Lett volna a hegytetőn egy moszlim szent sírja is, ezt kihagytuk, és elindultunk a túraútvonalon. A csobogó patak mellett egész kellemes volt sétálni, igaz, az egész túra nem tett ki két kilométernél többet. Elhaladtunk egy régi vizimalom mellett, amiben az a pláne, hogy 1986-ig ezzel őröltek! (Ne felejtsük, az egész terület 1967-ig Szíriáé volt.)
Itt egy drúz bácsi drúz pitát árult, de mi már veszítettünk fogékonyságunkból a drúz konyha iránt. A keresztes várból nem sok maradt, pár fal, az egyiknek a tetejére egy szíriai lakóházat építettek később.
Izrael kicsiben: az antik romokra ráépítettek a keresztesek, arra a törökök, arra a szíriaiak stb.
A zsidó rom pedig II. Agrippa fényűző palotája volt az első századból, zsinagógával, jó állapotú földalatti rejtekúttal.
A táj, a moszlim kegyhellyel
Innen másfél óra séta lett volna a vízesés, így inkább autóba pattantunk (nagyon lehet ám izzadni a tűző napon egy alvó tízkilós gyerekkel a hátunkon).
A másik bejáratnál lehangoló tömeg és zaj fogadott, újabb drúz néni árulta a pitát, nekünk ketten is beszóltak a gyerekkel kapcsolatban (az egyik, hogy le fogjuk ejteni a mei tai-ban, a másik azt kérte számon, miért nem itatjuk az alvó gyereket. Biztos úgy néztünk ki, mint akik most vették, és még nem olvasták el a használati utasítást. (A gyerekhez, nem a mei tai-hoz.) Említettem már, hogy az izraeli viselkedés meglehetősen fesztelen, sőt szemtelen?). Ehhez képest üdítő volt a harmadik néni, aki elújságolta nekünk, hogy ő már járt Magyarországon, és a királyi házaspár ugye Budapesten él.
Elballagtunk a vízeséshez, ami kilenc méterről zubog alá, egy rövidet még sétáltunk a patak mellett. Itt is lett volna mindenféle hosszú túra. Azt szeretem az izraeli parkokban, hogy azt is embernek tartják, aki nem a Kinizsi 100-ra vállalkozik, csak egy félórás gyaloglásra.
Egyébként a Golánban van a Yehudiya természetvédelmi terület, ami igazi extrémtúrákra ad lehetőséget. Ott nemcsak a függőleges sziklafalakon kell fel- és lemászni mindenféle fogódzók segítségével, de a túraútvonalak része mély hegyi tavakon való átúszás. Bakancsban, hátizsákkal, majd frissen-fiatalosan-csöpögve lehet is folytatni az utat a víztől elnehezedett pakkal, elázott cipőben. Mérlegeltük, de végül kihagytuk ezt a páratlan helyet. (Van az olvasók közt, aki kipróbálná?)
Ismét hamar végeztünk, de mivel három és fél óra a hazaút, elindultunk Tel-Aviv felé. Útközben − búcsút intve a drúz konyhának − egy benzinkútnál találtunk egy japán éttermet és szusit ettünk. Szégyenletesen korán hazaértünk, még a szokásos esti tengeri úszásra is volt időm.
Megint jól sikerült a kirándulás, de mintha veszítettünk volna kezdeti tempónkból. Nagyon meleg is volt, már mi sem akartunk minden egyes római/török/keresztes romot megnézni. Hihetetlen, de a pici országból még rengeteg látnivalóhoz nem jutottunk el. Igaz, annyit már nagyjából láttunk, mint aki 3-4 hetet utazgat Izraelben (ugye mi éltünk is közben). Az viszont helyes döntésnek bizonyult, hogy nem Eilatba mentünk.
A másik bejáratnál lehangoló tömeg és zaj fogadott, újabb drúz néni árulta a pitát, nekünk ketten is beszóltak a gyerekkel kapcsolatban (az egyik, hogy le fogjuk ejteni a mei tai-ban, a másik azt kérte számon, miért nem itatjuk az alvó gyereket. Biztos úgy néztünk ki, mint akik most vették, és még nem olvasták el a használati utasítást. (A gyerekhez, nem a mei tai-hoz.) Említettem már, hogy az izraeli viselkedés meglehetősen fesztelen, sőt szemtelen?). Ehhez képest üdítő volt a harmadik néni, aki elújságolta nekünk, hogy ő már járt Magyarországon, és a királyi házaspár ugye Budapesten él.
Elballagtunk a vízeséshez, ami kilenc méterről zubog alá, egy rövidet még sétáltunk a patak mellett. Itt is lett volna mindenféle hosszú túra. Azt szeretem az izraeli parkokban, hogy azt is embernek tartják, aki nem a Kinizsi 100-ra vállalkozik, csak egy félórás gyaloglásra.
Ismét hamar végeztünk, de mivel három és fél óra a hazaút, elindultunk Tel-Aviv felé. Útközben − búcsút intve a drúz konyhának − egy benzinkútnál találtunk egy japán éttermet és szusit ettünk. Szégyenletesen korán hazaértünk, még a szokásos esti tengeri úszásra is volt időm.
Megint jól sikerült a kirándulás, de mintha veszítettünk volna kezdeti tempónkból. Nagyon meleg is volt, már mi sem akartunk minden egyes római/török/keresztes romot megnézni. Hihetetlen, de a pici országból még rengeteg látnivalóhoz nem jutottunk el. Igaz, annyit már nagyjából láttunk, mint aki 3-4 hetet utazgat Izraelben (ugye mi éltünk is közben). Az viszont helyes döntésnek bizonyult, hogy nem Eilatba mentünk.
Baniasban láttam kedvenc táblámat Izraelben
Hogy telik a szorgalmas blogíró és családja utolsó hete? A csomagolásról és a búcsúról is kérek egy beszámolót!
VálaszTörlés