Végre egy izraeli látnivalóról tudósíthatok! Nem vidám program, de kötelező, és végül megálltuk sírás nélkül… de nem volt könnyű. Kíváncsi voltam, hogy lehet megoldani, hogy egy hatalmas komplexum csak a holokausztról szóljon, de nagyon profi az egész kiállítás. A Yad Vashem egy szép erdős dombon fekszik Jeruzsálemben. Először körbesétáltuk a szabadtéri emlékműveket, amelyek a téma minden aspektusát feldolgozták: kiirtott gyermekek, koncentrációs táborok, felkelők, megmentők, partizánok… Nekem legjobban a Közösségek völgye tetszett. Mély árokban sziklából épített termek és folyosók, egy-egy falon a sok száz település neve, ahol a világháború előtt zsidó közösségek léteztek. Először nem tűnik nagynak, de aztán az ember bolyongani kezd az újabb és újabb sziklatermek között, és felfogja a pusztulás mértékét. Negatív épület, megrendítő labirintus, ami egyúttal természeti képződménynek is tűnik, akárcsak egy barlang.
A Közösségek völgyeAz emlékművek zöme nagyon masszív és brutális, mindenféle cikornya nélkül: eldolgozatlan betontömbökből, szikladarabokból, kőfalakból összerótt kolosszusok. Egyébként remek, tavaszias idő volt, az akadálymentesített ösvényeken rengeteg fa (az áldozatok emlékére ültették őket) között sétálgattunk.
Megnéztünk egy időszakos anyagot a koncentrációs táborok építészetéről, végül felváltva végigszaladtunk a Holokauszt Történeti Múzeumán (ide gyereket nem lehetett bevinni). Óriási kiállítás a náci hatalomátvételtől Izrael kikiáltásáig, fotók, plakátok, tárgyak, filmek, hangzóanyagok, túlélők vallomásai videón… több napra elegendő, nyomasztó gyűjtemény. Egy holokauszt múzeumnak nyilván a borzalom az alaphangja, de emellett nagyon kulturáltan rendezett az egész park, sok információt ad, elgondolkodtat, továbbolvasásra ösztökél. (Nagyon profi a Yad Vashem honlapja is, ha valaki online szeretne elmélyedni a témában.) El is kezdtem újraolvasni a Sorstalanságot.
A napnak külön izgalmat adott, hogy ez volt az első utazásunk az immár öntudatra ébredt Veronikával – mózes helyett sportkocsi, instant anyatej helyett bonyolult kaják, egy szépen alvó csecsemő helyett egy éber, mindenre kíváncsi kisded… Végül minden simán ment, az etetést termoszban vitt vízzel és tápszerrel oldottuk meg, amit már a távolsági buszon is ki tudok keverni. Veronika sokat evett és keveset aludt a túrán, a látnivalók lekötötték, és hiszti nélkül megúsztuk. Van élet féléves kor felett!!!
(A legelső képen a marhavagon a semmi fölött lógva a Deportáltak Emlékműve)
A partizánok fája
Az emlékezés csarnoka (a padlón a koncentrációs táborok neve)
A meggyilkolt gyerekek emlékművének bejárata
Levezetésnek: a természet Yad Vashemben
Húúú, azt hiszem, én nem bírtam volna bőgés nélkül. Mondjuk nálam ez amúgy is érzékeny téma, meg mostanában a szokásosnál is meghatódosabb vagyok, de már a képektől is könnyeztem...
VálaszTörlésA szervezésben viszont nagyon klasszak vagytok! A gyerekes kirándulások mindig kicsit rizikósak, de a jó idő és a jó ellátás a főnökök jókedvét javítja :)))