Árvalány, haj, félidő

Sőt, kicsit azon túl… Öt napot lenyomtunk már kettesben a lánnyal. Boldogulunk, de azért nehéz. Hangsúlyozom, nem azért sírok, mert Dani elutazott kilenc napra (volt már ilyen a világtörténelemben), nem is azért, mert én végzem az összes házimunkát, sőt még azt is kibírom, hogy folyamatosan én vagyok a gyerekkel (tényleg félórára sem lehet lepasszolni) − a legnehezebb, hogy eközben teljesen egyedül vagyok. Úgy egyedül, hogy nincs kivel beszélnem, az eddigi öt napból kétszer egy órát voltam felnőtt társaságban, a többi néma csend (gyereksírás).

Az intenzív önsajnálat mellett mást is csinálok. Szokatlanul jól megy a munka, hatalmasat haladtam, este nyolctól csend van a lakásban… Ezenkívül igyekszem minden napra valami extra programot is kitalálni, hogy közös élményeink is legyenek.

Veronikával voltunk játszóházban, nagyon jól érezte magát, fesztelenül közeledett a többi gyerekhez és a játékokhoz.

Ide önállóan mászott fel

Ma meg annak a kávézónak a teraszán ebédeltem, amit kábé kilenc hónapja kinéztem, hogy egyszer próbáljuk ki. Helyi viszonylatban olcsó ebédmenüjük van, a képen a darált hússal töltött padlizsán látható (szezámszósszal és petrezselyemmel). Finom volt, és olyan hatalmas, hogy nem tudtam megenni. Ilyen még nem fordult elő velem Izraelben.