2009. október 25., vasárnap

Az élet bicikli nélkül

Mint a legutóbbi bejegyzésben értesültetek, ellopták a kerékpárunkat. Nem ez az első eset, (nem is az utolsó), tőlünk már Berlinben, Budapesten és Stockholmban is loptak el bringát, összesen hatot, a Tel Aviv-i a hetedik (na jó, a stockholmi kettőt csak kölcsönöztük, és nem kellett kifizetni), igazi világpolgárok vagyunk tehát ezen a fronton. Már tudjuk kezelni. A kezelés abból áll, hogy veszünk egy új bringát mihamarabb, a legolcsóbb típusból, közben az „ez csak pénz” illetve az „autókat is lopnak” mantrákat ismételgetjük. Leginkább az bosszant, hogy pár napig gyalogosok leszünk. Rögtön másnap eltalpaltam ugyan a boltba venni egy másikat, de a nekünk (és a tolvajoknak) tetsző, bevált típus csak kedden érkezik. Annál fájóbb, hogy a mi biciklink két műszakban dolgozott: nappal Danival ment az egyetemre, hétvégén engem vitt a tengerpartra, esténként meg néha csak úgy csatangoltam vele.

De a szükség új megoldásokra ösztönöz. Pénteken (ami itt a szombat) Dani és Veronika is elkísértek a strandra. Ez rendhagyó felállás, az első napon kipróbáltuk az együtt strandolást, de a mély homokban nem tudtuk tolni a babakocsit. Azóta inkább felváltva fürdünk. Most viszont felfedeztem, hogy a vitorláskikötő mellett van egy betonsáv, amin a hajókat tolják a tengerig, azon legurultunk a babakocsival. Az emberiség egy újabb problémája oldódott meg!!! Nagyon jól mulattunk hármasban. A nagyok úsztak, aztán én a tengerparton a hanyatló nap fényében üldögéltem Veronikával, mint egy habokból kikelő Vénusszal keresztezett Madonna a gyermekkel. Ritka, tökéletes pillanat volt. Majd a naplementében hazasétáltunk. Álljon itt a kedvenc idézetem az egyik útikönyvből: „Nyári estéken a sétányt elözönlik a gyalogosok és az autósok, akik az egész napos nyomasztó hőség után hűs fuvallatokra vágynak.” (A könyvben ez kb. a harmadik ilyen mondat a Tel Aviv-i tengerpartról, ami „kínálja a friss tengeri szellőkkel járó felüdülést”. Nagyon jókat szórakozom rajta!)


A görbe nap zárásaként még lefoglaltunk Daninak egy monstre Tel Aviv-Zürich-Milánó (onnan vonattal Riminibe)-Varsó-Frankfurt (onnan vonattal Dagstuhlba)-Budapest (onnan kirándulás Pécs mellé)-Varsó-Tel Aviv repjegysorozatot decemberre.

3 megjegyzés:

  1. A mozgalmas élet közepette, ha van egy perc nyudalmad, tud. dolgozatot írhatnál arról, hogy kiktől lopnak kerékpárt. Az általad megadott mennyiség és földrajzi szórtság már releváns. Vajon az emberekbe vetett tántoríthatatlan bizodalom a fő ok, vagy a jól kiválasztott és csábos jármű? A kérdés azért is érdekel, mert eljátszadoztamm azzal a gondolattal, hogy lehetne-e a Biciklitolvajokból remake-et csinálni. (A filmelmélet egyik hajtása a virtuális filmek kutatása. Nagyon jó, mert nem zavar be az elkészült film.)

    VálaszTörlés
  2. Nekem a kocsimat lopták el, ismerem a fájdalmat, részvétem. A bicajomat viszont hanyagolom, megcsaltam egy Vespaval.

    VálaszTörlés
  3. Csodaszép ez a "Madonna gyermekkel" idill! És a tenger... részemről mély, irigy sóhajok a távolból (habár most itt is süt a nap szerencsére)

    VálaszTörlés

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.