2009. szeptember 16., szerda

Egy pesszimistább hangulatú bejegyzés, amit rövidesen egy optimista írás követ

Sok újról nem tudok beszámolni az előző jegyzet óta. Négy napja ugyanazok a házi feladataim: lakást találni, biztosítást kötni. Szorgalmi feladatként olcsó biciklit is keresek, de az se sikerült még. A biztosítás mondjuk már csak rajtunk múlik, ki kellene töltenünk a nyomtatványokat és elfaxolni a központba. Az tartott négy napig, hogy rájöjjek: az olcsóbb konkurens biztosító (amely oldalakon keresztül sorolja előnyeit a másikkal szemben) csak Jeruzsálemben rendelkezik kórházakkal, így számunkra nem alternatíva.
A lakástalálás Tel Avivban viszont kemény dió. Negyedik napja intézkedem, egyetlen láthatást sikerült összehoznom, nevezzük „zongorás lakásnak”. (Érzi az olvasó a színvonal-emelkedést a vegán és a kutyás lakás óta?). Ami nem is lenne rossz, nagy előnye, hogy három tényleges szobával rendelkezik, végre nem hánytam el magam a berendezéstől és tényleg van benne egy pianínó is. Hátránya viszont, hogy messze van a tenger (jó, két kilométer, nem vészes, de ez már nem a „leszaladok este” távolság), és 20 lépcső visz fel a lakásig. Ráadásul a háznak nincs kapuja, ezért elég bizarr belegondolnom, hogy az utcáról bárki a mi ajtónkig sétálhat.
Komoly ígéretem van még a „herendi csipke” fedőnevű lakás megnézésére, amiben persze nincs herendi, de valahogy a képek alapján ilyen hangulatot áraszt. Ez nem egészen a mi világunk, de el tudnánk viselni, pláne, hogy csak pár percre van a tengertől. Az árakról inkább nem beszélnék.
Feltettük magunknak a kérdést, hogy nagy lakásunk legyen, vagy inkább a tengerhez közeli. Én az utóbbira voksoltam végül: nagy meg olcsó lakásunk lehet még később az életben, Budapesten is, de tengerparti nemigen :-)
Még a lakáskeresés mikéntjéről annyit, hogy héber nyelvű oldalakon nézelődök (fordítóprogrammal, de így is jár egy plusz pont érte), felhívom a hirdetőt, meggyőzöm, hogy tud angolul, aztán indul az érdemi tárgyalás. Még senki nem hívott vissza, aki megígérte, emailekre nem válaszolnak, annyit se, hogy „bocs, már elkelt”.




De hogy valami pozitívat is írjak: elkészült az első meleg vacsora átmeneti otthonunkban, egy padlizsános penne. Imádok főzni, de az üszkös fazekak miatt csak most vettem rá magam. Jól sikerült, és még egy új szót is tanultunk, ugyanis menet közben vettem észre, hogy nincs itthon só, Dani leszaladt a sarki tréfli boltba és vett „melach”-ot, azaz sót.

Látom, a titokszoba rejtélye foglalkoztatja az olvasóinkat. Továbbra is rejtély előttünk, mi van ott, már a szobaasszonyt is megkérdeztem, de ő sem tudja!

Hogy ne csak mindig panaszkodjak, a következő post a tengerhez közeli lakások előnyéről fog szólni, amelyből az olvasók megismerhetik mikrokörnyezetünket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.