Szodoma és Maszada

Kini nyert. A gyepen fekvő vizesüveg a házigazda szerint azt hivatott megelőzni, hogy a kutyák odapiszkítsanak. Mert az üvegben meglátja a képmását az eb, másik kutyának hiszi, és eloldalog. Sajnos elfelejtettük megkérdezni, éjjel hogy működik a módszer.

A Holt-tenger mentén autókáztunk, megcsodáltunk egy káliumkitermelő gyárat, aztán a sivatagi dombok közé kanyarodtunk. Buckás ösvényeken jutottunk el Szodoma hegyére. Szodoma volt a bűnös város, amit az Úristen kénkővel elpusztított, ez elég jól sikerült, mert ma nincs is ott semmi, csak sivatag mindenfelé. A hegyről szép a kilátás a sivatagi buckaformációkra, a Holt-tenger déli részére és a szemközti jordániai hegységre. A Holt-tenger némi csalással értendő: ma látszólag két külön tóból áll, de a déli meder valójában rég kiszáradt, az északiból pumpálnak ide át vizet, amiből szögletes medencékben termelik ki a káliumot. Ez így illúziórombolóan hangzik, a valóságban nagyon jól nézett ki.

A Természettel való néma, elragadtatott egyesülést csak az előttünk érkező, nagyszámú és zajos család zavarta meg, akik ordítoztak, fotózkodtak, pisiltek, de kiböjtöltük őket.
A közelben lett volna Lótné sószobra, egy természeti sószikla-alakzat, de oda csak vezetővel szabad menni. Mivel ötven kilméteres körzetben nem volt lakott település, nem világos, hol lehetett volna vezetőt fogadni. Sivatagi kanyon buckás, döcögős útjain autóztunk még fél órát, mint kiderült, egy terepjáróknak szánt ösvényen.

A következő állomás Maszada, a sivatagi erőd. Ez a fő-fő zsidó nemzeti emlékhely. Maszada egy háromszáz méteres sziklaszirt (vigyázat, mínusz négyszázról indul, így majdnem eléri a tengerszintet), aminek a tetején az első században a rómaiak ellen harcoló zsidó felkelők húzták meg magukat. A hely adottságainak köszönhetően egész sokáig kitartottak, ez volt a felkelés utolsó bástyája. Mikor a rómaiak már nagyon ostromolták a sziklát, a védők mind öngyilkosok lettek, így kerülve el a rabszolgasorsot. Emelt fővel veszítettek, na. Ma a katonák fenn a szirten esküdnek fel, ezzel a szöveggel: „Maszada nem eshet el újra!”

Maszada világörökségi hely, és a tömegturizmus egyik fellegvára Izraelben, annak összes tartozékával. Kicsit sértetten kezdtük a nézelődést, mert a parkolóházba valamiért nem engedtek be minket, így tíz percet kellett felfele tolni a babakocsit a tűző napon a bejáratig, csak vacak szendvics volt a büfében, és nem fogadták el az újságíró-igazolványomat, mert tavalyi rajta a stempli. Itt is felvonó visz fel a szirtre (vagányak gyalog is mehetnek). Fenn első századi romok, Heródes ide is épített palotát, zsinagóga, fürdőház, tárolóhelyek, kis táblák magyarázzák a felkelők életét a sziklavárban. Pazar a kilátás a környező szirtekre és a Holt-tengerre, és az elmaradhatatlan bizánci templom is megvan, néhány szerzetes az ötödik században itt kereste a nyugalmat, szerintem sikerrel.

Heródes palotája

Miután megnézegettük a vakító köveket a tűző napon, csobbanni akartunk a Holt-tengerben. Ein Bokek üdülőhely esett útba, ezt a Lonely Planet nagyon lehúzta: sivár, kommercializálódott nyaralóhely, tele szervezett utak résztvevőivel, akikkel egy valamirevaló Lonely Planet-utazó egy levegőt sem szív közösen, hamisított tenger. Ehhez képest egy kellemes üdülőhelyet találtunk, valóban tele monstrumszerű hotelekkel, bömbölő zenés éttermekkel, de gondozott parttal, ingyenes (!) és kulturált stranddal. Lehet, hogy ez nem az „igazi” Holt-tenger, de nekem jobban tetszett. Az „igazi” ugyanis minden évben lejjebb megy fél métert, ezt a létesítmények nem bírják követni, egy darabig lépcsőket, stégeket építgetnek, aztán megunják. Így az északi strandokon sokat kellett lefele lépcsőzni a babakocsival nádasok, levegőben lógó stégmaradványok közt, és egy mocsaras terepen vízre szállni. Itt meg odamentünk a vízhez és kész. A mi kommercializált lelkünknek megfelelt.

Egy lopott kép Ein Bokekről

És még egy kis sivatag grátisz