Galileai túra, I. rész: Autóbérlés, egy keresztes várrom és a kibuc

Már jobban vagyok! Bizonyítékul az első beszámoló a kirándulásról, ami, hangsúlyozom, nagyszerűen sikerült! Picit veregetném is a saját vállamat, ugyanis az útiterv, „vezetés és szervezés” mind az én feladatom volt. („” : így hívták a főszakirányomat az egyetemen, nemhiába.) Az egyetemen többféle tervezési módszert is tanultunk, így én is háromféle útitervvel dolgoztam. Az ideális: elolvastam a Lonely Planet Galilea és Golán fejezeteit, és kigyűjtöttem, amit mindenképp szeretnék látni. Kétheti feszített tempójú program jött össze. Ezt elvetettem. A reális terv: megnézni Názáretet és Cvátot. A minimumtervet még ennél is szerényebbre szabtam: ha nem látunk semmit, de épségben hazaérünk és a bérautónak sem esik baja, akkor elégedettek leszünk. Dani ezt megszavazta, de végül a reális tervet is túlszárnyaltuk.

Ismét két új közlekedési eszköz turisztikai alkalmazását teszteltük: az autóét és a hordozókendőét. Az autó annyiban volt új, hogy ezúttal béreltünk egyet és én vezettem. Eddigi útjainkon babakocsival mentünk és az akadálymentes látnivalókra vadásztunk, most váltottunk egyet a paradigmán („úgy váltjuk a paradigmát, mint más a zoknit” – Dani) és a kendőben a legkacskább lépcsőket is megmásztuk. Mindkettő bevált! Az autó miatt pedig izgultam egy keveset, ugye a közelkeleti vezetési morál, az alig hároméves jogsim miatt (amit három hónapja nem is használtam…) Ráadásul az autóbérlés az elegáns Hilton Hotelban nekem még mindig erősen nagyvilági helyzet, és ilyenkor legbelül attól tartok, hogy hibát találnak a papírjaimban, rámdörrennek és hazaküldenek. De a magyar útlevél, német jogsi, izraeli hitelkártya hármasát elfogadta a kölcsönző, és napi 36 dollárért adtak egy Chevrolet Aveot. Automata sebváltóval, amit még sosem próbáltam, de meglepően könnyen ment a hozzászokás. Nem én leszek az, aki, majd ha a teljesen automatizált autók GPS-szel odavezetik magukat a célhoz, sírni fog, hogy „hova lett a vezetés öröme”. Dani ügyesen navigált, és nagyobb eltévedés nélkül úsztuk meg az utat. Maga a vezetés is kellemes volt, szép tájak, őszi fényben fürdő dombok, kis párák a kék égen, csak a szokatlanul sok elütött állat volt feltűnő az utakon.

A Chevrolet, beépített pelenkázóval

Első állomásunk egy keresztes várrom volt, Belvoir vagy Kokhav Hayarden Nemzeti Park néven is futott. Az országútról kacskaringós hegyi szakasz vitt fel, és a hatalmas parkban mi voltunk az egyedüli látogatók, csak dundi gyíkok végezték déli portyájukat a fénylő köveken. Később még két család befutott. Ez az egyik leginkább épségben fennmaradt keresztes emlék Izraelben, persze így is csak a fekete kőfalak állnak. Meg néhány boltív, s persze a vár alaprajza, az egyes helyiségek mérete kikövetkeztethető. A helyben igazán a fekvése a különleges, francia nevét is ennek köszönheti, remek a panoráma, látni a szemközti jordániai hegyeket, a Jordán völgyét, a közeli halastavakat és a Galileai-tó csücskét. Nekem tetszettek Yigal Tumarkin modern szobrai is.

Belvoir romjai

Boltívek

Kilátás: a Jordán völgye, jordániai hegyek és egy kicsi a Galileai-tóból

Innen siettünk Ein Gev kibucba, ahol a szállásunkat foglaltam le. Persze nem a kibucban laktunk, hanem a kibuc által üzemeltetett hatalmas üdülőfaluban. Sietni meg azért kellett, mert fél 3-kor kezdődött a kibuctúra, a közösség életét bemutató tárlatvezetés. Na, ezen csak mi akartunk részt venni, úgy látszik, nemcsak a kibucoknak, de a kibuctúráknak is leáldozott. De gyorsan felhívtam az illetékest és kiküldtek számunkra egy sofőrt, így felültünk a kisvonatra és körbedöcögtünk a településen. Láttuk a tehénistállót, a strucckifutót, a banánültetvényt, egy elmaradhatatlan Salamon-korabeli romot, de legérdekesebbek a kibuclakók házai és a közösségi épületek voltak. Földszintes, rossz minőségű, nyomasztó kis barakkok. A kibucok nagy részt vállaltak Izrael mezőgazdasági forradalmából, jóformán a sivatagot művelték meg hihetetlen munkával. Jártam a szomszédos, hasonló természeti adottságú Jordániában, óriási a különbség. De aztán a közösségi élet eszméje a háttérbe került, amikor már szoftvert kellett fejleszteni. Ma az izraeliek 2 százaléka él kibucban, de a mezőgazdasági termelés 40 százalékát ők adják. És szinte minden kibuc üdülőket épített. Galilea egyébként a kibucok őshazája, Ein Gev pedig egy őskibuc, amit 1937-ben alapítottak német és cseh bevándorlók. A magnószalag a túra közben felvilágosított minket, hogy bár még mindig van kollektív étkező a településen, de a gyerekek már a szüleikkel alszanak, nem a közös hálótermekben.

A kibuctúra résztvevői

A kibuc sportpályája

Ein Gevnek saját kis kikötője van a Galileai-tavon, amíg Izrael el nem foglalta a Golán-fennsíkot 1967-ben, a települést csak hajóval lehetett megközelíteni. A Golán-fennsík egyébként gyönyörű hátteret adott az egész falunak. Lődörögtünk a napnyugtában a parton, megnéztük egy halászhajó érkezését, és próbáltuk elképzelni, milyen lehetett a tó kétezer éve. Az Újszövetségben ugyanis ezt említik Genázáreti-tó néven, aminek Jézus járt a vizén. De erre még visszatérünk. A kibucnak van egy híres halvendéglője, ide szólt a vacsoránk. A fekvése ennek is gyönyörű volt, közvetlenül a tóparton, de zavarba ejtően hatalmas terekkel rendelkezett. Az a fajta hely, ami több busznyi turistát képes felszippantani és villámgyorsan megetetni. Nagy adagokat kaptunk, minden rafinéria nélkül, de az egészben sült Szent Péter hal (helyi büszkeség), egyszerűen csak citrommal és fokhagymával így is jó volt.



Ein Gev kikötője, háttérben a Golán

Halszállítmány

Jézus korabelit utánzó bárka, pénzért lehetett volna utazni rajta

A többi étkezést a kibuc üdülőjének étkezőjében költöttük el, ami kóser konyhát vitt, azaz reggelire tejes, vacsorára húsos étkekkel. Ez is rendben volt, hatalmas svédasztallal, rengeteg fogással, amik valahogy jobbnak néztek ki, mint valójában voltak. De ez nem a Michelin-túra, ez a KIBUUUC!!!, a maga puritán hagyományaival, örüljünk, hogy nem zsuppolták be a gyerekünket a közösbe.

Az üdülőfalu óriás területet foglalt el, rengeteg kis egyszerű házzal, a puritán hagyományoknak megfelelően különösebb szórakozási lehetőség nélkül, de a gyönyörű tóparton, guszta pálmákkal. Már utószezon volt, strandolók nélkül, pedig a tóban kis akaraterővel még szinte lehetett volna fürdeni. Erre nem számítottam, és nem vittem fürdőruhát. Javasoltam ugyan Daninak, hogy éjjel a csillagok alatt mártózzunk meg meztelenül a szent vízben, de tiltakozott, és végül betörtem. Az ember felad ezt-azt az elveiből, ha szülő lesz.

Az üdülőfalu, oldalt a tó