Az első 36 óra Tel Avivban

Az első reggelen nagy várakozásokkal ébredtem. Eljön az ingatlanos és alaposan kikérdezzük, Danival bemegyünk az egyetemre, ahol vörös szőnyeggel várnak minket, esetleg az Álomlakást is megtaláljuk. A valóság kicsit másképp alakult… Az ingatlanos ugye nem érkezett meg, sőt azóta is nyoma veszett… Az egyetemre a bébit is vittük nyomatékul, én ide is készítettem egy listát a tisztázandó kérdésekről. (Hol érdemes egészségbiztosítást kötnünk, bankszámlát nyitnunk? Használhatjuk-e az egyetemi sportközpontot? stb.) Eddigi, német nyelvterületen szerzett tapasztalataim alapján azt vártam, hogy körbevezetnek, bemutatnak a leendő kollégáknak, a kezünkbe nyomnak egy „Tájékoztató új munkatársaknak” című brosúrát, ami minden kérdésben eligazít, majd záróakkordként elvisznek ebédelni. Ehhez képest Dani a számítógépes rendszerhez kapott hozzáférést és egy szobakulcsot, másban nem tudtak egyelőre segíteni. Röviden találkoztunk a főnökével is, akivel egyetlen érdemi kérdést sikerült tisztázni: ő úgy tudta, hogy két gyerekünk van, ezzel szemben a valóságban csak egy :-) Végül csak családi körben ebédeltünk meg az egyetem melletti Greg étteremben, ahol az étlapon szereplő három főfogás közül kettő kifogyott. Később a mellettünk levő asztalhoz leült egy hadirokkant bácsi, amputált karral és táskarádiót hallgatva, nem rendelt semmit, viszont letekerte a kötést a karjáról.
Ezután megnéztünk egy potenciális lakást, amit eddig az egyszerűség kedvéért csak „vegán lakás”-nak emlegettünk. Ugyanis az itt lakó hölgy vegán, és azzal a feltétellel adja ki három hónapra otthonát, hogy a fazekaiban és serpenyőiben ne süssünk húst, mert kóser családtagjai is esznek itt. Ez azonban eltörpült az egyéb problémák mellett… A bútorok és a fürdő rettenetesen leharcoltak voltak, és a három szoba közül kettő között nem volt ajtó. Mindezért erősen sokalltuk a havi 5500 sékelt, amit kért a főbérlő hölgy. Egyébként nagyon kedves festőművész, aki Indiába utazik három hónapra és a lakbérből akarja fedezni az útját. Ő Daninak is feltette a sokszor hallott kérdést, egy sosem hallott válasszal: Rokona-e Karl Marxnak? Merthogy ő igen. Ja, és a mamája magyar, szóval kicsi a világ. Bár szép kert is tartozott a házhoz, (még a csuparozsda biciklijét is megkapnánk) és a tenger csak kétpercnyire volt, azért némiképp támolyogva hagytuk el a lakást és mindjárt szívesebben mentünk vissza a Ben Yehudába.
Ezután találkoztunk Judittal, aki volt olyan kedves és egy kis bőröndöt kihozott nekünk. Végül lementünk a partra, ahol mi fürödtünk a nagy hullámokban, Veronika pedig először látta a tengert (igaz, ő aludt).
Még annyit a tapasztalatainkról, hogy kétszer buszoztunk eddig, az első alkalommal a sofőr a babakocsiért is jegyet kért, a másodszor nem, most nem tudjuk, az első vert át minket, vagy a második volt engedékeny.