2009. október 30., péntek

Egy nap a kereszteslovagokkal

Újabb világörökségi nevezetességet néztünk meg. Akko fantasztikus városka, ahol a rómaiak, arabok, keresztesek, törökök, britek, zsidók emlékei egyaránt megtalálhatók. Sőt, mi több: valódi. Még nem az a turista-panoptikum, utcáin igazi helybeliek járnak, az üzletek élelmiszert árulnak és nem szuvenírt. Az egész városban nem láttam képeslapot! Így csináltam én egyet akkói emlékeinkből. (Rákattintva nagyobb méretben is tanulmányozható.)




Az érkezésnél szerencsétlenkedtünk egy kicsit. A vasútállomásról ugyanis én határozott léptekkel elindultam az óvárossal ellenkező irányba. Fél órát gyalogoltunk a tűző napon, mire rájöttünk a hibára és taxival korrigáltuk. Az óvárosban a látogatói központ szép, árnyas kertjében huppantunk le. Sajnos ezt rajtunk kívül kétszáz orosz turista is megtette, akik teát ittak termoszból, és szardíniakonzervet tízóraiztak, majd elrontották a kávéautomatát. Csíkos Nagyit eközben lekakilta egy madár. De végül összeszedtük magunkat, és kiderítettük, melyek az akadálymentesített látnivalók.

A föld alatti keresztes várossal kezdtük, rám ez tette a legnagyobb benyomást. (A képeslapon az 5. a Refektórium névre keresztelt terem román oszlopait mutatja, a 8. az udvart, ebben készültek az 1. és 10. fotók is.) A kereszteslovagok mindössze kétszáz évig uralták Akkót, majd a törökök egyszerűen feltöltötték az épületek romjait és ráépítettek. Így a huszadik században a föld alatt, a törmelék elhordása után egy egész keresztes várost találtak, hatalmas, ismeretlen funkciójú termekkel (egyedül a latrina nem hagy kétséget, mire szolgált), dundi oszlopokkal, román stílusú ívekkel. A feltárás korántsem ért véget, az Akkóban létrehozott régészeti központ folyamatosan ássa ki a város alól a történelmi emlékeket. Néha véletlenül fedeznek fel fantasztikus dolgokat, például a kilencvenes években egy eldugult csatorna miatt vették észre a templomosok alagútját, ami 350 méter hosszan vezet a kikötőig, ezt is megnéztük.




Végigbóklásztunk az arab piac kis sikátorain (a 9. kép egy fűszerárus választékát mutatja). Akko ugyanis elég arab jellegű város, de sajnos nyuszi voltam és nem mertem a fejkendős nőket fotózni. (Pedig mindig azzal bíztatom magam, hogy biztos Capa sem kért engedélyt a haldokló katonától…) Kisétáltunk a kikötőbe. (A 2. kép a hajókat, a 4. Akkó látképét ábrázolja.) Kicsit mászkáltunk a városfalakon kívül és belül, amelyeket szintén a keresztes romokra húztak fel a törökök. Benéztünk a Khan-el-Umdan karavánszerájba (3. kép). Ne tévesszenek meg a szintén romános jellegű boltívek, ez a gyönyörű négyzet alakú épület a 18. században a török uralom alatt készült, az óratorony a huszadik század elejéről való.

Az El-Dzsazár mecsethez lépcsők vezettek fel, így azt felváltva néztük meg Csíkos Nagyival. (A 6. kép belülről, a 7. kívülről mutatja, kék kupolája a város látképén is látszik). A 18. században építette El-Dzsazár (a „Mészáros) pasa, mint annyi mást a városban, s talán ez volt a legjobb állapotú műemlék, hisz ezt folyamatosan használták. Gyönyörű díszes az imaterem, szép belső kertben van a mecset, a pasa parancsára az építészek a konstantinápolyi Hagia Szófiából merítettek ihletet.

Szintén ő építtette a Hammam al-Pasa törökfürdőt, ami pár évtizede nincs használatban, de szépen felújították, sőt a korabeli fürdőéletet és vendégeket ábrázoló bronzszobrokat és képeket helyeztek el benne. Maga az épület nagyon szép márványtetős, kupolás, csempés, de sajnos befizettünk „Az utolsó fürdőmester” című multimédia-vetítésre, ami nagyjából amerikai óvodásokra volt kalibrálva. Nekünk legalábbis nem sok újat mondott a török fürdőkultúráról. Veronika, aki egész nap példásan viselkedett, jó érzékkel ekkor kéredzkedett fel a karomba és kacérkodni kezdett az amerikai diákokkal. Mondanom sem kell, minden nevezetesség római vagy bizánci vagy mór vagy keresztes alapokon nyugszik!

Ennyit a hírességekről. Még muszáj leírnom egy profánabb élményemet. Beszaladtam az egyik, nagynak tűnő vendéglőbe pisilni, ahol a kedves arab pincérfiú átadta a toalett kulcsát, majd némi gondolkodás után inkább velem jött. Haladtunk egy utcányit, boltíves pinceajtókhoz értünk. Az egyikről leszedett egy hatalmas lakatot, majd egy másik kulccsal kinyitotta a nehéz vasajtót. Bent egy féhomályos raktár fészkelt, a fiú rámutatott a sarokban egy ajtóra, az az illemhely. Én pánikba estem, de megnyugtatott, hogy tiszta. Tényleg az volt. Na, ígérem, pisi-kakiról csak indokolt esetben írok ezután!

Rengeteg nevezetességet nem láttunk, a keresztény templomok és zsidó emlékek teljesen kimaradtak, és Akkóban is van egy Bahá'í kert, ide sem jutottunk el, nem is beszélve a múzeumokról… De jövök még ide!




Akinek ez nem volt elég, még néhány érdekesség Akkóról:
• Hívják Acre-nek is, ez a keresztény elnevezése, zsidó neve Akko, az arab Akka.
• Már négyezer éve vannak feljegyzések a város létéről.
• Akkóban járt Nagy Sándor, Julius Caesar, Szent Pál, Oroszlánszívű Richárd, Assisi Szent Ferenc, Marco Polo és Napóleon.
• Utóbbit Dzsazar pasa visszaverte!
• A Bahá'í vallásnak is szent helye.
• A városban zsidó-arab színház működik.

Következik: Veronika féléves.

1 megjegyzés:

  1. Ide is van emlékem. Férjem papája izraeli utazásuk után egy rézből kalapált tevét mutogatott nagy boldogan, hogy kapta, mert kitalálta! Akkoban, a karavánszerájban, befelé, balra a sarokban van egy kicsi fekete ember (kosztól?), aki mindenféle amorf dolgokat kalapál rézből, és aki nézi és mond valamit rá, nagy lelkesedéssel neki adja. Aztán addig dumál az agyára hadaró arab szövegeket, míg vesz is valamit, és annak meg bizony megkéri az árát. Mi elnéztük ezt a színjátékot, és emlékeink alapján jót vigyorogtunk.

    VálaszTörlés

Ha megjegyzést akarsz hagyni, akkor a legördülő menüből válaszd a "Névtelen/URL-cím" opciót, a "Név:" sorban add meg a becenevedet, az "URL:" sor maradjon üresen.