Első nap: Jeruzsálem óvárosa

Nézzétek meg a fotót. Mi hiányzik róla?

Ha hiszitek, ha nem, Veronika születése óta mindössze egyszer mozdultunk ki kettesben Danival. Most itt volt az alkalom, Csíkos Nagyi elvállalta a gyerekvigyázást. A nulladik este bemelegítésnek kinéztem egy klassz hiánypótló palesztin filmdrámát a város művészmozijában. Sajnos csak kívülről csodáltuk meg, mert kiderült, angol felirat nélkül adják a filmet. B tervnek egy jó kis olasz vendéglőbe mentünk, a Bauhaus stílusú Rotschild sugárúton. Pont erre vágytam: sötét faburkolatok, kicsi, kedélyes hely, Chianti, jó konyha.

Másnap Jeruzsálemre esett a választás. Igyekeztem olyan célpontot keresni, ami 1. nagyon veszélyes 2. sok a lépcső 3. tömegközlekedéssel nem megoldható, az Óváros főleg az 2. pontban erős, de néha az 1.-ben is villant valamit. Igazi politikailag korrekt nap volt, minden rassz és felekezet képviselte magát, a szokásos keresztény-zsidó-muszlim trió mellett örményekkel, koptokkal, etiópokkal és osztrákokkal is találkoztunk.

Az örmény negyedben kezdtük a bolyongást, ez az Óváros negyedik része a kézenfekvő három vallás mellett. Mivel Örményország vette fel elsőként államvallásnak a kereszténységet, különben is sokat szenvedtek, ennyit megérdemelnek. Ez a legelzártabb negyed, lakói a falak mögött a saját életüket élik az útikönyv szerint, s valóban. Mindössze a Szent Jakab templom udvaráig jutottunk, a többi örmény nevezetesség zárva volt. Azért a papi szeminárium kerítésén belestem, és ezeket a szép kacskarokat láttam:


Az utcák üresek voltak, és sterilen tiszták, boltok nélkül. Aztán lecsorogtunk a zsidó negyedbe, itt pajeszos-kalapos férfiak igyekeztek, hogy a Szombat beálltára hazaérjenek, nagymennyiségű ikerbabakocsit toltak a parókás anyák. (HF. Miért látunk ennyi ikert Izraelben?) Végigmentünk a föld alatti, római kori utcán (a boltok főleg judaika giccsre szakosodtak), aztán a muszlim negyedbe értünk. Itt már minden utca bazárként működött, és én elbuktam, vettem egy szandált jelentős alkuval. A keskeny utcán az Al-Aksza mecsetből több ezer igazhívő hömpölygött haza (mert nekik meg a péntek a szent napjuk).


A Via Dolorosára kanyarodtunk, hogy végigjárjuk a keresztút stációit. (Közben minden lépcsőnél hejehujáztunk.) Ez is a muszlim negyedből indult. A keresztút "hivatalos" állomásain kívül is elég nagy boom van szent helyekből és templomokból- Jézus börtönét például két helyen is megtekintettük. Az ötödik stációnál már zúgott a fejünk a keresztény zarándokok és arab árusok tömegétől, a levegőt betöltötte az ordítozás, imádkozás, idegenvezetés, alkudozás hangja, saslik, fűszerek és a bomló szemét szaga. (Hol van már a steril örmény negyed?) A bazár előtt a földre kuporodva öreg nénik még petrezselymet is árultak, és eltakarták az arcukat, ha fotózni akartam. (Mert az iszlámban tilos az emberábrázolás. HF: Akkor nekik nincs is családi fotóalbumuk?).
Az Osztrák-Magyar Vendégház kínálkozott menedékül, a hazatérés élményét nyújtva. Hihetetlen volt az utca őrülete után belépni a kávézóba, ahol bécsi klasszikus zene szólt, és Ferenc József képe lógott a falon. Ugyanaz a város, de mégsem ugyanaz az ország:-)) Igaz, főleg illúziót árultak − a nem túl jó Sacher-torta és a kávé együtt kétezer forintot kóstált, de a hangulatért megérte.


Aztán a keresztút nyomán átértünk a keresztény negyedbe. A kilencedik stáció egy kopt kolostor előtt állt, ami a Szent Sír-bazilika tetején épült. Az óváros építészete legalább négydimenziós: hogy a szűk falak közt elférjenek, minden ház tetején áll egy másik.


Jeruzsálem háztetői. Megtaláljátok a játszóteret?

Mint egy Escher-kép: a lépcső egyik oldalán valaki lejön, a másikon fel. És persze folyamatosan árulnak, alkudoznak, imádkoznak… A kolostorból mi is egy lépcsőn lesiklottunk a bazilikába. Itt végleg elvesztettük a fonalat: megannyi felekezet saját kápolnát tart fenn a székesegyházban, katolikusok, ortodoxok, szírek, etiópok, örmények, sőt kisebb épületek állnak a templomon belül, pincék és padlások, turisták és zarándokok tömegei vonulnak, és mindenféle vallású és bőrszínű szerzetesek, apácák imádkoznak, fehérek, feketék, tarkák… A templomtól három méterre egy mecset áll, a müezzin kiabálása túlharsogja a harangokat.

Kopt atya a bazárban

Az örmény Szent Heléna-kápolna

Szerzetesek állnak sorban egy imára a Keresztrefeszítés oltáránál (14. stáció. HF: Melyik rendhez tartozik ez az érdekes sapkájú apáca?)

Itt megteltünk, és eltámolyogtunk az autóig. Különben is már péntek délután négy óra volt, és, mint aznap megtudtuk, Sabbatkor a parkolóházak is bezárnak.
Az Olajfák hegyén zártuk a délutánt, közben az Óváros felett már nyugodott a Nap. Még bejutottunk a Getsemáné-kertbe, ahol Jézust elfogták. Itt igazi, olivológusok által validált kétezer éves olajfák álltak, tehát láthatták a bibliai eseményeket. Itt készült a legelső kép is. Mellettük egy modern templom áll. Mária sírja viszont az 5. századból való, legalábbis a kripta, a templomot magát többször lerombolták és újjáépítették, utoljára a 14. században.

Mária sírja

Fajsúlyos nap volt! Nem kellett babakocsit egyensúlyozni a sikátorokban, sem termoszból tápszert keverni, vagy ortodoxok morcos tekintete előtt szoptatni. Veronika hiánya mégis abban tűnt fel leginkább, hogy sok látnivalót meg tudtunk nézni aznap. Hazavezettem, majd a házunk előtti parkolónál meghúztam egy alattomosan a bozótban lapuló kerti csapot. Szerencsére a kölcsönző nem tette szóvá.

Folyt. köv.: Mini Izrael, egy arab falu és a Holt-tenger