Már csak élni kell

Jelentem, szorongató házi feladataink nagyjával sikerült végezni. Kötöttünk végre egészségbiztosítást (igaz, a kártyákat még nem tudták kipostázni, mert nem volt állandó lakcímünk, most meg Szukkotra bezárt tíz napra az iroda), megszereztük a vízumot (igaz, egy igazolást még az egyetemnek el kell faxolnia a minisztériumba, hogy Dani nem fizet tandíjat), megvan a lakás (igaz, rosszabb feltételekkel, mint ahogy azt az ingatlanügynök előzetesen megcsillantotta, és még azért is harcolnunk kellett, hogy az október 1-jétől hirdetett lakásba 4-én beköltözhessünk, a holmija velünk marad pár napig és a fürdőszoba ígért kifestését is ottlétünk alatt ejtik meg), mindezek után jutalomként megvettem a Biciklit (igaz, az első saroknál letört a kormánya, de kicserélték egy másikra, ami sokkal szebb, és még az összeszerelését is végignézhettem).
Még beszerzünk egy mosógépet, lehetőleg keskenyet, hogy beférjen a fürdőszoba ajtaján, meg pár bútort, és aztán megvannak életünk keretei, onnantól már csak élni kell. Hogy kipihenhessük a sok tennivalót, egy tíznapos ünnep köszönt ránk, Szukkot, a sátoros ünnep. Bár ez csak félünnep, az egyetem zárva lesz. Dani már a falnak megy, szeretne dolgozni, most végre beváltotta régi fenyegetését és levonult a szemközti kávézóba matekozni.
Holnap szerződünk, természetesen héberül, aztán vasárnap kiköltözünk titokszobás lakásunkból. Kicsit ideges vagyok, gondoljatok ránk.