A kétkutyás lakás bevétele, Orral és sok sporttal

Beköltöztünk, ma már az új lakásban ébredtünk! Szerződésünk ugyan még nincs, igaz, nem is fizettünk, cserébe a főbérlő sem vitte el a cuccait. Ebből sejthető, hogy a költözés mediterrán precizitással folyt… de jöjjön a lakáskeresési saga!

Utoljára arról tudósítottam, hogy Micimackó, a jóságos filmrendező szárnyai alá vett minket. Én előzetesen fordítóprogrammal szelektáltam a héber nyelvű hirdetéseket, ő telefonált, odavitt minket, elcsevegett a házinénikkel és –bácsikkal, s mindent megtett, hogy kiénekelje a sajtot a holló szájából. Sajnos volt négy elengedhetetlen feltételünk, amelyek egyesével is megnehezítették a fedélkeresést, így együtt pedig alig volt lakás, ami átment a szűrőn. Ez a négy szempont pedig: pont kilenc hónapra kerestünk (a legtöbb lakást minimum egy évre hirdetik, de mi nyáron nem leszünk itt, minek fizessünk), bútorozottat, lifttel (a súlyos babakocsival már pár lépcső is akadály) és káddal (a bébi vizitornájához elengedhetetlen, és a legjobb lakások ezen buktak el, a nekünk tetsző fiatalos otthonokban általában zuhanyzó volt.) Emellett szerettünk volna nyüzsgő környéket, közel lenni a tengerhez, mosógépet, és olyan berendezést, amitől nem hányjuk el magunkat. Ez utóbbi nagy nehézségekbe ütközött…

Így választottuk a „kétkutyás” lakást, ami sajnos nem is a legjobb volt, de az egyetlen szóbajöhető. A nevét az előző lakó két szép nagy (és szerencsére szelid) jószágának köszönheti, akik a tárgyalásokon rendszerint körülöttünk kolbászoltak, és nagy érdeklődést mutattak Veronika iránt, az egyik meg is nyalta a fejét. (Bezzeg otthon Sheriff, akinek be akartuk mutatni a babát, teljesen közömbös volt, és csak az foglalkoztatta, lehet-e sétálni.) Egyébként az egyik kutya fekete volt, világoskék szemmel, a másik fehér, és az egyik szeme kék volt, a másik barna. A kutyusokra a beköltözés óta is sokat gondolunk, eddig nagyjából a fridzsiderből sikerült eltüntetnem a szőrüket, de ez olyan, mint a fenyőtű karácsony után: még márciusban is előmászik.

A lakással nagy szerencsénk volt, ugyanis Or, a főbérlő kosárlabdázó, akit új szerződése Északra szólít, pont erre a kilenc hónapra. És tényleg Or a keresztneve, ami minket egymás közt gyerekes tréfák kifogyhatatlan sorára ösztökél. Or nagyon szorgosan kosarazhat fenn a messzi Északon, mert első alkalommal egy indiai barátja mutatta meg a lakást. Másodszor itt volt maga is, de rohannia kellett vissza, a döntő tárgyaláson ott volt afroizraeli barátja, és elhívta egy ügyvéd cimboráját is, aki a szerződést elkészíti. Aki egyébként úgy nézett ki, mint egy pizzafutár. De mikor először megláttam Ort, a visszacsapott baseballsapkájában, izmait a megfelelő helyeken tetoválásokkal hangsúlyozva, azt hittem, Kevin Smith valamelyik filmjébe csöppentem. Én egyébként, a magam kis kelet-európai reflexeivel egy pillanatra pánikba estem, hogy ők egy hétig élezik a héber nyelvű szerződést, amit nekünk (azaz Micimackónak) lesz tíz percünk elolvasni. De aztán kiderült, hogy Micimackó tízszerannyi időt töltött a szerződés tanulmányozásával, mint az ügyvéd haver, mert az olyan apróságokat tévesztett el a szövegben, minthogy mi nem egy évre, hanem kilenc hónapra vesszük ki a lakást. De végül mindenben megegyeztünk, és teljesen normálisak voltak a srácok. Egyébként statisztaként egy ingatlanügynök is résztvett a találkozókon, akinek a szerepe kimerült a lakás megtalálásában, a szerződést nem nézte át, és őszintén meglepődött, mikor én elárultam neki, hogy Or nem tulajdonosa, csak bérlője a lakásnak, amit kiad nekünk. A kulcsokat már az ügyvéd haver adta át, aki annyira sietett, hogy se a szerződést nem íratta alá velünk, se a pénzt nem kérte el, biztos neki is rohannia kellett kosárlabdázni Északra. Ma talán találkozunk mindkettejükkel, és végre Or elviszi a cuccát, ugyanis a nagy kosarazásban még nem volt rá ideje.

A képen a főbérlőnk, munka közben (épp orrhosszal ver mindenkit:-)



(Berlinben ugyanez a történet úgy nézett ki, hogy hetekkel előtte megkaptam és aláírtam a szerződést, átutaltam a kauciót, és a beköltözésre a lakás kitakarítva, kiürítve fogadott − viszont Berlinben nincs tenger, és a legközelebbi tenger is annyi fokos ott nyáron, mint itt télen :-))

A következő fejezetben beszámolok a lakás környékéről és berendezéséről, és az olvasók megismerkedhetnek egy igazi trendi legénylakással.