Hogy telnek napjaink…

Lassan eltelik egy hét az érkezésünk óta… Főleg gyakorlati ügyeket intéztünk: már van helyi mobilszámunk és bankszámlánk, ezek voltak a legsikeresebb akcióink. Vízumunk még nincs, van viszont vízumkérő lapunk, és az instrukciónk, hogy jövő héten menjünk be a minisztériumba az ügyintéző hölgyhöz, aki „not a very nice lady”. Ellenben örmény, így az ütőkártyánkat (Örményországban voltunk nászúton) mindenképpen kijátsszuk. Szándékszunk egészségbiztosítást is kötni, de ez nem akar nyélbeütődni, a legbutább ügyintézőkkel ezen a fronton találkoztunk. Pedig már ehhez is vannak űrlapjaink és a szerződési feltételeket is áttanulmányoztuk, csak sajnos még nem találtunk olyan ügynököt, aki legalább annyira ismeri ezeket, mint mi. Természetesen a biztosítás csak a lelki nyugalmunkat szolgálja, a hosszas kizáró okokat átnyálazva nekem egyedül a vakbélgyulladás jutott eszembe mint olyan kór, amit valóban kifizetnek. Bármi másról bebizonyítható, hogy már az ideutazásunk előtt is fennállt, vagy az életvitelünk indokolja, és a hazautazásig kibírnánk ellátás nélkül. A lábtörés már nem jó, arról biztos mi is tehetünk, például sportoltunk, esetleg közlekedési eszközön utaztunk, ezeket nem állja a biztosító. Lakásokat is nézegetünk, a „vegán lakás” után meglátogattuk a „kutyás lakást” is, ahol a tulaj jelentős kedvezményt adott volna annak, aki hajlandó az itthagyott blökit gondozni. Ezek nem mi leszünk. Nekem a hajam égnek áll attól, hogy Tel Avivban sokan 2-3 hétre is meghirdetik a lakásukat, amíg elutaznak nyaralni. Holmistul, mindenestül. Sikerült találkozni az ingatlanosunkkal is végre, sajnos a titkos szobáról csak annyit mondott: „It’s closed”. Közben egész megszerettük a kis lakást, de itt csak eszelős drágán (Dani fizetésének 80%-áért) tudnánk maradni tovább. Szóval a lakásfront keménynek ígérkezik, de küzdünk.
Vásárolgattunk alapvető dolgokat, ennivalót, tisztálkodószereket – nem sokat, mert minden kétszerannyiba kerül, mint otthon. Ez persze csak az átlag, ha csak úgy leemelek valamit a polcról, az sokkal drágább is lehet. Az áruknak a felén van angol megnevezés, olykor meg orosz, a maradék esetben az inspirációmra hagyatkozom.
Dani már kétszer bement az egyetemre dolgozni, igaz, az egyik nap ma volt, márpedig itt a péntek szünnap, kora délután hazaküldték és a menza is zárva volt. Említettem már, hogy itt Sabbatkor (péntek estétől szombat estéig) nincs tömegközlekedés? Töröm a fejem, mihez kezdünk hétvégeken − az nem fog működni, hogy apránként beutazzuk az országot.
Felvettük a kapcsolatot az ismerősök ismerőseivel, akik olyan rendesek, hogy foglalkoznak velünk. Az egyik srác meghívott minket a szemközti kávézóba, és a „kedvesen, de agresszíven” tanácsot adta az ügyintézésekhez. És van egy meghívásunk Rosh Hasana-ra (zsidó újévre) jövő hétvégére egy 11 gyerekes ortodox családhoz, 3 napra. Izgalmasnak ígérkezik.



Szeretettel egy integetés Veronikától az otthoniaknak (akiről keveset írok, de továbbra is fantasztikusan stb., egyszerű bájával meglágyítja stb.).