2010. június 26., szombat

Az állam körül, járókával

Közelednek a végnapok… A „leszerelés” két fő kérdése: hogyan adjam el a biciklimet, és hogyan juttatjuk vissza a kölcsönjárókát. Emlékeztek még Beitar Illitre, a városra, ahol egész évben a „Hegedűs a háztetőn” főpróbája zajlik? Innen kaptunk kölcsön egy járókát Veronikának, amit ideje visszavinni. Úgy döntöttünk, ezt összekötjük egy jeruzsálemi kirándulással, a modern részekkel úgyis adósok vagyunk.

Sajnos, csapatunk veszített összeszedettségéből. Miután napok óta készültünk erre az egynapos túrára, és autót béreltünk, összepakoltunk, útvonalat terveztünk stb., 60 kilométer után vettük észre, hogy a járókát beraktuk ugyan, de a hozzá tartozó matrac és huzat Tel-Avivban maradt. Némi hezitálás után folytattuk a programot, és majdcsak lesz valahogy.

A Knesszetnél kezdtük, ez az izraeli parlament. Kívülről a Lonely Planet szerint egy emeletes parkolóházra hajaz, na de odabenn! A kettő között már csak egy biztonsági ellenőrzésen kellett átjutni, izraeli léptékben azt kell mondjam: nem is volt durva. A gondosan összekészített cuccunkat (kamera, útikönyv, cumisüveg, játék) elvették és már mehettünk is az angol nyelvű (ingyenes) vezetésre. Nekünk nagyon könnyű volt viszonyulni a belső térhez, mert egy jobbfajta SZOT-üdülőhöz hasonlított, a 60-as, 70-es évek stílusában. A fő attrakció három hatalmas Chagall-gobelin, és hozzájuk a mester tervezte mozaikok a padlón. Bementünk az ülésterembe is, sajnos aznap épp nem volt országgyűlés. Fotózni nem lehetett, de íme néhány orzott kép:

Az épület
Recepció
Chagall egyik gobelinje

Innen nem messze van a Szent Kereszt Kolostora. A hagyomány szerint itt nőtt a fa, amiből Krisztus keresztjét ácsolták. Egyszerűségében izgalmas épület, a 6. században épült, majd lerombolták, újjáépítették, átépítették stb. A templomban vakolatlan téglafalon függtek a 17. századi ikonok, fantasztikusan nézett ki! Ráadásul a kolostornak grúz vonatkozása van, nemzeti költőjük, Rusztaveli itt élt a 12. században.

A kolostor
A templom

Innen a Herzl Múzeumba hajtottunk, amit csak vezetéssel lehet látogatni. Mint kiderült, a múzeumban egyedül Herzl dolgozószobája és sírja eredeti, a többit egy naív történetbe burkolt multimédia-showval pótolták, amit izraeli alsósokra kalibráltak. Valahogy úgy, mintha magyar kisiskolásoknak akarnák közel hozni Kossuth Lajost, azon túl, hogy szakálla volt és azt üzente, elfogyott a regimentje. Egyébként Herzlnek is szakálla volt, és őrá is joggal lehetnénk büszkék. Igaz, ő nem tartotta magát magyarnak, hanem német zsidónak – viszont tizennyolc éves koráig Pesten élt, folyékonyan beszélt, olvasott magyarul. A magyar nemzet büszkeségei között hányan szerepelnek, akik ennél kevesebbet tudnak felmutatni. S különben is, hány magyar alapított országot? Na ugye. Egyébként nemrég volt Herzl születésének 150. évfordulója. (Itt egy magyar link róla.)

Végigtekint az országon - Herzl szobra Mini Izraelben

A bemutató minden bárgyúsága ellenére ráébresztett, milyen jelentősége volt Herzlnek, és mennyire tegnapi ez a történet. Dédapáink korában egy ember gondolt egyet: legyen állama a zsidóknak! És lett. Mi lett a századforduló sok-sok más izmusával? Itt azt is megértettem, miért szeretik az izraeliek olyan vehemensen a hazájukat. Még ha valaki nem is ő maga vándorolt be ide, de az apja vagy a nagyapja − egész más érzelmi viszony, mint aki mindig is éldegélt egy országban, s ez soha nem volt kérdés vagy döntés a számára.

Körbesétáltunk a Herzl hegyen a parkban, Golda Meir és Jichak Rabin is itt nyugszik, meg sokan mások.

Herzl sírja

Ideje volt Beitarba menni. Dani elkávézott a házigazdánkkal, én pedig megpróbáltam matracot venni a járókába. Megállapítottam, mennyire akklimatizálódtunk: már a szemem se rebbent a nagy hőségben szőrmekalapot viselő férfiak, parókás nők és a szekérderéknyi gyerek láttán, a kislányok fehér harisnyában, a fiúk térdnadrágban szaladgáltak.


A helyi játékbolt dugig volt, valószínűleg ez a legjobb biznisz Beitarban, a nyolc-tíz gyerkőcnek mindig kell venni valamit. Az azért már nekem is feltűnt, hogy a boltos talitot, azaz csíkos imakendőt viselt, nem mertem fotózni, de kábé így nézett ki. Ilyen emberrel még nem üzleteltem.


Ráadásul folyamatosan beszélt, héberül, visszaküldött lemérni a járókát, másik lepedőt ajánlott hozzá, mindezt sok-sok, nekem érthetetlen szóval. Végül elláttam a küldetést. Elbúcsúztunk beitari ismerőseinktől, és visszaautóztunk Tel-Avivba, egészen Ádámkáék lakásáig, akik voltak szívesek kölcsönadni nekünk egy másik járókát, hogy a hátralevő napokban abban aludjon Veronika. Reméljük, ezt már egyszerűbb lesz visszaadni.

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy építészeti érdeklődésed töretlen. Köszönöm, hogy ezt a sétát nem nekünk kellett megtennünk a +40 fokban, s mégis láthattuk!

    VálaszTörlés

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.