Betlehemi kirándulás, 1. rész: Palesztinológia és első benyomások

Megjöttünk Betlehemből! Hol is kezdjem? Talán az alapoknál kéne. Mivel múltkor a nagymamák nem kaptak szívrohamot, hogy PALESZTIN IRÁNYÍTÁSÚ TERÜLETRE mentünk, valószínűleg nem magyaráztam el elég pontosan. Aki egynél több újságcikket olvasott a témáról, nyugodtan ugorjon.

Vessünk egy pillantást a fenti térképre! Három narancssárga területet látunk, ezeket Izrael az 1967-es háborúban foglalta el. (Értelemszerűen előtte, azaz 1948 és 1967 között a „maradék”, a rózsaszín rész volt Izrael.) A Golán-fennsíkot tegyük is félre, az itt élő arabok izraeli állampolgárságot kaptak, különösebben nem zúgolódnak, nincs velük gond.
Gáza és Ciszjordánia (angolul West Bank) alkotja a Palesztin Autonóm Területeket, amit százegynéhány állam elismer országként.

Gázáról nem tudok nyilatkozni, de Ciszjordánia nagy részét az izraeliek kontrollálják, a tényleges palesztin fennhatóságú területek néhány szigetszerű foltra korlátozódnak, a jelentősebb városok körül. Ezen a térképen a sötétzöld foltok mutatják ezeket. Csakhogy az izraeliek határozzák meg, ki mehet ezekbe be, illetve ki, erre szolgálnak a checkpointok. És kijutni nehezebb, nehogy terroristák érkezzenek ezekből Izraelbe. Eddig világos?


Pár éve Izrael az öngyilkos merénylőktől félve egy 700 kilométeres fallal kerítette körül Ciszjordániát (és Gázát), a fal vonala azonban beljebb van az 1948-as határoknál. Ez elég hatásosan lebénította a palesztin gazdaságot, igaz, Izraelben valóban kevesebb a terrorcselekmény azóta. Mikor 2004-ben jártam itt, sokkal erősebb volt a készültség, állandó ellenőrzés, táskavizsgálás és riadalom dúlt Tel Avivban is mindenhol, most szinte nem is érezhető a terrorveszély.

Izraeli állampolgárok nem léphetnek a palesztin irányítású területekre. A palesztinok pedig csak engedéllyel léphetnek a „régi” Izrael területére, már ha kapnak, akkor is évente 1-2 hétre. Ciszjordánia izraeli irányítású részére mindkét náció beléphet, ám ehhez a palesztinoknak előbb „ki kell csekkolniuk” a saját városukból. Egyik betlehemi ismerősünk például a ramallahi egyetemen tanul, a két város talán 20 kilométerre lehet egymástól, de az út olykor nyolc órába telik, amíg kilép Betlehemből, belép az izraeli irányítású részre, majd megint Ramallahba. Ha külföldre akarnak utazni, a jordán fővárosba kell eljutniuk, (hisz Tel Avivba csak engedéllyel mehetnének), ez 3 határátlépést jelent. A checkpontokon olykor órákat kell várakozni, ami elég macerás, ha valaki Izraelbe jár át naponta dolgozni, vagy egyszerűen önkényesen napokra bezárják őket.

Asszem, ennyi most elég lesz az elméletből, mielőtt belezavarodunk. Rátérek az utazásunkra. Mint a három királyok, mi is elindultunk vala Betlehembe, csak már nálunk volt a kisded. (És előbb még Tel Avivban leszavaztunk a saját távoli országunk választásán.) Az ismert útvonalon Jeruzsálembe buszoztunk, onnan egy izraeli taxi elvitt a checkpointig. Itt felvett minket egy palesztin autós, és simán átjutottunk az ellenőrzésen, merthogy észre sem vettek minket a határőrök az autóban. Majd egy másik, palesztin taxival elértük Betlehemet. (Más színű rendszámtáblája van az izraeli és palesztin autóknak.)
Hazafelé kicsit macerásabb volt az ellenőrzés, 25 perc alatt tudtunk átjutni a gyalogosoknak szánt óriási terminálon, ami leginkább egy reptérre emlékeztetett, csak nem árultak parfümöt. Sorállás, fémdetektoros vizsgálat, útlevélellenőrzés. Veronika, a drága ezt a félórácskát használta fel, hogy szundítson egyet, a határőr elnevette magát, mikor meglátott minket, kevés ilyen lúzer szaladgál errefele.

Jó hír a street art (lánykori nevén graffiti) rajongóinak, hogy a falat a műfaj egyik nagyja, Banksy művei díszítik, és a város máshol is erős volt falfirkákban (ez nem a Fal, csak egy kerítés).

A betlehemi taxis az utolsó métereket úgy kalibrálta be, hogy minden arrajárótól megkérdezte, hol lakik a házigazdánk, méghozzá csak a keresztnevét. Próbálom elképzelni, hogy Budapesten a közeli utcákból már a „Hol laknak Daniék?” kérdéssel próbál valaki odatalálni hozzánk.

A nevezetességekről később, néhány érdekes embert is megismerünk majd e „lapokon”, csak pár megfigyelés. A férfiakat a látottak alapján a laza, haveri stílus jellemzi, a kulcsmondat: „no problem, my friend”. Mindenki mindenkinek rokona, vagy majdnem, de legalábbis cimbora.

Még egy lúzerkedés: Betlehem főterén a bankautomatából sikerült jordániai dinárt felvennünk, majd egy sötét, késdobáló jellegű pénzváltónál konvertálni sékelre. Igaz, 1948 és 67 között Jordániához tartozott a terület, de ez nem tegnap volt, és a hivatalos pénz a sékel. Sőt előttünk egy férfinak sikerült is sékelt kicsiholnia az automatából, de nekünk hiába próbált meg segíteni. Másnap erre az ismeretségre hivatkozva meghívott minket a boltjába teára, és biztosított róla, hogy a helyieknek szóló árakon adná nekünk a kegytárgyakat.

Amerre jártunk, állandóan helyi férfiak árasztottak el: honnan jöttünk? Meddig maradunk? Akarunk kirándulni az ő taxiján? Kalauzoljon minket? Vagy egy vissza nem térő vételi lehetőség a sógora boltjában?

Ő például Juszuf, a taxis, aki hét gyereket nevel, és amúgy arabtanár a helyi gimiben. Sajnos nem tudtunk vele utazni, mert épp tanított, mikor mi kirándultunk. Nehéz egy fenékkel két iparágban boldogulni!

Igazi turistát nagyon keveset láttunk, a vendégek zömét a csoportosan érkező zarándokok tették ki, abból is főleg ortodoxok és etiópok. A taxisokon, büféseken ez nem igazán segít, s a Fal megépítése óta magas a munkanélküliség. Szemlátomást minden angolul tudó férfi a turizmusban próbált boldogulni. Az árak Tel Avivhoz képest alacsonyak, nagyjából feleannyiba kerül minden. És igen, teljes béke és nyugalom volt Húsvét szent ünnepén.

Én az arab országok közül csak Jordániában jártam, annál Palesztina modernebbnek és emancipáltabbnak tűnt, itt például a férfiak rendszeresen kezet fogtak velem is, míg odaát levegőnek néztek. A nők zöme azért kendő és hosszú ruha mögött rejtőzött, de az arcot is takaró fátylat csak egy-kettőt láttunk. A férfiak túlnyomó része viszont farmert és pólót viselt, a beduin viselet (mint a nyitóképen látható bácsin) ritka. Babakocsit nem láttunk, mondjuk a dombos-lépcsős Betlehemben mi is megizzadtunk vele, de másfajta gyerekhordozó eszközt sem. A gyerekeket nagyon szeretik a helyiek, Veronika három napig a középpontban volt, mindenki őt húzta-nyúzta, de jól bírta a hirtelen jött népszerűséget.

A következő részben egy helyi család otthonába látogatunk.