznek, ahol vannak halak: ilyenkor szimbolikusan morzsákat söpörnek a vízbe, ezzel megszabadulva bűneiktől. Mivel Beitarban nincs természetes víz, egy akváriumot hozattak a zsinagógába erre a célra. Sajnos, mire odaért, megdöglöttek a halak, így végül a kézmosóba söpörték a hívek bűneiket.



(Mivel ehhez a részhez végképp nincsenek fotóim, elcsentem Zalman Kleinman festményét.)

A női rész élete sajnos nem volt ilyen látványos, a nők némán imádkoztak, héberül, persze rengeteg gyerek nyüzsgött itt is, sófárfújásra újabb és újabb babakocsikat toltak be a kis helyiségbe a kint megeredő eső elől, huzat és víz csapódott be a kis helyiségbe, akkor lettünk betegek.

Még ígértem a haszid házasság leírását. Az rögtön feltűnt, hogy a férfiak itt nem fognak kezet a nőkkel (vagy fordítva). Próbáltam figyelni a buszon, valóban elöl ülnek-e a férfiak. Bár minket sosem utasítottak rendre, megfigyeltem, hogy a vallásos férfiak valóban a busz elülső részében törekednek leülni, persze akadtak kivételek. A zsidó menyasszony után ez már nem lepett meg: hogy a női tarkók és hátak okozta kísértés eshetőségét is elkerüljék, azért. A fiúk és lányok természetesen külön iskolákba járnak, így a fiataloknak nem sok esélyük van megismerkedni. A szülők viszont segítenek a fiatalok összehozásában. Mint házigazdánk elmondta, ez nem úgy működik, hogy „kislányom, ehhez a fiúhoz kell feleségül menned”. A szülők az ajánlott fiúkat mindössze lecsekkolják, és ha elsőre megfelelőnek tűnik, felajánlják leányuknak, hogy találkozzon vele. És nem muszáj az első beajánlottal egybekelni. A szokásnak megintcsak nem a Beitar típusú településeken van értelme, ahol azért nem nehéz egy „rendes zsidó fiút” találni, hanem ahol egy nagyvárosban szétszórva élnek a hívek. Még megtudtuk azt is, hogy az esküvőn is külön mulatnak a férfiak és a nők, és ezen alkalommal látható utoljára a menyasszony saját haja. Egyébként bizonyos dolgokban nagyon is modernek: vendéglátónk a világ több pontján szanaszét elő felnőtt gyermekeit egy közös családi bloggal tartja össze.

Még a „haszidkérdést” megpróbálom körüljárni, de ne tekintsetek orákulumnak az ügyben, én is tanulom még… Vannak ugye az ortodox zsidók, akik szigorúan betartják a Tórában foglalt 613 parancsot. Ezen belül az ultraortodoxok a legkonzervatívabbak, őket nevezik haredinek is. De magáról nemigen mondja senki, hogy ortodox, pláne, hogy ultraortodox. Vendéglátóink magukat inkább haszidnak nevezték, ezen belül is a Chabad Lubavics irányzat hívei voltak.

Hát így léptünk át 5770-be.

2 megjegyzés:

  1. E nagyszerű rész szerencsére lehetővé teszi, hogy az előző bejegyzésem (idézetem) lemaradt elejét is szíves megtekintésre átadjam: "Még korántsem dolgoztuk fel annyira a középkort, az ókort és a történelem előtti időket, amint azt pszichénk megkívánja. Ehelyett belevetettük magunkat a haladás zuhatagába, amely annál vadabb erővel nyomul bele a jövőbe, minél inkább elszakít bennünket gyökereinktől. Ám ha a régi egyszer átszakadt, akkor többnyire már meg is semmisül, és többé egyáltalán nincs megállás. Éppen ennek az összefüggésnek a kiesése, a gyökértelenség stb." Hát csak tovább és úgy, ahogy a "psziché megkivánja"!

    VálaszTörlés
  2. Eddig minden rettentö érdekes. Viszont még mindig nem világos, hogy kik a házigazdák és hogyan jutottatok hozzájuk, ill. ehhez a meghíváshoz.

    VálaszTörlés

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.