2009. szeptember 22., kedd

Haszid hétvége, I. rész: Ráhangolódás Jeruzsálemben

Rögtön egy újabb kísérlettel indult a négynapos utazás: először vettünk részt távolsági közlekedésben Veronikával. Már hallottuk előre, hogy az izraeliek tülekednek a buszon, és ez a hír igaznak bizonyult, így mi is tülekedtünk, de felfértünk. Egyórás buszút visz Tel Avivból Jeruzsálembe. Ott megcéloztuk az Óvárost. Akár buszra is szállhattunk volna, de úgy éreztem, stílszerűbb, ha némi gyaloglás után, kicsit kitikkadva üdvözöljük a szent falakat. Sikerült eltévednünk és sokat bénáztunk, így másfél óra tűző napon való bolyongás után valóban úgy érkeztünk meg, mint Mózes a negyven évi pusztai bujdosás után… na jó, csak majdnem. Jeruzsálem óvárosa nem egy akadálymentes hely, így sok lépcsőn cipeltük le és fel a babakocsit, elsőre nem is láttunk sokat belőle, leginkább a bazárokat. Mikor kifele mentünk, belekeveredtünk a (vélhetően) az egyik mecsetből kifele tartó muzulmán tömegbe, és csak tyúklépésben tudtunk haladni a szűk utcákon. Utána Mea Searim negyeden át mentünk a buszhoz, ami jó bemelegítés volt Ros Hasana előtt. Ez az a negyed, ahol meg szokták kövezni az illetlen ruhában érkező betolakodókat. (Szerencsére mi már a vendéglátóinkhoz szánt illendő viseletben voltunk.) Az egész városrészt ultraortodoxok lakják, akiket épp az ünnep előtti készülődésben csíptünk el. Az utcák tele voltak bevásárlásból hazafele siető családokkal, fekete kaftános, fekete nadrágos, fekete kalapot vagy malomkerékszerű szőrmesüveget viselő férfiakkal, hosszú szoknyával és a hőség dacára olykor steppelt kabáttal fedett nőkkel. Egy családhoz 4-5-6-7-8 gyerek tartozott, akik 19. századi ünneplőben voltak: a kisfiúk fehér ingben, fekete nadrágban, persze kipában, a lányok szoknyában, fehér harisnyával, fekete cipellővel. Ami szemet szúrt, hogy egy családon belül a gyerekek gyakran hordanak egyforma ruhát, a jelenség okát még kutatjuk. A kis szűk utcákon, mint egy kosztümös filmben sietett haza az ünnepi bevásárlásból ez a sok ember, miközben egy busz próbálta átpréselni magát a házak között.
Három nap múlva már ismerősként néztük a Mea Seárim ortodox lakóit, miközben a buszon közelítettük meg az óvárost. Ezúttal jobban sikerült, busszal eljutottunk a Siratófalig, onnan pedig egyenes utcákon tudtuk tolni a babakocsit. Ezúttal keresztény zarándokok menetébe futottunk bele, akik a Kálváriát járták végig, így a három fő helyi vallás megvolt. Azaz még egy örmény templomot is megnéztünk, főleg az udvarát, Veronika kívánságára. Az első pár stációt végig tudtuk járni a Via Dolorosán. Láttuk a bibliai Veronika házát is, aki Jézusnak nyújtotta a kendőjét! Mivel csak egy szimpla ház volt, amihez sok lépcső vezetett, csak felváltva odaszaladtunk Danival, a név ifjú viselőjének nem mutattuk meg. Valami azt súgja, hogy Jeruzsálem babakocsival megközelíthető részeit sokszor fogom látni, a többit meg elég ritkán, de nem baj, végülis én már jártam itt egyszer.

Sajnos se a muzulmánokat, se az ultraortodoxokat nem mertem fotózni (előbbieknél tilos az emberábrázolás, utóbbiak csak nem szeretik), ezért íme egy kép az Ostorozás Kápolnájáról az akadálymentes második stációnál, ártalmatlan keresztény zarándokokkal.


Veronika háza a Via Dolorosán


A mi Veronikánkat éppen új rajongói, arab kislányok veszik körül

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó. Az önirónia az olvasó írigységét, hogy nem én írok ott,hanem csak olvasom a reflexiókat itt, jóindulatúan tompítja. Tanulmányoztad a képet, amelyet úgy jellemeztél, hogy Veronika új rajongói között? Érdemes alaposan megnézni Antonioni (Nagyítás) szellemében.

    VálaszTörlés
  2. Igen, azon a képen a jobboldali gyerek egy pisztollyal játszadozik, míg te édesen mosolyogsz a többire. Vigyázz arra az édességre!

    VálaszTörlés

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.